Ibarbo csúfot űzött a Juventus-védelemből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 20:08
null
Meggyűlt a Juve-védők baja Ibarbóval (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 37. fordulójában a bajnoki címvédését már korábban bebiztosító Juventus 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Cagliari ellen.

A már bajnok Juventus a Cagliari elleni mecsnek is úgy vágott neki, hogy nyerni szeretne. Antonio Conte ugyan a kapuban ezúttal nem Gianluigi Buffonnak, hanem Marco Storarinak szavazott bizalmat, ennek ellenére egyáltalán nem volt tartalékos a torinói csapat.

Ehhez képest mégis sikerült elaltatnia magát a meccs elején a hazaiaknak. A 12. percben Arturo Vidal lövésénél ugyan nagyot kellett védenie Michael Agazzinak, az ellentámadásból azonban megszerezték a vezetést a szárdok!

Történt, hogy Luca Rossettinitől Victor Ibarbo kapott labdát, ám ekkor még aligha lehetett sejteni, hogy góllal zárul az akció, hiszen a kolumbiai csatár előtt csak védőjátékosok voltak, segítség pedig sehol. A 22 éves Ibarbo azonban látványosan utat tört Claudio Marchisio és Andrea Barzagli között, a lövése után Storari pedig csak beleérni tudott a labdába, ami átcsorgott a gólvonalon. 0–1!

A gól után Barzaglit sérülés miatt lecserélte Conte – érkezett Martín Cáceres –, a játék képe azonban nem sokat változott: támadott a Juventus, komoly átütőerő azonban nem jellemezte a „zebrákat”, inkább csak egy-egy egyéni villanás után veszélyeztettek. Ezek közül a legnagyobb felzúdulás Sebastian Giovinco szabadrúgását kísérte, az apró támadó kiválóen rúgta meg a labdát, a szerencse azonban nem volt vele: a lécről a gólvonal elé pattant a játékszer, amely ráadásul átpattant az érkező csapattársak feje felett.

A második félidő elején aztán már érezni lehetett, hogy a Cagliari csak Fortuna kezét fogva húzhatja ki a mérkőzést kapott gól nélkül. Emanuele Giaccherini lövését Agazzi újabb védése után még megúszták a piros-kékek, a 61. percben azonban megszületett az egyenlítő találat. Bal oldalról érkező keresztlabda után Arturo Vidal fejelte le a labdát, középen pedig érkezett a szünet után beállt Mirko Vucsinics, és négy méterről nem lehetett elhibázni az üres kaput. 1–1

A folytatásban ismét alacsonyabb fordulatszámon pörgött a mérkőzés, és ugyan a Juve a hajrában is próbálkozott még a gólszerzéssel – Mauricio Isla és Vidal lövésében is volt tartalom –, a Cagliari ügyesen vigyázott a döntetlenre, és pontot rabolt a bajnok otthonából.



كالياري - يوفينتوس by oleehsport

SERIE A

37. FORDULÓ
Juventus–Cagliari 1–1
(Vucsinics 61., ill. Ibarbo 12.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 37 27 6 4 69–21 +48 87
2. Napoli 36 22 9 5 70–33 +37 75
3. Milan 36 20 8 8 65–38 +27 68
4. Fiorentina 36 19 7 10 66–43 +23 64
5. Udinese 36 16 12 8 52–42 +10 60
6. Lazio 36 17 7 12 49–41 +8 58
7. Roma 36 17 7 12 69–55 +14 58
8. Internazionale 36 16 5 15 53–52 +1 53
9. Catania 36 14 10 12 47–44 +3 52
10. Parma 36 12 10 14 42–43 –1 46
11. Cagliari 37 11 11 15 42–54 –12 44
12. Chievo 36 12 7 17 34–49 –15 43
13. Bologna 36 10 10 16 43–52 –9 40
14. Atalanta 36 11 8 17 36–52 –16 39
15. Sampdoria 36 10 10 16 40–47 –7 39
16. Torino 36 8 14 14 43–52 –9 37
17. Genoa 36 8 12 16 38–52 –14 36
18. Palermo 36 6 14 16 33–50 –17 32
19. Siena 36 9 9 18 34–53 –19 30
20. Pescara 36 6 4 26 26–78 –52 22
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik