Nemzetisport.hu 2010.11.22 11:13 Frissítve: 2011.08.29 00:09

Cesar: Eto'o még csak bocsánatot sem kért

Az Inter 2–1-re kikapott a Chievótól tegnap délután, ráadásul a címvédő nagy valószínűséggel elveszíti Samuel Eto’ót, akit minden bizonnyal eltiltanak, mivel lefejelte a hazaiak védőjét. Az áldozat, Bostjan Cesar elmondta, a kameruni csatár nem kért elnézést tőle. A Genoa vezetőedzője, Davide Ballardini a Juventustól elszenvedett 2–0-s vereség után elmondta, arra van szüksége, hogy Rudolf Gergely és társai teljesen egészségesek legyenek.

Eto'o lefejelte Cesart

Az Inter 2–1-re kikapott a Chievótól vasárnap délután bajnokin, Samuel Eto’o pedig a fejét is elveszítette a találkozón, és lefejelte a hazaiak szlovén védőjét, Bostjan Cesart. Az áldozat az eset után elmondta, a kameruni csatár nem kért bocsánatot.

„Eto’o nagyszerű játékos, de nem viselkedhet így. Lefejelt engem, és még csak bocsánatot sem kért. Persze nem lehetek nagyon csalódott, a lényeg, hogy a Chievo megszerezte a három pontot. Nagyon fontos sikert értünk el, és ezen az úton kell tovább haladnunk” – mondta Cesar.

 CASSANO SZÁMÁRA NINCS VISSZAÚT A SAMPBA
A Sampdoria elnöke, Riccardo Garrone csapata Lecce ellen 3–2-re megnyert találkozója (Koman Vladimir kezdő volt, de az 55. percben lecserélték) után elmondta, Antonio Cassanónak nincs esélye visszatérni a csapatba.

„Egy dolog biztos: Cassano soha többé nem viseli a Sampdoria mezét. Ebben a kérdésben következetes leszek, ahogy minden másban is az voltam az életemben” – mondta Garrone a RAI televíziónak.

 

Mint ismeretes, Cassano csúnyán megsértette a Samp elnökét, aki úgy döntött, hogy felbontja a támadó szerződését. A Juventus, az Inter, a Fiorentina, a Palermo, a Chelsea és a Manchester City által is megkörnyékezett Cassano december elején válhat szabaddá.

A nemzetközi sajtóban csak Zinedine Zidane esetéhez (amikor a francia játékos lefejelte Marco Materazzit a 2006-os vb döntőjében) hasonlított incidens után Eto’o valószínűleg kemény büntetést kap, mivel a kamerák rögzítették az esetet. A támadó a meccs után nem volt hajlandó nyilatkozni a tettéről.

„Ígérem, hogy feltámadunk. Szerdán fontos meccset kell megnyernünk a Twente ellen a Bajnokok Ligájában. Ha győzünk, már biztosan továbbjutunk, és egy kicsit megnyugodhatunk” – mondta Eto’o.

Rafa Benítez természetesen nem örült Eto'o tettének, főleg, hogy az Interben rengeteg a sérült, és most valószínűleg a csatárt is elveszíti a csapat, de a szakember szerint provokálták játékosát.

„Senki sem boldog, de a csapatom kemény munkát végzett, és jól reagált arra, hogy hátrányba került. Sajnos megint kihagytuk a helyzeteket, de a hozzáállásunk megfelelő volt. Ha korábban szerzünk gólt, teljesen más lett volna a meccs – mondta Benítez. – Kár az Eto’o-incidensért, de egyértelműen provokáció érte, mivel kapott egyet. Elvesztette a fejét.”

Benítezt természetesen megkérdezték arról, lesz-e megbeszélése a csapattal elégedetlen Inter-főnökkel, Massimo Morattival.

„Persze, minden meccs után leülünk. Egy hozzánk hasonló csapatnak nyernie kellene ezeket a mérkőzéseket, a srácok keményen dolgoztak, de hiába. Profi edző vagyok, és átéltem már hasonlóan nehéz időszakokat. Kizárólag munkával tudunk kikeveredni a hullámvölgyből, és ma láttam a győzni akarást a fiúkon.”

Kérdés, hogy Moratti mennyi időt ad Beníteznek, hogy kiverekedje magát a hullámvölgyből. Az olasz sajtó szerint a Twente elleni, szerdai BL-meccs sorsdöntő lesz, mivel ha akkor sem tudni nyerni a milánói együttes, akkor meneszthetik a spanyol szakembert.

A Chievo diadalmas szakvezetője, Stefano Pioli szerint csapata azzal nyert, hogy felpörgette a tempót.

„Az Inter jól állt a meccshez, nekünk is esett, mi pedig a gyors kontrákra építkeztünk. Be is jött! Nagyon nehéz volt a talaj, de végig nagy iramot diktáltunk, és remek csapategységünknek köszönhetően nyertünk” – mondta.

A Juventus – az Interrel szemben – győzni tudott idegenben: a Genoát verte meg 2–0-ra. Luigi Delneri, a torinóiak vezetőedzője örült, hogy sikerült nyernie csapatának, de a gólt szerző Milos Kraszicstól többet vár.

„Büszkék vagyunk a genovai sikerre, mivel nem könnyű itt győzni. Kraszics csak hatvan percet tudott játszani, de bevetettük, mivel bízunk benne. Milos nagy tehetség, de még időre van szüksége, hogy felvegye az olasz futball ritmusát, és kisegítse a védőket” – mondta Delneri.

A Rudolf Gergelyt is foglalkoztató hazaiak vezetőedzője, Davide Ballardini úgy véli, ha minden játékosa – köztük a magyar támadó, aki ezúttal a 78. percben állt be – teljesen egészséges, több esélyük lett volna egy jó eredményre.

„Az első félidőben beszorultunk a saját térfelünkre, a Juve pedig nem engedett ki minket ebből a helyzetből. A szünet után magabiztosabban játszottunk, és középpályásaink megtalálták a helyüket, így jobban tudtunk játszani. Sajnos nem volt túl sok választási lehetőségünk, mivel Rudolf csak szombaton kezdte újra az edzéseket, és Hardzsa sem volt túl jó formában. Minden játékosunkra szükség van, velük együtt van esélyünk a nagy klubok ellen is” – mondta Ballardini.

ETO'O FEJESE
 

 

 

2020.09.22 10:24:19

Olasz labdarúgás H. Á.

Húsz csapat, 38 forduló, 380 mérkőzés, s a végén négyen kerülnek a Bajnokok Ligájába, hárman meg a Serie B-be.

2020.09.20 19:44:52

Olasz labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A kilencszeres címvédő Kulusevski góljával szerzett vezetést, majd a második félidőben Bonucci és Ronaldo is betalált.

2020.09.19 08:48:30

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

SERIE A BEHARANGOZÓ. Marco Rossi szerint megjelent a gegenpressing és az ultrapressing, a bajnok legnagyobb kihívója pedig a...

2020.09.15 23:53:55

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A korábbi években felhalmozott játékosállományból gazdálkodnak Nápolyban a De Laurentiisek.

2020.09.04 19:52:45

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Tare a nagycsapatok keretében mezgerél, közben 2025-ig hosszabbított legnagyobb csillagával.