Conte: A szezon legfontosabb meccse jön

Vágólapra másolva!
2012.03.20. 15:17
null
A Milan és a Juventus folytatja a csatát (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A bajnoki versenyfutás mellett ma este az Olasz Kupában folytatja a harcot a Juventus és a Milan. Az egygólos előnyben lévő torinóiak vezetőedzője, Antonio Conte a szezon legfontosabb találkozójáról beszélt a hazai összecsapás előtt, míg a piros-feketéket irányító Massimiliano Allegri szerint le tudják dolgozni a hátrányukat.

A Juventus 2–1-re megnyerte a Milan elleni első mérkőzést a San Siróban, de a piros-feketék korántsem adták fel a párharcot, és Massimiliano Allegri vezetőedző úgy véli, hogy bár sok a hiányzójuk, képesek megfordítani az állást.

„Megpróbáljuk ledolgozni a hátrányunkat, hogy bejussunk a döntőbe, még ha tudjuk is, hogy nehéz dolgunk lesz. Nyugodt vagyok, és meggyőződésem, jó meccset játszunk annak ellenére, hogy vannak hiányzóink. Philippe Mexes visszatér az eltiltása után, míg Clarence Seedorf felépült, viszont Robinhóra és Mark van Bommelre nem számíthatok, míg Kevin Prince Boateng játéka kérdéses" – mondta Allegri, aki Alexandre Patót és Antonio Cassanót sem vetheti be a támadók közül, így Zlatan Ibrahimovic valószínűleg kezdeni fog, annak dacára is, hogy hamarosan következik a Roma (bajnoki) és a Barcelona (BL) elleni meccs.

VAN BASTEN: ALLEGRI SZAKMAILAG ALAPOS, CONTE FANATIKUS

Marco van Basten, az AC Milan legendás csatára a kedd esti találkozó kapcsán összehasonlította Massimilano Allegrit, a milánóiak vezetőedzőjén Antonio Contéval, a torinóiak mesterével.

„Massimilianót ismerem, találkoztam már vele néhányszor, és nagyon jó edzőnek tartom, tökéletes szakmai felkészültséggel. Conte ugyanakkor igazi fanatikusnak tűnik számomra, nagyon jól tudja lelkesíteni csapatát, amely érte játszik" – mondta Van Basten, aki 1987 és 1995 között játszott a Milanban.

„Majd meglátjuk, játszik-e. Olyan együttest küldök pályára, amely elbír a Juventusszal. Az Olasz Kupa megnyerése az egyik célkitűzésünk. Intenzív meccs lesz, mivel mindkét csapat tovább akar lépni. Antonio Conte együttese jó állapotban van, és ezt a Fiorentina ellen is megmutatta. Nehéz találkozó lesz, de elég jók vagyunk egy ilyen mérkőzéshez, ilyen környezetben" – jelentette ki a szakember.

A Juventus vezetőedzője, Antonio Conte elmondta, hogy Alessandro Del Piero biztosan kezdeni fog a Milan ellen. A szakember a szezon legfontosabbjának nevezte az összecsapást.

„Del Piero játszani fog, mert képes pluszt adni a gárdának. Tőle és a többiektől is sokat várok" – mondta a tréner a csapatkapitányról, aki az idény nagy részében csak a kispadról kapott bevetést.

„Ez a mérkőzés lehetőséget ad egy trófea megnyerésére, így az idény legfontosabb találkozóját vívjuk, de remélem, hogy lesznek majd még ennél fontosabbak is" – mondta Conte, aki szerint a mai erőpróbának semmi köze nincs a bajnoki címért folyó versenyfutáshoz.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ
Juventus–Milan 20.45 (tv: Digi Sport)
Az első mérkőzésen: 2–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik