Inter: Mazzarrit kirúgták, Mancini az új edző - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.14. 11:28
null
Roberto Mancini visszatérhet korábbi sikereinek helyszínére (Fotó: Reuters)
Olasz sajtóhírek szerint az Internazionale elbocsátotta Walter Mazzarri vezetőedzőt, és szerződtette Roberto Mancinit. A klub egyelőre nem jelentette be a váltást.

 

A hírt elsőként a Sky Sports Italia hozta nyilvánosságra, Mazzarri kirúgását az Inter pénteken hivatalosan megerősítette.

Erick Thohir, a 11 forduló után a Serie A 9. helyén álló klub elnöke a rossz eredmények miatt akart váltani, s az éjszaka folyamán megegyezett a csapatot korábban négy évig irányító Mancinivel, aki két és fél éves szerződést kap, az első meccse pedig a Milan elleni városi derbi lesz november 23-án.

Mancini 2004 és 2008 között ült először az Inter kispadján, ezalatt három bajnoki címet, egy Olasz Kupát és két olasz Szuperkupát nyert.

A Sky Sports Italia úgy tudja, Mancinit hivatalosan szombaton mutatják be. A stábjában helyet kaphat David Platt is, akivel a szakember a Manchester Citynél is együtt dolgozott.

Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57