Chelsea: a Juve 100 millióra igent, Pogba 12-re nemet mondott

Vágólapra másolva!
2015.09.04. 11:40
null
Paul Pogba hű maradt a Juventushoz (Fotó: Action Images)
Az olasz La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus augusztus végén elfogadta a Chelsea ajánlatát Paul Pogbáért, de a játékos nemet mondott az angol klubnak.

 

 

A francia középpályás állítólag egy évi 12 millió eurót garantáló szerződésre mondott nemet, azért, hogy a Juventusszal maradjon, miután Andrea Pirlo, Carlos Tévez és Arturo Vidal is elhagyta a BL-döntős csapatot a nyáron. A Juventusban jelenleg évi 4.5 millió eurót keres.

A Gazzetta cikke szerint José Mourinhóék 85 millió fontot és az olaszok által választott játékost (Oscar) ajánlottak Pogbáért. A Juventus erre rá is bólintott, végül Pogba hiúsította meg az üzletet.

A 22 éves középpályás augusztus 24-én és 25-én egyeztetett az ajánlatról ügynökével, Mino Raiolával. Pogba azon az állásponton maradt, hogy a Juventus mezében szeretné folytatni pályafutását.

Az olasz bajnoki címvédő Juve pocsékul, két vereséggel kezdte a Serie A 2015–2016-os szezonját. A nyitó fordulóban hazai pályán kapott ki az Udinésétől, majd a Roma otthonából is pont nélkül távozott Massimiliano Allegri együttese.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik