Egy Eto'o-villanás = Inter-győzelem

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 14:32
null
Eto' mozdulatsora győzelmet ért a bajnoknak (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Inter 1–0-ra győzött a Cagliari otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A felejthető mérkőzésen Samuel Eto'o villanása döntött: a kameruni támadó a 39. percben szerzett győztes találatot.

Nem lehet mondani, hogy az Inter minden idők legjobb teljesítményét nyújtotta volna a Cagliari elleni bajnoki első félidejében. Samuel Eto'o klasszisa azonban mégis 1–0-s vezetést ért a bajnokcsapatnak. De ne szaladjunk ennyire előre!

 RASSZISTA BEKIABÁLÁSOK
Három percig állt a játék a bajnokin, mivel a hazaiak szurkolói rasszista bekiabálásokkal illették Samuel Eto'ót, a milánóiak kameruni támadóját. Mindössze három perce ment a találkozó, amikor a játékvezető megszakította a játékot, és egyeztetett a két együttes csapatkapitányával, és a hangosbemondó figyelmezette a drukkereket, hogy ha folytatódnak a bekiabálások, akkor félbeszakad a meccs. A mérkőzést végül lejátszották, és az Inter Samuel Eto'o góljával győzött.

A fekete-kékek legutóbbi hat fellépésük alakalmával a Sant'Eliában mindössze kétszer nyertek, többek között ezért sem várt könnyű feladat Rafa Benítez legénységére.

Ennek megfelelően az első húsz perc viszonylag eseménytelenül alakult, mindössze az borzolta a kedélyeket, hogy egy bal oldali beadásnál Lúcio vajon büntetőt érően ért-e kézzel a labdába a saját tizenhatosán belül, vagy sem? A játékvezető mindenesetre vétlennek ítélte a kezezést, és nem fújt büntetőt – a 19. percben.

A 24. percig kellett várnia a bajnokcsapat első említésre méltó lehetőségére: ekkor Maicon bombázott távolról a jobb kapufa mellé.

A viszonylag eseménytelen első félidőben a 39. percben érkezett el a már említett Samuel Eto'o  nagyjelenete. A kameruni támadó Wesley Sneijder passzát vette át, majd egy remek ütemű cselt követően húszról, ballal bombázta a labdát a hazai kapu bal oldalába (0–1).

ETO'O PARÁDÉS LÖVÉSE
 

A második félidő elején aztán majdnem egyenlített a hazai csapat: Nené középre tartó, közeli lövését azonban hárította Júlio César, aki ráadásul Matri ismétlésére is visszavetődött.

A folytatásban a Cagliari ment előre, ahogy tudott, az Inter azonban okosan futballozott, és semmit sem kockáztatott. A milánóiak ugyan többet birtokolták a labdát, mint riválisuk, de azért látszott, hogy tartalékolnak a Tottenham elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

A 75. percben Alessandro Matri jobb oldali beadása pattant meg Walter Samuel lábán, a labda pedig a keresztléc tetejére vágódott – gól nem lett belőle, mint ahogy Conti ismétléséből sem. Nem sokkal később Matri hagyott ki egy óriási helyzetet: a kapuval szemben, 11 méterről lőtt jócskán fölé.

A Cagliari a hajrában sem tudott egyenlíteni, az Inter annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez feltétlenül szükséges volt.

AZ ÁLLÁS 
  1. Milan 7 4 2 1 11–  5 +6  14
  2. Internazionale 7 4 2 1   9–  3 +6  14
  3. Lazio 6 4 1 1   8–  5 +3  13
  4. Napoli 6 3 2 1 12–  8 +4  11
  5. Chievo 7 3 1 3   9–  8 +1  10
  6. Brescia 6 3 3   7–  8 –1    9
  7. Juventus 6 2 2 2 12–  9 +3    8
  8. Palermo 6 2 2 2 10–  9 +1    8
  9. Catania 6 2 2 2   7–  6 +1    8
10. Genoa 7 2 2 3   7–  9 –2    8
11. Bari 6 2 2 2   6–  9 –3    8
12. Lecce 6 2 2 2   5–  8 –3    8
13. Roma 7 2 2 3   7–12 –5    8
14. Cagliari 7 1 4 2   7–  6 +1    7
14. Sampdoria 6 1 4 1   7–  6 +1    7
16. Bologna 6 1 4 1   7–  8 –1    7
17. Cesena 6 2 1 3   4–  7 –3    7
18. Fiorentina 6 1 2 3   6–  7 –1    5
19. Parma 6 1 2 3   5–  7 –2    5
20. Udinese 6 1 1 4   3–  9 –6    4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik