Filkor Attila az AC Milanban folytathatja

2010.07.11. 14:03
null
Filkor Attila (középen) a fekete-kék után a piros-fekete színeket is magára öltheti (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint az AC Milanhoz kerülhet az Internazionale magyar futballistája, a legutóbbi időszakban a másodosztályban több csapatnál is kölcsönben szereplő Filkor Attila.
FILKOR:
ÉRDEKES JÁTÉKOS

A hír hallatán a tuttomercatoweb.it így értékelte Filkor Attila esetleges Milanhoz szerződését.

 

„Filkor érkezésével a Milan és az új vezetőedző, Max Allegri is egy érdekes játékossal gazdagodhat. Figyelembe véve fiatal korát, valamint azt hogy évek óta hazájának felnőtt válogatottjában is számításba veszik, ígéretes nemzetközi karriert igér neki.”

A magyar válogatott középpályás két másik interes fiatallal, a román Cristian Daminutával és Marco Fossatival együtt kerülhet a piros-feketékhez.

Minden Amantino Mancini miatt van.

Az Inter brazil támadója a tavasszal az AC Milanban szerepelt kölcsönjátékosként, ám a szezon végén jelezte, nem szeretne maradni a piros-feketéknél.

Az Inter új vezetőedzője, Rafa Benítez viszont számítana a dél-amerikaira, aki maradna is a fekete-kékeknél, ám igen magas fizetését nem szívesen állná az Inter, azaz ahogy az egyik olasz oldal fogalmaz: „a brazil magas bérét Massimo Moratti szívesen megtakarítaná”. 

Olasz sajtóhírek szerint ezért találta ki a fekete-kékek vezetősége, hogy a három fiatal – köztük Filkor Attila – játékojogát 8 millió euróért felkínálja az AC Milannak, és ebből a bevételből finanszíroznák a következő szezonban Mancini fizetését.

Hármójuk közül a Milan számára talán Marco Fossati megszerzése lenne a legnagyobb fogás, a középpályást az „új Andrea Pirlóként” emlegetik Olaszországban.

Filkor Attila 2006 nyarán került az Internazionaléhoz a máltai Pietá Hotspurstől, 2006 őszén pedig két Olasz Kupa-meccsen is pályára lépett a felnőttegyüttesben. 2007 nyarán a nagycsapattal kezdte el a felkészülést, ám végül bajnoki mérkőzésen nem kapott lehetőséget.

A közben a magyar válogatottban is bemutatkozó Filkort az Inter 2008 óta folyamatosan kölcsönadta, a 21 éves futballista három másodosztályú csapatnál is játszott, volt a Grosseto, a Sassuolo és a Gallipoli keretének tagja is.

A téli átigazolási időszakban a Ferencvárosnál vetődött fel a neve, ám végül nem tért haza, hanem maradt a Serie B-s Gallipoli együttesében, amelynél a szezon végén lejárt a kölcsönadása.

A hatszoros válogatott Filkort még egy évig köti szerződés az Interhez.

Legfrissebb hírek

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
2 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
10 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
23 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
35 perce

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
52 perce

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
1 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik