Di Natale vezérletével az Udinese legyőzte az Intert

Vágólapra másolva!
2013.01.06. 14:44
null
Di Natalét ma sem lehetett megállítani: Udinese–Inter 3–0 (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának vasárnapi játéknapján az Udinese Antonio Di Natale vezérletével 3–0-s győzelmet aratott a 65. perctől emberhátrányban játszó Inter ellen. A milánóiak zsinórban a negyedik idegenbeli vereségüket szenvedték el.

A mérkőzés első húsz percében főképp a mezőnyjáték dominált, komolyabb lehetőséget egyik csapat sem tudott kialakítani, s az Inter irányított.

A 25. percben óriási lehetőséghez juthattak volna a vendég milánóiak, ám Rodrigo Palacio ahelyett, hogy értékesítette volna a ziccerét, inkább a műesést választotta, amit a játékvezető sárga lappal büntetett.

Két perccel később már a másik oldalon adódott óriási lehetőség: Antonio Di Natale végzett el szabadrúgást csaknem 30 méterre az ellenfél kapujától, hatalmas erejű lövése pedig a felső lécen csattant. Samir Handanovicnak esélye sem lett volna a hárításra.

A találkozó ezen szakaszában növelték a tempót a csapatok. A következő lehetőségre a 38. percig kellett várni, amikor is Walter Gargano kísérletezett átlövéssel – Zseljko Brkics kapusnak résen kellett lennie.

A fordulás után egymást követték a nagyobbnál nagyobb Inter-lehetőségek. Az 50. percben a brazil jobbhátvéd, Jonathan ordító helyzetben helyezett mellé, majd Fredy Guarín és Palacio előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám a hazaiak szerb kapusa mindkét esetben hárított.

A 63. percben Guarín szólózott az udinei védők asszisztálása mellett, majd remekül ugratta ki Palaciót, aki óriási helyzetben az égbe lőtt. Ezután már sokkal kevésbé az Interről, mintsem Antonio Di Nataléról szólt a mérkőzés: a rutinos olasz válogatott támadó a 63. percben Andrea Lazzari remek kiugratását lőtte az Inter kapujába. Két perccel később a korábban már „besárgult" Juan buktatta a nagy lendülettel előretörő Luis Murielt, amiért megkapta a második sárga lapját, így el kellett hagynia a pályát.

A 78. percben egy kontratámadás végén Dusan Baszta szöktette Murielt, és a kolumbiai középpályás Handanovic mellett megszerezte a második hazai gólt. Négy perccel később Lazzari és Di Natale játszott össze, a végeredmény pedig ismét gól. A 28 esztendős középpályás bal oldalról középre lőtt labdáját Di Natale pofozta a kapuba.

A mérkőzésen az Udinese kiválóan, míg az Inter borzasztóan élt a lehetőségeivel, ezért megérdemelt hazai győzelem született.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 18 14 2 2 39–11 +28 44
2. Lazio 19 12 3 4 28–19 +9 39
3. Fiorentina 18 10 5 3 36–19 +17 35
4. Internazionale 19 11 2 6 30–22 +8 35
5. Napoli 18 11 3 4 33–17 +16 34
6. Roma 18 10 2 6 42–29 +13 32
7. Milan 18 8 3 7 34–26 +8 27
8. Udinese 19 6 9 4 29–26 +3 27
9. Parma 18 7 5 6 25–24 +1 26
10. Catania 19 7 5 7 26–27 –1 26
11. Atalanta 18 7 3 8 18–27 –9 22
12. Chievo 18 6 3 9 20–29 –9 21
13. Torino 19 4 9 6 20–22 –2 20
14. Bologna 18 5 3 10 21–24 –3 18
15. Sampdoria 18 5 3 10 20–27 –7 17
16. Pescara 18 5 2 11 15–35 –20 17
17. Cagliari 19 4 4 11 17–35 –18 16
18. Palermo 18 3 6 9 15–27 –12 15
19. Genoa 18 3 5 10 18–30 –12 14
20. Siena 18 4 5 9 16–26 –10 11
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, a Napolitól és az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik