Inter: már át is esett az orvosin a várva várt karmester

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.01.27. 18:46
null
A dán nem hiába repült Milánóba (Fotó: AFP, archív)
Ahogyan azt várni lehetett, a Tottenham nyáron lejáró szerződésű játékmestere, a dán Christian Eriksen az olasz Internazionaléhoz igazol. Már a repülőtéren „lebukott”, majd vidáman integetett a szurkolóknak az orvosi vizsgálat után.



Egybehangzó sajtóhírek szerint a Tottenham húszmillió eurót kért az Intertől és más kluboktól, az összeg fölött egymillió euró jár nevelőegyesületeinek. Olasz források szerint a húszmilliós vételárban már benne vannak a különböző bónuszok.

Az olasz csapat ezzel egy időben eladhatja uruguayi középpályását, Matías Vecinót az Evertonak, szintén húszmillió euróért.

Eriksen máris nyert az átigazolással: a tekintélyes aláírási pénz mellett az éves jövedelme nettó 8 millió euró lesz, bónuszok nélkül! Korábban 4.6 millió eurót keresett Londonban, de bruttóban.

Az Inter nem aprózza el az erősítéseket: visszatért kölcsönből a Dél-Amerikában magára találó Gabriel Barbosa, megvette Ashley Youngot a Manchester Unitedtől, és kölcsönkérte Victor Mosest a Chelsea-től, tízmillió eurós vételi opcióval.







 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik