Fogadási botrány: vádat emeltek Lanzafaméék ellen

Vágólapra másolva!
2013.05.26. 10:38
Összesen 24 labdarúgó ellen emeltek vádat Olaszországban labdarúgó-mérkőzések eredményeinek befolyásolása miatt a jelenleg másodosztályú AS Bari körül kirobbant bundabotrányban, a vádlottak között van Davide Lanzafame, a Budapest Honvéd légiósa is – írja repubblica.it.

A vád négy állítólagosan elcsalt mérkőzésen alapul, amelyeket 2008 és 2010 között játszottak az olasz első (Serie A) és másodosztályban (Serie B).

A Serie B-ből a 2008 májusában lejátszott Bari–Treviso (0–1) és a 2009 májusában rendezett Salernitana–Bari (3–2) találkozók gyanúsak, ebben az időszakban Antonio Conte, a Juventus jelenlegi vezetőedzője volt a Bari mestere.

A Serie A-ból a 2011 áprilisában rendezett Bari–Sampdoria (0–1) és a májusi Palermo–Bari (2–1) összecsapások kerültek már korábban vizsgálat alá.

A játékosokon kívül Cristian Stellini, Conte korábbi aszisztense ellen is vádat emeltek, aki még akkor mondott le segédedzői posztjáról, mikor Contét a Siena körül kirobbant bundabotrány miatt hónapokra eltiltották. Eddig három labdarúgó tett beismerő vallomást, Lanzafame nincs köztük, a teljes névsor itt elolvasható:

Jean-Francois Gillet, Cristian Stellini, Marco Esposito, Andrea Masiello, Marco Rossi, Ivan Rajcic, Vincenzo Santoruvo, Davide Lanzafame, Nicola Belmonte, Nicola Strambelli, Massimo Bonanni, Massimo Ganci, Vitangelo Spadavecchia, William Pianu, Vitali Kutuzov, Nicola Santoni, Alessandro Parisi, Daniele De Vezze, Gianluca Galasso, Simone Bonomi, Francesco Caputo, Corrado Mario Colombo, Raffaele Bianco, Mark Edusei, Stefano Guberti és Luca Fusco.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik