Inter: Eto’o köszönőlevele, búcsú Morattitól a kuktán át Materazziig

2011.08.25. 10:45
Címkék
Az Inter labdarúgócsapatától az Anzsi Mahacskalához szerződő Samuel Eto’o nyílt levelet tett közé a honlapján és a fekete-kékek hivatalos oldalán. A kameruni támadó szinte mindenkinek köszönetet mondott, aki támogatta őt a két olaszországi szezonja során.

„Úgy érzem helyénvalónak, hogy köszönetet mondjak azoknak az embereknek, akik sokat adtak nekem az elmúlt két fantasztikus évben, amelyet az Internél töltöttem. Mindenekelőtt szeretném tiszteletemet leróni és legszívélyesebb hálámat kifejezni az elnöknek, Massimo Morattinak és családjának mindazért, amit értem tettek és ahogy kiálltak mellettem az ügyeimben” – kezdte a levelét Eto’o, aki munkaadója mellett külön kiemelte csapattársait, akik „annyi szép és fontos győzelemhez segítették”.

Eto’o köszönetet mondott edzőinek, José Mourinhót név szerint is kiemelve, valamint több, az Internél dolgozó vezetőnek. A kameruni támadó levelében megemlítette az Inter orvosait, fizioterapeutáit, szertárosait, szakácsait, pincéreit, kertészeit, sőt a tévés stáb tagjait is.

A levél végén elbúcsúzott a szurkolóktól és az újságíróktól, majd menedzsere, Claudio Vigorelli előtt is tisztelgett. „Köszönet egy interesnek, aki révén átéltem az »olasz érzést«, Marco Materazzinak. Köszönet, testvérem! Remélem, hogy nem hagytam ki senkit, még egyszer köszönök mindent Nektek!” – zárta a levelét Eto’o.

Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
1 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
2 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
2 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
3 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
3 órája