- Utolsó módosítás:
- 2010-12-26 00:06:35
A Chievo sokáig jó volt egy pontra, de Seedorf a 90. percben kilőtte a jobb felső sarkot
Győzött a Milan, és ő a forduló nyertese
Egygólos győzelmet aratott a Milan az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójában a Chievo ellen. A győztes gólt Clarence Seedorf szerezte, de aggodalomra adhat okot, hogy David Beckham megsérült.
![]() |
| Ambrosini és Luciano harca a labdáért (fotó: Action Images) |
A forduló eddigi eredményei mintha a Milan kívánságára készültek volna: vereséget szenvedett a listavezető Inter, döntetlent ért el Livornóban az AS Roma, de nyeretlenül zárt a Palermo és a Juventus is.
A milánóiak a forduló záró találkozóján azt a Chievót fogadták, amely még soha nem nyert a San Siróban, sőt ősszel hazai pályán is kikapott a Milantól.
Leonardo együttese az első félidőben kereste, de nem igazán találta a fogást a Chievón. Sorrentino kapusnak nem igazán kellett bemutatnia tudását, egy Borriello-fejest kellett védenie. Ráadásul a félidő vége előtt nem sok kellett a Chievo vezető góljához: egy beívelés után a hosszú oldalon érkező Mantovani fejelt, a labda pedig a felső lécen csattant. A Chievo játékosa közben rázuhant Abatéra, aki nem is tudta folytatni a meccset.
A 44. percben a Milan kapujába került a labda. Egy lövést csak középre tudott ütni Abbiati, az előrehúzódó Yepes pedig hiába passzolt közelről a hálóba, Morganti les miatt érvénytelenítette a találatot. A visszajátszások igazolták, hogy tévedett Barbirati asszisztens, a dél-amerikai védő ugyanis egyvonalból indult.
Szünet után a Milan is eljutott egy kapufáig. Ronaldinho szánta el magát lövésre a balösszekötő helyén, szépen tekert a hosszú sarok felé, balszerencséjére azonban a bal kapufáról kifelé pattant a labda.
Leonardo becserélte Filippo Inzaghit is, és a veterán csatár meg is szerezhette volna a vezetést: a 74. percben csak Sorrentinóval állt szemben, de előtte kicsit megbillentették, így nem találta el jól a labdát. Előtte a Chievónak is volt lehetősége, Luciano lőtt kevéssel kapu mellé.
Az utolsó tíz percben Beckham előbb ziccerbe került (Sorrentino remekül mentett előle), majd sérülése miatt lebicegett a pályáról. Úgy tűnt, a Chievo elvisz egy pontot a San Siróból, de jött Clarence Seedorf, aki a jobbösszekötő helyéről hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba. A Milan ezzel a győzelmével egy pontra megközelítette az Intert.
| |
| 28. FORDULÓ |
| Milan–Chievo 1–0 (Seedorf 90.) |
| 1. Internazionale | 28 | 17 | 8 | 3 | 53–25 | +28 | 59 |
| 2. Milan | 28 | 17 | 7 | 4 | 47–26 | +21 | 58 |
| 3. Roma | 28 | 15 | 8 | 5 | 48–32 | +16 | 53 |
| 4. Palermo | 28 | 13 | 7 | 8 | 40–34 | +6 | 46 |
| 5. Juventus | 28 | 13 | 6 | 9 | 45–39 | +6 | 45 |
| 6. Sampdoria | 28 | 12 | 8 | 8 | 35–34 | +1 | 44 |
| 7. Genoa | 28 | 12 | 6 | 10 | 49–46 | +3 | 42 |
| 8. Napoli | 28 | 10 | 11 | 7 | 36–34 | +2 | 41 |
| 9. Cagliari | 28 | 11 | 6 | 11 | 46–41 | +5 | 39 |
| 10. Fiorentina | 28 | 11 | 5 | 12 | 36–34 | +2 | 38 |
| 11. Bari | 28 | 10 | 8 | 10 | 34–34 | 0 | 38 |
| 12. Parma | 28 | 10 | 7 | 11 | 29–37 | –8 | 37 |
| 13. Chievo | 28 | 10 | 5 | 13 | 26–28 | –2 | 35 |
| 14. Bologna | 28 | 9 | 8 | 11 | 33–38 | –5 | 35 |
| 15. Udinese | 28 | 8 | 7 | 13 | 35–41 | –6 | 31 |
| 16. Catania | 28 | 7 | 10 | 11 | 32–34 | –2 | 31 |
| 17. Lazio | 28 | 5 | 11 | 12 | 22–32 | –10 | 26 |
| 18. Livorno | 28 | 6 | 6 | 16 | 20–40 | –20 | 24 |
| 19. Atalanta | 28 | 5 | 7 | 16 | 22–39 | –17 | 22 |
| 20. Siena | 28 | 5 | 7 | 16 | 31–51 | –20 | 22 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:35 Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- 00:14 Videó: Egy labdán múlt, hogy a Szolnok győz vagy veszít - Pór Péter
- 23:57 Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- 23:38 Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- 23:18 NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- 23:01 Videó: súlyos rendbontás Kolumbiában, szurkolók a pályán
- 22:49 Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- 22:45 Férfi kézilabda: Mocsai Tamásék két góllal kaptak ki a Lemgótól
- 22:35 Futsal Eb: az olaszok drámai csatában győzték le a portugálokat
- 22:26 Német Kupa: a Dortmund négyet vágott az eddig gólt sem kapó Kielnek
- 22:11 Férfi kosár EuroChallenge: drámai csatában kapott ki a Szolnok
- 21:58 Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban
- 21:51 PMFC: Pákolicz ismét Nyíregyházán, boszniai védő érkezett
- 21:32 Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- 21:19 Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- A Dortmund szétzilálta az eddig remek kieli védelmet
- A Szolnok drámai csatában kapott ki idegenben
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Videó: minden idők „leggyilkosabb” öngólja egy női meccsről!
- Két „Puskás-stadion” lehet egymás mellett
- Felkészülés: Dzsudzsák egy félidőt játszott, a Dinamo ikszelt a Spartával
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







