Diego Milito: 17 hónap alatt BL-hősből Arany szemetes-díjas

Vágólapra másolva!
2011.12.12. 10:11
null
Diego Milito aligha fog szívesen visszaemlékezni a 2011-es esztendőre (fotó: Action Images)
Címkék
Olaszországban hagyomány, hogy az év végén nemcsak a legjobbakat, hanem a legrosszabbnak tartott futballistát is megjutalmazzák. A Rai Radio2 Arany szemetes-díját a 2011-es esztendőben Diego Milito, az Inter csatára „érdemelte ki”, aki 17 hónap alatt jutott el odáig, hogy a Bajnokok Ligája-döntő hőséből az év nagy csalódását okozza.

A 2003 óta kiosztott díj történetében nem először „jutalmaztak” dél-amerikai futballistát a rádióhallgatók és az interneten szavazók, eddig azonban főként brazilokat tüntettek ki a nem éppen megtisztelő címmel.

Milito egyébként alig előzte meg a szavazáson Amaurit, a Juventus (a tavasszal Parma) gyakorlatilag még kispadmelegítőként sem használt csatárát. Az argentin 15.17 százalékkal, mintegy száz szavazattal előzte meg a voksok 14.64 százalékát begyűjtő brazilt.

Érdekesség, hogy a szavazók Milito mellett leginkább a Juventus tavaszi vesszőfutásában ludas futballistákat látták a legrosszabbnak: Amauri mellett Milos Kraszics (10.67 százalék), Felipe Melo (10.22) és Luca Toni (10.15) sem sok rajongót gyűjtött a 2011-es esztendőben.

Milito az aktuális szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen szerepelt a nerazzurriban, és háromszor talált a kapuba.

AZ ARANY SZEMETES-DÍJ EDDIGI NYERTESEI
2003 Rivaldo (brazil)
AC Milan
2004 Nicola Legrottaglie (olasz) Juventus
2005 Christian Vieri (olasz) AC Milan
2006 Adriano (brazil) Internazionale
2007 Adriano Internazionale
2008 Ricardo Quaresma (portugál) Internazionale
2009 Felipe Melo (brazil)
Juventus
2010Adriano
AS Roma
2011Diego Milito (argentin)
Internazionale

 

 

 

Legfrissebb hírek

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
7 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
8 perce

Hosszabbítás után nyert a New York és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
9 perce

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
40 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
48 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik