- Utolsó módosítás:
- 2011-06-26 00:03:44
Fiorentina: hosszú idő után megszólalt az októberig eltiltott Mutu
A tiltott szer fogyasztása miatt október 29-ig eltiltott Adrian Mutu hosszú idő után újra nyilatkozott, és jelezte: visszatérése után szeretne mindent jóvátenni – természetesen jelenlegi klubja, a Fiorentina színeiben.
„Ott követtem el a hibát, hogy túl könnyedén vettem a dolgot, és nem tájékoztattam a gyógyszerről a csapatorvost" – jelentette ki az Adevarul román lapnak nyilatkozó Mutu, akit januárban kaptak tiltott szer fogyasztásán. A román válogatott játékos akkor azzal védekezett, hogy testsúlycsökkentés céljából fogyasztott egy szerből, amely azért tartalmazott a dobozon feltüntetett természetes alapanyagok helyett/mellett tiltólistán szereplő anyagot is, mert hamisítvány volt. Mutu most elmondta, ügyvédei útján kártérítésre tart igényt a gyártótól.
A kilátásba helyezett firenzei fizetéscsökkentésről nem kívánt nyilatkozni, „az illetékesek majd döntenek”, ám egyelőre nincs oka panaszkodni az anyagi helyzetére, és alig várja, hogy eltiltása letelte után újra a „violák” szolgálatába álljon, mert mint mondta: „Sajnálatos módon tavasszal sem a bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában nem segíthettem.”
Családja és saját nyugalmára tekintettel tett hallgatási fogadalom feloldásával a 31 éves futballista arról is beszélt, hogy szeretné majd egykori klubjában, a Dinamo Bucuresti-ben befejezni a pályafutását.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 07:18 NHL: a Phoenix Coyotes legyőzte a Detroit Red Wingst
- 07:06 NBA: Bryant megelőzte Shaquille O'Nealt, de a Lakers kikapott
- 06:49 Afrika-kupa: várhatóan még kevesebb néző lesz a hajrában
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- FTC: Beliczky Gergő azt követően írhat alá, hogy hazatért Amerikából
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






