Fiorentina: Mutut fegyelmi vétség miatt kizárták a keretből

MTI MTIMTI MTI
2011.01.06. 11:44
null
Adrian Mutunak távoznia kell a liláktól (Fotó: Action Images, archív)
Fegyelmi vétség miatt kizárták az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina csapatából Adrian Mutut, a gárda sokszoros román válogatott támadóját.

A 31 éves futballista szerda este nem ment el a firenzeiek edzésére, távolmaradását azonban nem jelezte, és nem is indokolta meg.
    
„Sorozatosan tapasztalhattunk ehhez hasonló eseteket vele kapcsolatban, ezért jogi lépésekre szántuk el magunkat" – nyilatkozta Andrea della Valle, a Fiorentina elnöke.
    
A La Gazzetta dello Sport csütörtöki számában azt írta, a firenzei együttes az olasz ligához fordul, hogy kérvényezze Mutu fizetésének csökkentését. A román futballistának a klub döntése értelmében azonnal el kell hagynia a csapatot, külföldre szabadon igazolhat bárhová. Ha mégis egy olasz együtteshez szerződne, azért már pénzt kér a Fiorentina.
    
Mutunak korábban több botrányos cselekedete is volt: 2003-ban 22 millió euróért igazolt a Parmából az angol Chelsea-hez, ahol 2004-ben szerződést bontottak vele, mert kiderült, hogy kokaint fogyasztott. A támadót ezért hét hónapra eltiltották, majd hosszas huzavona után tavaly júniusban a svájci bíróság végső döntést hozott, és 17.2 millió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte Mutut. A futballista az elmúlt évben kilenc hónapig nem játszhatott, mert egy január 10-i doppingellenőrzésen a szibutramin nevű étvágycsökkentő szer nyomait mutatták ki a szervezetében.

Legfrissebb hírek

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Hatgólos bajnokit nyert meg idegenben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.09.11. 22:59

Bírósági ügy lehet a Fiorentina és Fabio Grosso szakításából

Olasz labdarúgás
2026.09.11. 12:29

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Visszatérő vb-ezüstérmes vezérletével nyert a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.08.29. 22:49

Malen mesterhármast szerzett, a Roma egy négyessel küldte haza a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.08.24. 22:44