Dybala-talány, Mandzukic-balhé? Alakul a csodás Juve-támadótrió

Vágólapra másolva!
2019.08.20. 11:28
null
Ugye, mi jó barátok vagyunk? (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, nyaralás közben anyagi csődös, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é.



Szegény, szegény LAZIO… Bizony, az Örök Város kékjeinél már nem harcol az aranyérmekért egy Luca Marchegiani, Giuseppe Favalli, Néstor Sensini, Sérgio Conceicao, Alen Boksic, Marcelo Salas, Roberto Mancini, Szinisa Mihajlovics, Alessandro Nesta, Diego Simeone, Giuseppe Pancaro, Attilio Lombardo, Pavel Nedved, Dejan Sztankovics, Simone Inzaghi, Juan Sebastián Verón, Fernando Couto, Matías Almeyda, Fabrizio Ravanelli, Kennet Andersson, Iván de la Pena alkotta keret, mint 2000-ben. A mostani legénység öt legértékesebb játékosa Szergej Milinkovics-Szavics, Ciro Immobile, Luis Alberto, Thomas Strakosha és Joaquín Correa, akik közül talán csak előbbi jelentene erősítést a nagy aranykeret szintjén, bár Verón mögött neki sem lett volna biztos helye a kezdőben.

Az elmúlt öt évben nagy veszteség csak Antonio Candreva, Keita Baldé, Stefan de Vrij és Felipe Anderson távozása volt. De Vrij igazolt el ingyen, a többieket busásan megfizették, miközben érkezett Joaquín Correa, Lucas Leiva, Francesco Acerbi, Luis Alberto, Nani, Immobile, Luiz Felipe és Milinkovics-Szavics – hogy csak a legalább tízmilliós értékű játékosokat említsük meg. Mégis: az aranykor elérhetetlen messzeségbe került, az idei Coppa Italia-győzelem a csoda kategóriába tartozik, amellyel eljutottak a bajnokságban elért 8. hely ellenére is az Európa-liga csoportkörébe.

Amelynek tiszteletére elköltött a klub csaknem 40 millió eurót, de igencsak becsapós módon: a portugál duót, az előző idényt már Rómában töltő, de finoman sem brillírozó Pedro Neto, Bruno Jordao párost 13 millió euróért vették meg a Sporting Bragától, de el is adták őket a Wolverhamptonnak, mégpedig bombaáron, 27.5 millió euróért! Eltranszferálták még az U21-es válogatott szűrőt, Alessandro Murgiát, akit 3.5 millió euró értékben számolt bele a SPAL a felnőttválogatott jobbhátvéd,Manuel Lazzari 14.5 millió eurós vételárába, de 14 millióért még visszavehetik. A 26 éves szélső, Mattia Sprocati, a középcsatár Simone Palombi (a szokásos vételi és visszavételi opcióval), az U19-es válogatott védő, Luca Germoni, a szélső Cristiano Lombardi, a középpályás Szofian Kijin és a rutinos szűrő, Davide Di Gennaro is kölcsönbe került. A Martín Cáceres, Dusan Baszta párossal nem hosszabbítottak, míg a 47-szeres horvát válogatott futógépet, Milan Badeljtkölcsönadták a Fiorentinának, egykori csapatának, akciós, 6.5 millió eurós vételi opcióval.

 

Lazzari megvétele szép példázata a Lazio jelenének: a remek védőnek csak évi 1.2 millió eurós fizetést tudtak adni, tehát annyit, amennyit egy NB I-es spíler is majdnem kap, ráadásul az olasz legényt meg kell műteni, mert a saját ificsapat ellen zajló felkészülési mérkőzésen beleakadt az egyik ujja az ellenfele mezébe, és eltörött…

A szlovák válogatott középső védő, a Köbenhavntól 10.5 millióért megvett Denis Vavro, a tízmilliós játékjogú, de ennek ötödéért (ennyi lehetett a kivásárlási ára, az anyagi csőd felé vágtató Málaga pechjére, félmilliós volt az aláírási díj) megszerzett spanyol szélső, a Barca-nevelés Jony és a Liverpool U23-asaitól ingyen átigazolt, húszéves, holland korosztályos válogatott támadó mindenes, az FC Barcelona, a PSV és az Ajax akadémiáján is pallérozódó Bobby Adekanye szebb közeljövőben bízik.

És ennyi, ennyi a nagy nyári erősítés – egyelőre. A brémai középpályás, Davy Klaassen vagy a salzburgi Szoboszlai Dominik, az Eintracht Frankfurt karmestere, Mijat Gacsinovics, az orosz támadó, Fjodor Csalov (CSZKA Moszkva), a tízmillióért árult Bas Dost (a Sporting CP-nek most kellene fizetnie érte egy még 5.9 milliós részletet, de ehhez nem fűlik a foga), a Genk középső középpályása, a nagyon tehetséges Sander Berge vagy Carles Alená nagy fogás lenne, de drága, főleg az utóbbi, a genti, magyar fülnek ijesztő nevű támadó, Roman Jaremcsuk dettó. A PSG talán kölcsönadja a védő Stanley Nsokit, a Bayern München a középpályás Renato Sanchest, de inkább valószínű, hogy érkezik Udinéből a holland védő, Bram Nuytinck vagy a Rapid Wientől a török Mert Müldür, és kiszemelt volt a Partizan Beograd 18 éves őstehetsége, a szintén bekk Sztrahinja Pavlovics is.

Pavlovicsnál azért a múlt idő, mert a La Gazzetta dello Sport szerint már meg is kötötték az 5.5 millió eurós üzletet, a fiatalt a Juventus és a Manchester City is szemmel tartotta.

Nagyon nagy ötlet átigazolni a csapat nélküli Fernando Llorentét,akit a Roma szerződtetett volna, de csak akkor, ha távozik Edin Dzeko vagy Patrik Schick, igaz, a spanyol alig négymillió eurót kér évente, három idényre, ügynök testvérének is négymilliós jutalékot, az olaszok évi 2.5 milliót ajánlanának maximum. AChievo 18 éves, brazil után immáron olasz korosztályos válogatott szélsőjéért, Emanuel Vignatóért a Bayernnel, a Milannal és a Sampdoriával kell versenyt futni (a legjobb ajánlat per pillanat a Milané, ötmillió euró, de a Lazio – akárcsak a németek – vinné vele a 15 éves öccsét, a borzasztóan tehetséges, olasz U15-ös válogatott Samuelét is), a legújabb kiszemelt az egyiptomi Zlatan, Ahmed Hasszan a Bragától.

Milinkovics-Szavics, egyre inkább úgy tűnik, marad, a dán balbekket, Riza Durmisit a Besiktas, Marseille és a Fenerbache, Stefan Radut a Fenerbache, a brazil középhátvédet, Wallace-t a Sevilla és a Monaco, a hétmillióért vihető Felipe Caicedót a Boca Juniors és a PAOK (Caicedo egyelőre nem akar távozni), a spanyol szélső védőt, Patricot a Fiorentina szemelte ki magának. Simone Inzaghi mester, a 3–5–2-es hadrend elszánt híve előtt újabb nagy feladat áll: meg kell élnie csapatával a tavaszt Európában, odahaza pedig nagyon szorosan kell ragadni a dobogó aljához.

(Transfermarkt)
(Transfermarkt)

Ha már szóba került a FIORENTINA: a Napoli döbbenetesen kevés, 9000 bérletet adott el az új idényre, az Atalanta és a SPAL 7-7, a Hellas Verona, a Cagliari, a Bologna és a Parma 10-10, az Udinese 13, a Fiorentina 16, az újonc Lecce 17, a Roma 18, az Inter 40 ezret. A középmezőny lehet a célja a bajnokságban is a liláknak, ahol – ha már szóba került a kétezres év – nincs már egy Francesco Toldo, Giuseppe Taglialatela, Tomás Repka, Moreno Torricelli, Daniele Adani, Paul Okon, Guillermo Amor, Rui Costa, Angelo Di Livio, Jörg Heinrich, Predrag Mijatovics, Gabriel Batistuta, Abel Balbo, Enrico Chiesa, Luís Oliveira, Riccardo Taddei alkotta keret, ma már Federico Chiesa, Nikola Milenkovics, Marco Benassi, Giovanni Simeone, Germán Pezzella, Cristiano Biraghi és Pol Lirola a sztár.

Egyelőre, mert a balbekk Biraghit az Inter és az Atalanta, a támadók közül a kis Simeonét a Cagliari, a Genoa és a Sampdoria, a kis Chiesát a Juventus, a középhátvéd Pezzellát a Roma vinné kézzel-lábbal-bő számlával.


Igaz, a tervek is nagyok, ezek élén a fenti Llorente és a firenzei kalandra készen álló, évi négymillióért nagyon szívesen aláíróFranck Ribéry áll (a drágább megoldás a milánói Suso), de jó ötlet a bal oldali mindenes, a Milannál létszám feletti Diego Laxalt. Méregdrága az udinei támadó, Rodrigo de Paul, és igen, ők Chiesa távozása miatt jöttek szóba, akár csak a Juve játékosa, Sami Khedira, a monacói Keita Baldé, a Hoffenheim labdarúgója, Vincenzo Grifo vagy a berlini Javairo Dilrosun.

Fiatalabb megoldás a szűrői posztra a brémai Nuri Sahin, sokkal fiatalabb és sokkal-sokkal drágább a lipcsei Diego Demme vagy a fent említett Berge. Badelj útját követhetiBorja Valero (Inter) ésNikola Kalinic (Atlético Madrid).

Kiszemelt még a római szélső hátvéd, Davide Santon, a Torino bekkje, Kevin Bonifazi, kollégája, az olasz útlevéllel is bíró argentin Wálter Kannemann (Gremio), a Samp középcsatára, Manolo Gabbiadini, a Chelsea balhátvédje, a bombaráfizetés Abdul Rahman Baba,vagyDalbert, akivel az Inter járt igen rosszul.

Ha Chiesa távozik, akkor érzésünk szerint oda lesz a Fiorentina következő idénye, ezen nem segítene, ha a pénz nagy részéből megvennék az új olasz csodagyereket, a Brescia új Pirlóját, Sandro Tonalit – ellenben a Simeonéért kapott pénzből jöhetne szintén húszmillió euró magasságában a Fluminense 22 éves középcsatára, Pedro Guilherme, vagy a Samptól cserébe Gabbiadini.



Nem egyszerű egy középcsapat élete sem a Mercatóban. A volt interes Biraghi menne az Interbe, de az onnan csereként felajánlott Dalbert inkább visszatérne a Nice-hez. Matteo Politanóból és Federico Dimarcóból elsőre a Fiorentina nem kért. Laxalt kölcsönbe érkezne csak, opciósan, a PSG 15 milliót követel Layvin Kurzawáért. De Paul ára 35 millió euró, az AFC Bournemouth-ban futballozó Jordon Ibe harmadannyiba kerülne. A Los Angeles FC 12 milliót kér az uruguayi-olasz szélsőért, az idényben 28 mérkőzésen 18 kanadai pontot termelő Diego Rossiért, Ribérynek nem bruttó négymilliót, mint a firenzeiek, hanem nettó ötmilliót kínál az el-Naszr.

Ami nagyon jó hír: Mario Balotellit nem sikerült megszerezni, és az argentin válogatott védő, Emanuel Mammana visszautasította a Sassuolót, s klubja, a Zenit elfogadta a lila mezesek egymilliós kölcsön plusz tízmilliós opció-ajánlatát. Sőt, a legújabb hírek szerint a Napoli hajlandó megválni az olasz válogatott kerettag hátvédjétől, Lorenzo Tonellitől.

Két hónapja új tulajdonosa van a klubnak: az amerikás olasz milliárdos, az elnöki székért 135-180 millió eurót fizető Rocco B. Commisso.A klub a nyáron Amerikában túrázott, ott mutatták be az új mezt is, Vincenzo Montella nevét körbefuttatták a NASDAQ kijelzőjén a Times Square-en.

Az előző idénynél csak szebb jöhet a világ legszebb városában. Akkor 41 ponttal a 16. helyén zártak, az Empoli 38 ponttal esett ki. A nyáron távozott a francia középső középpályás, Jordan Veretout, de érkezett a helyére Badelj és tízmillióért a chilei futógép, Erick Pulgar. Az örök ígéret karmester, Riccardo Saponara kilencmilliós opcióval ment a Genához (a húszmilliót értő Veretout ára jövőre 16+2 millió), és eladták a brazil középhátvédet, a regényes nevű Vitor Hugót. A helyére felhozták az ifiből az U20-as válogatott Riccardo Baronit. A spanyol U21-es válogatott jobbhátvédet, Pol Lirolát a Sassuolo adta kölcsön, 12 milliós vételi kötelezettséggel. Saponara helyét a 32 éves Kevin-Prince Boateng foglalja el a keretben, és ő csatárként is bevethető. Az utánpótlásból felkerült a keze alá a 19 esztendős, igen gólerős Tofol Montiel. Az új balbekk egyik cseréje az olasz Luca Ranieri, a másik egy új fiú, a szerb Aleksza Terzics lesz.

Szerencsére van, ami nem változik: a Fiorentina megkapta a hivatalos engedélyt, a csapatkapitány továbbra is szegény Davide Astori marad…



Icardiné Vanda: 0.8 másodpercig élt a Monaco-vonal



Zajlik a Mercato a címvédő JUVENTUSNÁL is, az olasz sajtó Mario Mandzukic ügyében nyilvánvalóan túlzó módon balhéról, Paulo Dybala esetében rejtélyről, Sami Khedira kapcsán a klubhűségről cikkezik. Menjünk szépen sorjában!

Mandzukic esete elméletileg egyértelmű, a horvát ék már 33 éves, most lehetne utoljára jó áron eladni, és akad egy komoly kérője, a Bayern München. A gond csak annyi, hogy a németek a Bild szerint sokallják a tízmillió eurót érte. Az első egyet nem értés után visszavonultak a felek, és sajtóüzenetek által nyalogatják a sebeiket. Folytatás következik, ebben biztosak vagyunk!

A német vezetők szerint a PSG által szemmel tartott Emre Can és Blaise Matuidi nem célpontjuk, Mandzukic legújabb kérője a Rai Sport szerint: a Milan.

Sami Khedira neve sok klubnál szóba került, de a 32 éves világbajnok leszögezte: ő és a térde is rendben van, és nem mennek sehová, marad, harcol a helyéért, de nem zsoldosként a pénzért, hanem a dicsőségért és a BL-sikerért. Matuidi hasonló cipőben jár, őt elengedték volna a Monacóhoz, a középpályás maradni akart.

Daniele Rugani Angliáról lemaradt, a Romáról talán most nem, ötmilliós kölcsönért és 25 milliós vételi kötelezettségért mehet, de a Monaco vagy a Barca is viheti ennyiért (előbbi az ingyen szerződtethető Martín Cáceresre hivatkozva alkudozik ügyesen, a katalánok nem kérik őt cserébe a fiatal hátvéd, Juan Miranda játékjogáért), Gonzalo Higuaín ismét téma a Románál, Edin Dzeko maradása ellenére is. A nyári vétel Luca Pellegrini ellenben már a nyáron alaposan megerősödő Cagliarié, természetesen kölcsönbe.

Mauro Icardi ügye mellett Leonardo Campana miatt is bosszanthatja egymást a Juve és a Napoli: ugyan nemrégiben úgy tűnt, hogy a déliek ötmillió euróért megszerzik a 19 éves ecuadori éket a Barcelona SC-től, de az eladó pénzszagot fogott, és többet remél a Juvétől, a Real Madridtól vagy a Milantól a legutóbbi korosztályos Copa América gólkirályáért.

A korábban nagyon életszerűen hangzó Icardi, Dybala csere már a múlté, pedig Icardiné Nara Wanda bejelentette, ügyfele nem igazol a Monacóhoz, az új Juve-kiszemelt minden bizonnyal Mandzukic helyére a lyoni Moussa Dembélé.

Ugyan Icardiért újabb jó ajánlatot tett a Napoli (60+10 millió euró, mínusz Arkadiusz Milik játékjoga, 7.5 milliós bruttó bér, kétmilliós bónuszlehetőséggel) és a Monaco (65 millió, plusz bónuszok, az éknek havi egymillió euró nettóban), nem tennénk még le a Juve-hívek helyében az Icardi, Cristiano Ronaldo párosról, ugyanis ezt megalapozva a PSG magától értetődően fordult Dybala felé.

A támadó sem a Tottenhamből, sem a Manchester Unitedből nem kért a nyáron, a képi jogok és a felkínált alacsony bér miatt, több lap is arról számolt be, hogy ügynökei találkoztak a PSG illetékeseivel, és néhányan még a vételárról is tudnak: 70 millió euró. Vagy 80. Jutányos. Érdekes, hogy a PSG vezetői nem tiltakoztak a hír miatt, csak leszögezték, hogy előbb el kell adniuk Neymart.

És igen, innentől kezdve abszolúte kézenfekvő: ha az FC Barcelona és a Real Madrid által felkínált játékosokból nem kértek a franciák, Dybala meg kellene nekik, akkor Neymar költözhet Torinóba, ha akar.

Ha akar, mindenesetre a spanyol As esküszik rá, a Juventus 100 milliót adna érte Dybala papírjai mellett (és innentől indul be a lelkes Juve-fanok fantáziája, Higuaín eladása után egy Icardi-kölcsönvételen át egészen a C. Ronaldo, Icardi, Neymar csatárhármasig). Sőt, a Tuttosport szerint a Barca maga ajánlotta fel Luis Suárezt a torinóiaknak, és érik egy Can, Rakitic csere is.

Nagy célpont továbbra is Chiesa, vele a Juve állítólag már a télen megállapodott a bérben és egyebekben, de az Inter fűzi a Fiorentinát, hogy majd ők megveszik jövő ilyenkor a támadó mindenest. Christian Eriksen pedig jövő nyári célpont, lásd még: Bosman-szabály.

OLASZORSZÁG, SERIE A
ÁTIGAZOLÁSOK, 2019 NYARA

ATALANTA
Érkezett:Luis Muriel (Sevilla, 15 000 000 euró), Marco Varnier (Cittadella, kölcsön után végleg, 5 000 000), Ruszlan Malinovszkij (Genk, 13 700 000), Martin Skrtel (Fenerbahce, i.)
Kölcsönbe: Guilherme Arana (Sevilla, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Borisz Radunovics (Cremonese), Gaetano Monachello (Pescara), Marco Sportiello (Frosinone), Marco D'Alessandro (Udinese), Federico Mattiello (Bologna), Nicolas Haas (Palermo), Luca Valzania (Frosinone), Emanuele Suagher (Carpi ), Filippo Melegoni (Pescar), Alberto Dossena (Pistoiese), Marco Carraro (Perugia), Christian Capone (Pescara), Marco Tumminello (Lecce), Fabio Eguelfi (Livorno), Andreas Cornelius (Bordeaux), Davide Agazzi (Livorno), Luca Vido (Perugia)
Távozott:Franck Kessié (Milan, kölcsön után végleg, 24 000 000), Bryan Cristante (Roma, 21 000 000), Andrea Petagna (SPAL, kv., 12 000 000), Alberto Almici (Hellas Verona, kv., 500 000), Emanuele Suagher (Ternana, ingyen), Nicolo Fazzi (Padova)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (SPAL),Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Christian Capone (Perugia), Anton Kresic (Padova), Marco D'Alessandro (SPAL), Boris Radunovics (Hellas Verona), Andreas Cornelius (Parma), Gianluca Mancini (Roma, 2 000 000), Marco Tumminello (Pescara), Gaetano Monachello (Pordenone), Luca Vido (Crotone), Alberto Dossena (Alessandria), Fabio Eguelfi (Frosinone), Nicolas Haas (Frosinone), Marco Varnier (Pisa), Matteo Pessina (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza:Mario Pasalic (Chelsea)

BOLOGNA
Érkezett:Riccardo Orsolini (Juventus, kölcsön után végleg, 15 000 000), Roberto Soriano (Villarreal, kv., 7 500 000), Nicola Sansone (Villarreal, 7 500 000), Mattia Bani (Chievo, 2 500 000), Danilo (Udinese, kv.),Stefano Denswil (FC Bruges, 6 000 000), Jerdy Schouten (Excelsior, 3 000 000),Tomijaszu Takehiro (St. Truiden, 9 000 000), Lassi Lappalainen (HJK, 500 000), Andreas Skov Olsen (Nordsjaelland, 6 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Rizzo (Carpi), César Falletti (Palermo), Felipe Avenatti (Kortrijk), Kingsley Michael (Perugia)
Távozott:Alex Ferrari (Sampdoria, kv., 4 500 000), Sebastien De Maio (Udinese, kv., 1 000 000), Rodrigo Palacio (szerződése lejárt),Emil Krafth (Amiens, 2 000 000),Felipe Avenatti (Standard Liege, 3 500 000), Filip Helander (Rangers, 3 900 000), Erick Pulgar (Fiorentina, 10 000 000), Nagy Ádám (Bristol City, 2 500 000), Erick Pulgar (Fiorentina, 10 000 000)
Kölcsönbe:
Juan Manuel Valencia (Cesena), Fabrizio Brignani (Cesena), Luca Rizzo (Livorno), Godfred Donsah (Cercle Bruges), Arturo Calabresi (Amiens), César Falletti (Club Tijuana)
Kölcsönből vissza:Lyanco (Torino), Simone Edera (Torino), Federico Mattiello (Atalanta)

BRESCIA
Érkezett:Bruno Martella (Crotone, 800 000), Ales Mateju (Brighton, kv., 3 000 000),Florian Ayé (Clermont Foot, 2 000 000), Jesse Joronen (Köbenhavn, 5 000 000), Jhon Chancellor (al-Ahli SC, 1 600 000), Jaromir Zmrhal (Slavia Praha, 3 750 000), Mario Balotelli (Marseille, i.)
Kölcsönbe: Giangiacomo Magnani (Brescia)
Távozott:Biagio Meccariello (Lecce, kv., 100 000), Alberto Boniotti (szerződése lejárt), Luca Miracoli (Como), Jacopo Dall'Oglio (Catania), Alessandro Martinelli (Palermo, i.)
Kölcsönből vissza:Luca Tremolada (Virtus Entella), Bruno Martella (Crotone), Simone Romagnoli (Empoli), Alejandro Rodríguez (Chievo)

CAGLIARI
Érkezett:Alberto Cerri (Juventus, kv., 9 000 000), Christian Oliva (Club Nacional, kv., 5 000 000), Fabrizio Cacciatore (Chievo, 800 000), Guglielmo Vicario (Venezia, 2 000 000), Nahitan Nández (Boca Juniors, 18 000 000)
Kölcsönbe:Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Marko Rog (Napoli, 2 000 000), Radja Nainggolan (Inter), Luca Pellegrini (Juventus)
Kölcsönből vissza:Fabrizio Caligara (Olbia), Marko Pajac (Empoli), Alessandro Capello (Padova), Han Kvang Szon (Perugia), Sebastian Walukiewicz (Pogon Szczecin), Niccolo Giannetti (Livorno), Santiago Colombatto (Hellas Verona), Damir Ceter (Olbia)
Távozott:Darijo Srna (visszavonult), Simone Padoin (szerződése lejárt), Alessandro Capello (Venezia)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Chievo), Nicolo Barella (Inter, 12 000 000), Niccolo Giannetti (Salernitana), Fabrizio Caligara (Venezia), Guglielmo Vicario (Perugia), Diego Farias (Lecce, 1 500 000), Marko Pajac (Genoa)
Kölcsönből vissza:Luca Pellegrini (Roma), Cyril Théréau (Fiorentina)

FIORENTINA
Érkezett:Aleksza Terzics (Czvena zvezda, 1 700 000),Pietro Terracciano (Empoli), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo, 1 000 000), Erick Pulgar (Bologna, 10 000 000), Franck Ribéry (Bayern München, i.)
Kölcsönbe: Pol Lirola (Sassuolo, 1 000 000), Milan Badelj (Lazio, 700 000)
Kölcsönből vissza:Gaetano Castrovilli (Cremonese), Riccardo Sottil (Pescara), Luca Ranieri (Foggia), Andrés Schetino (Cosenza), Cyril Théréau (Cagliari), Lorenzo Venuti (Lecce), Sebastián Cristóforo (Getafe), Valentin Eysseric (Nantes), Jaime Báez (Cosenza), Gabriele Gori (Livorno), Riccardo Saponara (Sampdoria), Szymon Zurkowski (Górnik Zabrze), Jacob Rasmussen (Empoli), Petko Hrisztov (Ternana), Bartlomiej Dragowski (Empoli)
Távozott:Christian Nörgaard (Brentford, 3 500 000),Vincent Laurini (Parma, 5 000 000), Vitor Hugo (Palmeiras, 5 500 000), Jaime Báez (Cosenza, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Alban Lafont (Nantes),Rafik Zekhnini (Twente),Martin Graiciar (Sparta Praha), Jordan Veretout (Roma, 1 000 000), David Hancko (Sparta Praga), Riccardo Saponara (Genoa), Petko Hrisztov (Bisceglie), Nicky Beloko (Gent)
Kölcsönből vissza:Kevin Mirallas (Everton), Luis Muriel (Sevilla), Gerson (Roma), Edimilson Fernandes (West Ham), Marko Pjaca (Juventus), Pietro Terracciano (Empoli)

GENOA
Érkezett:Stefano Sturaro (Juventus, kv., 16 500 000), Luca Mazzitelli (Sassuolo, kv., 8 000 000), Ionut Radu (Inter, kv., 8 000 000), Andrea Favilli (Juventus, kv., 7 000 000), Lukas Lerager (Bordeaux, kv., 6 000 000), Pawel Jaroszynski (Chievo, 4 000 000), Cristián Zapata (Milan, i.),Sinan Gümüs (Galatasaray, i.),Nicholas Rizzo (Inter, 2 500 000), Giacomo Calo (Juve Stabia, 500 000), Kevin Agudelo (Atlético Huila, 2 500 000), Lasse Schöne (Ajax, 1 500 000)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Inter),Antonio Barreca (Monaco), Ionut Radu (Inter), Cristian Romero (Juventus), Francesco Cassata (Sassuolo), Riccardo Saponara (Fiorentina), Marko Pajac (Cagliari)
Kölcsönből vissza:Paolo Ghiglione (Frosinone), Mattia Zennaro (Venezia), Luca Rossettini (Chievo), Sandro (Udinese), Marcos Curado (Crotone), Dzsavad el-Jamik (Perugia), Lukas Zima (Livorno), Claudio Spinelli (Argentinos Juniors), Raúl Asencio (Benevento), Romulo (Lazio), Petar Brlek (Lugano), Filip Jagiello (Zaglebie Lubin), Thomas Rodríguez (La Calera)
Távozott:Eddie Salcedo (Inter, kv., 8 000 000), Luca Zanimacchia (Juventus U23, kv., 4 000 000), Nicolás Spolli (Crotone, kv., 400 000), Darko Lazovics (Hellas Verona, i.), Miguel Veloso (Hellas Verona, i.), Ionut Radu (Inter, 12 000 000), Cristian Romero (Juventus, 26 000 000), Luca Rossettini (Lecce), Ervin Zukanovic (al-Ahli), Franco Ferrari (Napoli), Lorenzo Callegari (Avranches), Thomas Rodríguez (La Calera, i.)
Kölcsönbe: Claudio Spinelli (Gimnasia La Plata), Gianluca Lapadula (Lecce), Koray Günter (Hellas Verona), Nicola Dalmonte (Lugano), Stephane Omeonga (Cercle Bruges), Giacomo Calo (Juve Stabia), Ivan Lakicevic (Venezia), Petar Brlek (Ascoli), Raúl Asencio (Pisa), Pawel Jaroszynski (Salernitana), Schäfer András (Chievo)
Kölcsönből vissza:Pedro Pereira (Benfica), Giuseppe Pezzella (Udinese), Daniel Bessa (Hellas Verona), Esteban Rolón (Málaga)

HELLAS VERONA
Érkezett:Pawel Dawidowicz (Benfica B, kv., 3 500 000), Samuel Di Carmine (Perugia, kv., 2 500 000), Amir Rrahmani (Dinamo Zagreb, 2 100 000), Antonio Di Gaudio (Parma, kv., 1 500 000), Antonino Ragusa (Sassuolo, kv., 1 000 000), Luca Marrone (Juventus, kv., 1 000 000), Alberto Almici (Atalanta, kv., 500 000), Davide Faraoni (Crotone, kv., 300 000), Vincenzo Silvestro (Mantova, 93 000),
Miguel Veloso (Genoa, i.), Salvatore Bocchetti (Szpartak Moszkva, i.), Darko Lazovics (Genoa, i.)
Kölcsönbe:
Boris Radunovics (Atalanta), Emmanuel Badu (Udinese), Koray Günter (Genoa), Gennaro Tutino (Napoli), Valerio Verre (Sampdoria), Szofjan Amrabat (FC Bruges), Claud Adjapong (Sassuolo)
Kölcsönből vissza:Daniel Bessa (Genoa), Karamoko Cissé (Carpi), Nícolas (Udinese)
Távozott:Mattia Valoti (SPAL, kv., 3 000 000), Mohamed Faresz (SPAL, kv., 2 700 000), Antonio Caracciolo (Cremonese, 400 000), Matteo Bianchetti (Cremonese, i.), Nícolas (Udinese)
Kölcsönbe:Karim Laribi (Empoli), Vincenzo Silvestro (Rimini), Jure Balkovec (Empoli), Simone Calvano (Juve Stabia), Alberto Almici (Pordenone), Karamoko Cissé (Juve Stabia)
Kölcsönből vissza:Ryder Matos (Udinese), Samuel Gustafson (Torino), Santiago Colombatto (Cagliari), Gianni Munari (Parma)

INTERNAZIONALE
Érkezett:Valentino Lazaro (Hertha, 22 000 000), Matteo Politano (Sassuolo, kv., 20 000 000), Eddie Salcedo (Genoa, kv., 8 000 000), Gabriel Brazao (Parma, 6 500 000), Diego Godín (Atlético Madrid, i.), Ionut Radu (Genoa, 12 000 000), Romelu Lukaku (Manchester United, 65 000 000)
Kölcsönbe:Stefano Sensi (Sassuolo, 5 000 000), Nicolo Barella (Cagliari, 12 000 000)
Kölcsönből vissza:Samuele Longo (Cremonese), Alessandro Bastoni (Parma), Michele Di Gregorio (Novara), Andrew Gravillon (Pescara), Axel Bakayoko (St. Gallen), Federico Dimarco (Parma), Andrea Pinamonti (Frosinone), Marco Sala (Arezzo), Yann Karamoh (Bordeaux), Xian Emmers (Cremonese)
Távozott:Zinho Vanheusden (Standard Liege, kv., 12 600 000), Ionut Radu (Genoa, kv., 8 000 000), Marco Sala (Sassuolo, 5 000 000), Andrea Adorante (Parma, 5 000 000), Cristian Ansaldi (Torino, kv., 2 500 000), Rey Manaj (Albacete, kv., 2 500 000),Nicholas Rizzo (Genoa, 2 500 000), Miranda (Csiangszu Szuning, i.), George Puscas (Reading, 8 000 000), Raffaele Di Gennaro (Catanzaro, i.)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Genoa ), Michele Di Gregorio (Pordenone), Ionut Radu (Genoa), Xian Emmers (Waasland-Beveren), Gabriel Brazao (Albacete), Yann Karamoh (Parma), Andreaw Gravillon (Sassuolo, 1 000 000), Radja Nainggolan (Cagliari), Samuele Longo (Deportivo La Coruna), Ivan Perisic (Bayern München, 5 000 000), Joao Mário (Lokomotiv Moszkva)
Kölcsönből vissza:Sime Vrsaljko (Atlético Madrid), Cédric Soares (Southampton), Keita Baldé (Monaco)

JUVENTUS
Érkezett:Gianluigi Buffon (PSG, i.), Luca Pellegrini (Roma, 22 000 000), Aaron Ramsey (Arsenal , i.), Adrien Rabiot (PSG, i.),Merih Demiral (Sassuolo, 18 000 000), Cristian Romero (Genoa, 26 000 000), Matthijs de Ligt (Ajax, 85 500 000), Danilo (Manchester City, 37 000 000)
Kölcsönből vissza:Marko Pjaca (Fiorentina), Gonzalo Higuaín (Chelsea), Leonardo Mancuso (Pescara)
Távozott:Leonardo Spinazzola (Roma, 29 500 000), Emil Audero (Sampdoria, kv., 20 000 000), Stefano Sturaro (Genoa, kv., 16 500 000), Riccardo Orsolini (Bologna, 15 000 000), Alberto Cerri (Cagliari, 9 000 000), Andrea Favilli (Genoa, 7 000 000), Luca Marrone (Hellas Verona, 1 000 000), Rogério (Sassuolo), Andrea Barzagli (vv.), Leonardo Mancuso (Empoli, 5 000 000), Moise Kean (Everton, 27 500 000), Joao Cancelo (Manchester City, 65 000 000)
Kölcsönbe:
Cristian Romero (Genoa), Luca Pellegrini (Cagliari)
Kölcsönből vissza:Martín Cáceres (Lazio)

LAZIO
Érkezett:Pedro Neto (Braga, kv., 8 500 000), Bruno Jordao (Braga, kv., 4 500 000),Denis Vavro (Köbenhavn, 10 500 000), Luca Germoni (Virtus Entella), Bobby Adekanye (Liverpool U23), Andreas Karo (Apollon Limassol, 160 000), Manuel Lazzari (SPAL, 17 000 000), Szofian Kijin (Chievo, 750 000), Jony (Málaga, 2 000 000), Patryk Dziczek (Piast Gliwice, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Ivan Vargic (Anorthosis), Alessandro Murgia (SPAL), Simone Palombi (Lecce), André Anderson (Salernitana), Ricardo Kishna (Den Haag), Martín Cáceres (Juventus), Tiago Casasola (Salernitana), Djavan Anderson (Salernitana), Davide Di Gennaro (Salernitana), Joseph Marie Minala (Salernitana), Cristiano Lombardi (Venezia)
Távozott:Mattia Sprocati (Parma, 2 300 000), Martín Cáceres (szl.), Dusan Baszta (szl.), Alessandro Murgia (SPAL, 7 000 000), Luca Germoni (Juve Stabia), Pedro Neto (Wolverhampton, 18 300 000), Bruno Jordao (Wolverhampton, 9 200 000)
Kölcsönbe:Simone Palombi (Cremonese), Andreas Karo (Salernitana), Alessandro Rossi (Juve Stabia), Szofian Kijin (Salernitana), Cristiano Lombardi (Salernitana), Davide Di Gennaro (Juve Stabia), Milan Badelj (Fiorentina, 700 000), Patryk Dziczek (Salernitana)
Kölcsönből vissza:Romulo (Genoa)

LECCE
Érkezett:Romario Benzar (FCSB, 2 000 000), Brayan Vera (Leones, 800 000), Panajotisz Tahtszidisz (Nottingham Forest, kv., 500 000), Biagio Meccariello (Brescia, kv., 100 000), Jevhen Sahov (PAOK Szaloniki, i.),Gabriel (Perugia, i.), Simone Lo Faso (Palermo, i.), Antonino Gallo (Palermo, i.), Andrea Rispoli (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Diego Farias (Cagliari, 1 500 000), Cristian Dell'Orco (Sassuolo)
Kölcsönből vissza:Stefano Pettinari (Crotone)
Távozott:Salvatore Caturano (Virtus Entella, 200 000), Luca Di Matteo (szl.), Andrea Arrigoni (Teramo, i.), Cesare Bovo (vv.), Pedro Costa Ferreira (szl.), Stefano Pettinari (Trapani)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Venuti (Fiorentina), Marco Tumminello (Aalanta), Manuel Scavone (Parma), Simone Palombi (Lazio)

MILAN
Érkezett:Franck Kessié (Atalanta, kv., 24 000 000),Rade Krunic (Empoli, 8 000 000), Theo Hernández (Real Madrid, 20 000 000), Iszmaël Bennaszer (Empoli, 16 000 000), Rafael Leao (Lille, 30 000 000), Léo Duarte (Flamengo, 11 000 000)
Kölcsönből vissza:André Silva (Sevilla), Stefan Simic (Frosinone), Matteo Gabbia (Lucchese)
Távozott: Manuel Locatelli (Sassuolo, 10 000 000), Gustavo Gómez (Palmeiras, 4 500 000), Stefan Simic (Hajduk Split), Andrea Bertolacci (szl.), José Mauri (szl.), Ignazio Abate (szl.), Riccardo Montolivo (szl.), Cristián Zapata (Genoa, i.), Patrick Cutrone (Wolverhampton, 18 000 000), Tiago Djaló (Lille, 5 000 000), Ivan Strinic (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Gian Filippo Felicioli (Venezia), Alessandro Plizzari (Livorno)
Kölcsönből vissza:Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

NAPOLI
Érkezett:Konsztantinosz Manolasz (Roma, 36 000 000), Alex Meret (Udinese, 22 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Empoli, 8 000 000), David Ospina (Arsenal, kv., 3 500 000), Oresztisz Karnezisz (Udinese, 2 500 000), Michael Folorunsho (Francavilla, 1 000 000), Filippo Costa (SPAL, 1 500 000), Eljif Elmas (Fenerbahce, 16 000 000), Eugenio D'Ursi (Catanzaro, 1 000 000), Franco Ferrari (Genoa), Hirving Lozano (PSV, 38 000 000)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Tonelli (Sampdoria), Zinédine Machach (Carpi), Marko Rog (Sevilla), Alberto Grassi (Parma), Luca Palmiero (Cosenza), Leandrinho (Atlético Mineiro), Amato Ciciretti (Ascoli), Roberto Inglese (Parma), Luigi Sepe (Parma), Gennaro Tutino (Cosenza), Carlos Vinícius (Monaco)
Távozott:Amadou Diawara (Roma, 21 000 000), Roberto Insigne (Benevento, kv., 1 500 000),Raúl Albiol (Villarreal, 5 000 000), Igor Lasicki (Pogon Szczecin, 100 000), Carlos Vinícius (Benfica, 17 000 000)
Kölcsönbe: Michael Folorunsho (Bari), Filippo Costa (Bari), Roberto Inglese (Parma, 2 000 000), Luca Palmiero (Pescara), Marko Rog (Cagliari, 2 000 000), Eugenio D'Ursi (Bari), Franco Ferrari (Bari), Gennaro Tutino (Hellas Verona)

PARMA
Érkezett:Andrea Adorante (Inter, 5 000 000), Mattia Sprocati (Lazio, 2 300 000),Vincent Laurini (Fiorentina, 5 000 000), Kastriot Dermaku (Cosenza, i.), José Machín (Pescara, 2 000 000), Simone Colombi (Carpi, 750 000), Fabrizio Alastra (Palermo, i.), Gastón Brugman (Pescara, 2 500 000), Michele Fornasier (Pescara, 500 000)
Kölcsönbe: Hernani (Zenit, 1 000 000), Dejan Kulusevski (Atalanta U19), Andreas Cornelius (Atalanta), Yann Karamoh (Inter), Roberto Inglese (Napoli, 2 000 000), Giuseppe Pezzella (Udinese)
Kölcsönből vissza:Alessio Da Cruz (Spezia), Yves Baraye (Padova), Manuel Scavone (Lecce), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona ), Gianni Munari (Hellas Verona)
Távozott:Gabriel Brazao (Inter, 6 500 000), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona, 1 500 000), Jonathan Biabiany (szl.), Massimo Gobbi (szl.), Gianni Munari (szl.), Luca Rigoni (szl.), Manuel Scavone (Bari), Pierluigi Frattali (Bari), Leo Stulac (Empoli, 2 500 000), Marcello Gazzola (Empoli)
Kölcsönbe: Abdou Diakhate (Lokeren), Jacopo Dezi (Empoli), Alessio Da Cruz (Ascoli), Michele Fornasier (Trapani), Luigi Scaglia (Trapani)
Kölcsönből vissza:Federico Dimarco (Inter), Alberto Grassi (Napoli), Roberto Inglese (Napoli), Luigi Sepe (Napoli), Alessandro Bastoni (Inter), Nicolás Schiappacasse (Atlético Madrid B)

ROMA
Érkezett:Leonardo Spinazzola (Juventus, 29 500 000), Bryan Cristante (Atalanta, kv., 21 000 000), Amadou Diawara (Napoli, 21 000 000), Pau López (Betis, 23 500 000), Mert Cetin (Genclerbirligi, 3 000 000)
Kölcsönbe: Gianluca Mancini (Atalanta, 2 000 000), Jordan Veretout (Fiorentina, 1 000 000), Davide Zappacosta (Chelsea)
Kölcsönből vissza:Bruno Peres (Sao Paulo), Umar Sadiq (Perugia), Elio Capradossi (Spezia), Grégoire Defrel (Sampdoria), Ezequiel Ponce (AEK Athén), Luca Pellegrini (Cagliari), Daniele Verde (Valladolid), Maxime Gonalons (Sevilla), Mirko Antonucci (Pescara), Gerson (Fiorentina)
Távozott:Konsztantinosz Manolasz (Napoli, 36 000 000), Luca Pellegrini (Juventus, 22 000 000), Ezequiel Ponce (Szpartak Moszkva, 3 000 000), Andrea Romagnoli (Szpartak Moszkva, 2 000 000), Daniele De Rossi (Boca Juniors, i.), Stephan El Shaarawy (Sanghaj Senhua, 16 000 000), Gerson (Flamengo, 11 800 000), Iván Marcano (Porto, 3 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, 1 000 000), Lorenzo Di Livio (Catanzaro), Elio Capradossi (Spezia), Christian D'Urso (Cittadella)
Kölcsönbe:Umar Sadiq (FK Partizan Beograd, 100 000), Rick Karsdorp (Feyenoord), Steven Nzonzi (Galatasaray), Ante Coric (Almería, 400 000)

SAMPDORIA
Érkezett:Emil Audero (Juventus, kv., 20 000 000), Jakub Jankto (Udinese, kv., 14 500 000), Alex Ferrari (Bologna, kv., 4 500 000), Fabio Depaoli (Chievo, 4 500 000), Julian Chabot (Groningen, 3 700 000), Morten Thorsby (Heerenveen, i.), Mehdi Léris (Chievo, 2 500 000)
Kölcsönbe:Gonzalo Maroni (Boca Juniors),Tommaso Augello (Spezia), Jeison Murillo (Valencia, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Vasco Regini (SPAL), Leonardo Capezzi (Empoli), Lorenco Simic (SPAL ), Valerio Verre (Perugia), Giacomo Vrioni (Venezia)
Távozott:Michal Tomic (Zsolna, 250 000), Federico Furlan (Ternana, 190 000), Andrea Tozzo (Ternana, 100 000), Joachim Andersen (Lyon, 24 000 000), Marco Sau (Benevento, i.), Erasmo Mule (Juventus U23, 5 000 000), Rafael Cabral (Reading, i.), Dennis Praet (Leicester City, 21 000 000)
Kölcsönbe:Vid Belec (APOEL Nikosia), Giacomo Vrioni (Cittadella), Leonardo Benedetti (Spezia), Antonio Palumbo (Ternana), Lorenco Simic (HNK Rijeka), Valerio Verre (Hellas Verona), Gabriele Rolando (Reggina)
Kölcsönből vissza:Grégoire Defrel (Roma), Riccardo Saponara (Fiorentina), Júnior Tavares (Sao Paulo), Lorenzo Tonelli (Napoli)

SASSUOLO
Érkezett:Manuel Locatelli (Milan, kv., 10 000 000), Merih Demiral (Alanyaspor, kv., 7 000 000), Marco Sala (Inter, 5 000 000), Rogério (Juventus, kv.), Francesco Caputo (Empoli, 7 500 000), Pedro Obiang (West Ham, 8 000 000), Mert Müldür (Rapid Wien, 5 000 000)
Kölcsönbe:
Hamed Junior Traoré (Empoli), Jeremy Toljan (Dortmund, 2 500 000), Andreaw Gravillon (Inter, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Ravanelli (Padova), Kevin-Prince Boateng (Barcelona ), Federico Ricci (Benevento), Nicholas Pierini (Spezia), Marco Pinato (Venezia), Francesco Cassata (Frosinone), Jérémie Broh (Padova), Alessandro Tripaldelli (Crotone), Filippo Bandinelli (Benevento), Davide Frattesi (Ascoli), Timo Letschert (Utrecht), Edoardo Goldaniga (Frosinone), Riccardo Marchizza (Crotone), Cristian Dell'Orco (Empoli)
Távozott:Matteo Politano (Inter, kv., 20 000 000), Luca Mazzitelli (Genoa, kv., 8 000 000), Antonino Ragusa (Hellas Verona, 1 000 000),Merih Demiral (Juventus, 18 000 000), Filippo Bandinelli (Empoli, Caputóért cserébe), Timo Letschert (Hamburg, 10), Kevin-Prince Boateng (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönbe:Jens Odgaard (Heerenveen),Stefano Sensi (Inter, 5 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Gianluca Scamacca (Ascoli), Filippo Bandinelli (Empoli), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Federico Di Francesco (SPAL), Francesco Cassata (Genoa), Marco Pinato (Pisa), Jérémie Broh (Cosenza), Pol Lirola (Fiorentina, 1 000 000), Giangiacomo Magnani (Brescia), Marco Sala (Virtus Entella), Ettore Gliozzi (Monza), Nicholas Pierini (Cosenza), Cristian Dell'Orco (Lecce), Claud Adjapong (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza:Mauricio Lemos (Las Palmas)

SPAL
Érkezett:Andrea Petagna (Atalanta, kv., 12 000 000), Igor (RB Salzburg, 3 000 000), Mattia Valoti (Hellas Verona, 3 000 000), Mohamed Faresz (Hellas Verona, kv., 2 700 000),Gabriele Moncini (Cittadella, i.), Alessandro Murgia (Lazio, 7 000 000)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (Atalanta), Marco D'Alessandro (Atalanta), Federico Di Francesco (Sassuolo), Nenad Tomovics (Chievo), Karlo Letica (FC Bruges)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Dickmann (Novara), Sauli Väisänen (Crotone), Federico Viviani (Frosinone), Mattia Finotto (Cittadella), Bartosz Salamon (Frosinone)
Távozott:Everton Luiz (Salt Lake),Mattia Finotto (Monza, i.), Mirco Antenucci (Bari), Filippo Costa (Napoli, 1 500 000), Manuel Lazzari (Lazio, 17 000 000), Michele Cremonesi (Venezia), Pasquale Schiattarella (Benevento, i.), Michele Cremonesi (Venezia), Alfred Gomis (Dijon, 1 000 000), Sauli Väisänen (Chievo)
Kölcsönbe:
Salvatore Esposito (Chievo), Mattia Vitale (Frosinone)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (Torino), Andrea Fulignati (Ascoli), Alessandro Murgia (Lazio), Lorenco Simic (Sampdoria), Mattia Valoti (Hellas Verona), Emiliano Viviano (Sporting CP), Vasco Regini (Sampdoria), Lorenzo Dickmann (Novara)

TORINO
Érkezett:Simone Zaza (Valencia, kv., 12 000 000), Ola Aina (Chelsea, kv., 10 000 000), Koffi Djidji (Nantes, kv., 4 500 000), Cristian Ansaldi (Inter, 2 500 000)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (SPAL), Carlao (APOEL Nikosia), Jacopo Segre (Venezia), Lucas Boyé (AEK Athén ), Simone Edera (Bologna), Vanja Milinkovics-Szavics (Ascoli), Alessandro Buongiorno (Carpi), Samuel Gustafson (Hellas Verona), Lyanco (Bologna)
Távozott:M'Baye Niang (Rennes, 15 000 000), Adem Ljajics (Besiktas, 6 500 000), Danilo Avelar (Corinthians, 2 000 000), Emiliano Moretti (vv.), Carlao (szl.)
Kölcsönbe:Vanja Milinkovics-Szavics (Standard Liege), Vitalie Damascan (Fortuna Sittard), Erick Ferigra (Ascoli), Lucas Boyé (Reading), Jacopo Segre (Chievo)

UDINESE
Érkezett:Sebastien De Maio (Bologna, kv., 1 000 000), Mato Jajalo (Palermo, i.),Rodrigo Becao (Bahia, 1 600 000), Cristo (Real Madrid B, 1 500 000), Nícolas (Hellas Verona), Ilija Nestorovski (Palermo, i.), Walace (Hannover, 6 000 000)
Kölcsönbe: Ken Sema (Watford)
Kölcsönből vissza:Simone Scuffet (Kasimpasa), Mamadou Coulibaly (Carpi), Ryder Matos (Hellas Verona), Darwin Machís (Cádiz), Mauro Coppolaro (Venezia), Ali Adnan (Vancouver), Giuseppe Pezzella (Genoa), Stipe Perica (Kasimpasa), Riad Bajic (Basaksehir), Molla Wagué (Nottingham Forest), Andrija Balic (Fortuna Sittard), Pawel Bochniewicza, kv.)
Távozott:Alex Meret (Napoli, kv., 22 000 000), Jakub Jankto (Sampdoria, kv., 14 500 000), Oresztis Karnezisz (Napoli, kv., 2 500 000), Danilo (Bologna), Valon Behrami (Sion),Ali Adnan (Vancouver Whitecaps), Pawel Bochniewicz (Górnik Zabrze), Molla Wagué (Nantes, 1 500 000), Darwin Machís (Granada, 3 000 000), Gabriele Angella (Perugia)
Kölcsönbe:Riad Bajic (Konyaspor), Emmanuel Badu (Hellas Verona), Cristo (Huesca), Simone Scuffet (Spezia), Stipe Perica (Royal Mouscron), Giuseppe Pezzella (Parma)
Kölcsönből vissza:Marco D'Alessandro (Atalanta), Nícolas (Hellas Verona), Marvin Zeegelaar (Watford), Ben Wilmot (Watford), Stefano Okaka (Watford), Sandro (Genoa)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

EMPOLI
Érkezett:
Leonardo Mancuso (Juventus, 5 000 000), Dimitriosz Nikolau (Olympiakosz, kv., 3 500 000), Leo Stulac (Parma, 2 500 000), Kevin Cannavo (Palermo U19, i.), Roberto Pirrello (Palermo, i.), Alberto Brignoli (Palermo, i.), Stefano Moreo (Palermo, i.), Filippo Bandinelli (Sassuolo)
Kölcsönbe: Jacopo Dezi (Parma), Davide Frattesi (Sassuolo), Karim Laribi (Hellas Verona), Nedim Bajrami (Grasshoppers, 300 000), Jure Balkovec (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Samuel Mraz (Crotone), Lorenzo Lollo (Padova), Joel Untersee (FC Zürich), Alessandro Piu (Pistoiese), Michal Marcjanik (Carpi), Simone Romagnoli (Brescia), Manuel Pucciarelli (Chievo), Arnel Jakupovic (Sturm Graz)
Távozott: Rade Krunic (Milan, 8 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Napoli, 8 000 000), Francesco Caputo (Sassuolo, 7 500 000), Manuel Pucciarelli (Chievo, 3 750 000), Nikola Pejovics (NK Lokomotiva, 150 000), Salih Ucan (Alanyaspor), Pietro Terracciano (Fiorentina, kv.), Iszmaël Bennaszer (Milan, 16 000 000)
Kölcsönbe: Hamed Junior Traore (Sassuolo), Michal Marcjanik (Wisla Plock), Afriyie Acquah (szl.), Matías Silvestre (szl.), Levan Mchedlidze (szl.), Marcel Büchel (szl.), Matteo Brighi (szl.), Manuel Pasqual (szl.)
Kölcsönből vissza: Bartlomiej Dragowski (Fiorentina), Marko Pajac (Cagliari), Leonardo Capezzi (Sampdoria), Jacob Rasmussen (Fiorentina), Dimitri Oberlin (FC Basel), Cristian Dell'Orco (SassuoloÖ

FROSINONE
Érkezett:
Francesco Zampano (Pescara, kv., 1 500 000), Przemyslaw Szyminski (Palermo, i.), Alessandro Salvi (Palermo, i.), Marcus Rohdén (Crotone, i.)
Kölcsönbe: Mattia Vitale (SPAL), Fabio Eguelfi (Atalanta), Nicolas Haas (Frosinone)
Kölcsönből vissza: Nicola Citro (Venezia)
Távozott: Paolo Sammarco (szl.), Cristian Molinaro (szl.), Daniel Ciofani (Cremonese, 1 100 000), Raman Chibsah (Gazisehir, 500 000)
Kölcsönből vissza: Bartosz Salamon (SPAL), Andrea Pinamonti (Inter), Stefan Simic (Milan), Paolo Ghiglione (Genoa), Francesco Cassata (Sassuolo), Federico Viviani (SPAL), Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Luca Valzania (Atalanta), Marco Sportiello (Atalanta)

CHIEVO VERONA
Érkezett:
Manuel Pucciarelli (Empoli, 3 750 000), Davide Brivio (Chiasso, i.)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Cagliari)
Kölcsönből vissza: Malick Mbaye (Cremonese), Giovanni Di Noia (Carpi), Joel Obi (Alanyaspor),Michael Fabbro (Siena), Alejandro Rodríguez (Brescia), Luca Garritano (Cosenza)
Távozott: Fabio Depaoli (Sampdoria, 4 500 000), Pawel Jaroszynski (Genoa, 4 000 000), Mattia Bani (Bologna, 2 500 000), Martin Valjent (Mallorca, kv., 1 500 000), Fabrizio Cacciatore (Cagliari, kv., 800 000), Szofian Kijin (Lazio, 750 000), Kevin Yamga (Desportivo Aves), Nicola Rigoni (Monza), Stefano Sorrentino (szl.), Sergio Pellissier (visszavonult), Marco Andreolli (szl.), Mehdi Léris (Sampdoria, 2 500 000)
Kölcsönbe: Federico Barba (Real Valladolid)
Kölcsönből vissza: Luca Rossettini (Genoa), Lucas Piazón (Chelsea), Manuel Pucciarelli (Empoli), Assane Dioussé (St.-Étienne), Ezequiel Schelotto (Brighton)

Lezárva péntek délben, vastaggal az elmúlt hét eseményei.

Kv.: kölcsön után végleg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik