Inter: az orrműtéten átesett Ranocchia is az El-keretben

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 17:18
Orrműtéten esett át a héten Andrea Ranocchia, az Internazionale hátvédje, aki vasárnap, a Bologna ellen hazai pályán 1–0-ra elveszített bajnoki mérkőzésen sérült meg. A klub tájékoztatása szerint a 25 éves labdarúgó csütörtökön már pályára léphet a Tottenham elleni Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóján. Ranocchia is tagja ugyanis a meccsre készülő keretnek.

Diego Milito, Walter Samuel, Nagatomo Juto, Matias Silvestre, Gaby Mudingayi, Joel Obi, Tommaso Rocchi, Zdravko Kuzmanovic és Ezequiel Schelotto ugyanakkor nem bevethető.

Közben Andrea Stramaccioni vezetőedző nem tart attól, hogy veszélyben lenne az állása:

„Úgy gondolom, hogy a munkámat a szezon végén ítélik meg, és nem most. Mindig éreztem az elnök támogatását, de bármikor hozhat olyan döntést, amilyet csak szeretne. Nem adom fel, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy sikeresek legyünk" – mondta Stramaccioni.

Közben argentin beszámolók szerint megegyezett az Interrel Ruben Botta, akinek a szezon végén jár le a szerződése a Tigrével.

Az első mérkőzésen, Londonban a Spurs 3–0-ra legyőzte az Intert.

AZ INTERNAZIONALE CSÜTÖRTÖKI EL-KERETE
Kapusok: Samir Handanovic, Vid Belec, Raffaele Di Gennaro
Védők: Andrea Ranocchia, Cristian Chivu, Simone Pasa, Ibrahima Mbaye, Juan Jesus, Jonathan
Középpályások: Javier Zanetti, Ricky Álvarez, Fredy Guarín, Esteban Cambiasso, Walter Gargano, Marco Benassi, Mateo Kovacic
Támadók: Rodrigo Palacio, Antonio Cassano, Matteo Colombi, Niccolo Belloni

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik