Hazai pályán betlizett az Inter

Vágólapra másolva!
2009.08.23. 20:16
Címkék
A Serie A első fordulójában az Inter meglepetésre nem bírt a Barival a Giuseppe Meazza Stadionban. A vendégek bátran játszottak, és jól sáfárkodtak a kevés adódó lehetőségükkel. Az Inter ugyan többet birtokolta a labdát, az Eto’o-Milito csatárduó is veszélyesen játszott, mégsem tudták begyötörni a győztes gólt.
Eto'o (jobbra) góllal debütált az Inter színeiben a Serie A-ban
Eto'o (jobbra) góllal debütált az Inter színeiben a Serie A-ban

Az olasz labdarúgó-bajnokság első fordulójában a bajnok Internazionale az újonc Barit fogadta. A hazaiaknál három új igazolás is szerepet kapott a kezdőcsapatban Samuel Eto'o, Diego Milito és Lúcio személyében. A Bariban a kispadra sem ülhetett le Koman Vladimir, a vendégek nyári igazolása.

Az első helyzetre a hatodik percig kellett várni, ekkor Eto'o lövését hárította lábbal Jean Francois Gillet, a vendégek portása. A 29. percben José Mourinho cserélni kényszerült, ugyanis Sulley Muntari nem tudta folytatni a játékot, a helyére Mario Balotteli érkezett. A 33. percben Milito lecsúszott beadását kellett kivágni a gólvonalról egy vendégvédőnek.

A hátralevő időben az Inter játékosai több távoli lövéssel is veszélyeztettek, Gillet kapuját azonban nem sikerült bevenniük az első félidőben.

A második félidőt lendületesen kezdték a kék-feketék, több veszélyes helyzetet is kialakítottak a Bari kapuja előtt. Az 56. percben Leonardo Bonucci fölöslegesen szabálytalankodott a kapunak háttal álló Militóval szemben, és a játékvezető büntetőt adott az Internek. A labda mögé Eto'o állt, és a jobb alsó sarokba rúgta a labdát. 1–0!

A 66. percben óriási helyzetet puskázott el az Inter: Milito kanalazta a játékszert Eto'o elé, a kameruni már csak Gillet-vel állt szemben, de 12 méterről a jobb sarok mellé tüzelt. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 73. percben formás vendégakció során a csereként beállt Antonio Langella adta be a labdát a bal szélről a fehérorosz Vitalij Kutuzovnak, aki felpörgette a játékszert, majd a kaputól 10 méterre laposan a bal alsóba gurított. 1–1!

Ezt követően tovább rohamoztak a hazaiak, Milito nem sokkal lőtt mellé, majd Kutuzov veszélyeztetett ismét: a csatár a tizenhatos vonaláról célozta meg Julio Cesar kapuját, a brazil azonban nagyot nyújtózva védett.

A 93. percben Emanuel Rivas rontotta el a meccslabdát: a Bari játékosa 12 méterről lőhetett kapura, de csúnyán fölébombázott. A vendégek megérdemelten szerezték meg első pontjukat a bajnokságban, míg az Internek muszáj javulnia, ha meg akarja védeni címét.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
28 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik