Del Piero: Látjuk a csúcsot, és arra tartunk

Vágólapra másolva!
2010.09.21. 15:26
null
Alex Del Piero a Lech Poznan elleni El-gólját ünnepli – balra Marco Motta (Fotó: Action Images)
Alessandro Del Piero, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Juventus ikonja egyetért edzőjével, Luigi Delnerivel, aki szerint nem szabad a következő bajnoki cím esélyesei közé sorolni a Juvét. A visszafogottságra éppen a jövőbeni csúcsra jutás, a csapatépítés nyugalma érdekében van szükség – mondta a futballista a Corriere dello Sportnak, amely az Udinese elleni hétvégi kiütéses győzelem (4–0) apropóján faggatta.

„Delneri a klubhoz érkezve gyorsan egyértelművé tette, mit akar, és én mindenben támogatom – mondta a 35 esztendős játékos. – A Juventus új útra lépett, és a jövőbeni sikerek érdekében szinte mindent kicserélt: sok játékost, edzőt, igazgatót, sőt még az orvosokat is. Az új épület alapjainak tökéletes lerakásán dolgozunk. Hangsúlyozom, az alapokén."

Del Piero szerint éppen ezért nincs értelme pillanatnyilag a csúcsról, a scudetto megszerzéséről beszélni. Az efféle terhek csak hátráltatnák az építkezést – az olyan nagyszerű győzelmeket, mint amilyen a hétvégi volt, legfeljebb az „önbizalomkészlet" feltöltésére szabad fordítani.

„Jelenleg a győzelmek azt segítik, hogy előkészítsük a visszatérésünket a régi szintre, hogy ismét a megszokott célokat tűzhessük magunk elé. Aztán bármi megtörténhet" – mondta a játékos, emlékeztetve: az élvonalba való visszatérést két nagyszerű idény és Bajnokok Ligája-részvételek követték, ám ez gyorsan feledésbe merült a legutóbbi szezon mélyrepülése közben.

A klubot tizenhét esztendeje – és reményei szerint legalább negyvenéves koráig – szolgáló támadó kifejtette: örül, hogy az Agnelli család tagjai újra bekapcsolódtak a mindennapi irányításba (Andrea Agnelli májusban lett a klub elnöke, és unokatestvére, az új FIAT-elnök John Elkann is rajta tartja a szemét a futballklub dolgain). Del Piero szerint ez, pontosabban a tulajdonos família rendkívüli sikerorientáltsága a garancia arra, hogy a csapat hamarosan visszajut arra a szintre, ahol egész Európa csodálatát kivívta.

„Andrea és John velem egykorú srácok, akikkel egy nyelvet beszélünk. Nemcsak az arcukat adják a klub működéséhez, hanem ötleteikkel, lelkesedésükkel is a sikerek előmozdításán dolgoznak, képletesen szólva együtt élnek a csapattal" – indokolta derűlátását a klub belső életét az elmúlt másfél évtizedben alaposan megismerő játékos.

Kérdésre válaszolva kifejtette véleményét Ciro Ferrara szavairól is, melyek szerint megnehezítette az év elején leváltott vezetőedző életét a Juvénál:

„Nincs semmiféle rejtegetnivalóm az ügyben, és ellenszenvet sem érzek Ciro iránt. Tény, amióta visszavonult, keveset beszéltünk, de nem igaz, hogy valamiféle súlyos ellentét bontakozott volna ki köztünk az elmúlt idényben. Remélem, sikerül hamarosan munkába állnia, és elfelejtenie a szörnyű legutóbbi szezont. De ne feledjék, nem csak az ő számára volt nehéz az elmúlt esztendő."

Del Piero szerint a három forduló után egy bajnoki győzelemmel álló torinói klub számára a címvédő Inter elleni október 3-i mérkőzés lesz az igazi erőfelmérő; a maga részéről alig várja a milánói látogatást. A csatár a Juve eddigi mindhárom bajnokiján pályára lépett, gólt azonban csak az Európa-ligában szerzett – hármat is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik