Bari: bemutatták Gosztonyit új csapatánál, a nyolcas mezt kapta meg

Vágólapra másolva!
2010.02.09. 21:36
Hivatalosan is bemutatták a Barinál Gosztonyi Andrást, akit a januári átigazolási időszak utolsó pillanataiban szerzett meg az olasz csapat az MTK-tól.

A magyar játékos a nyolcas mezben játszik majd új együttesében, reményei szerint minél hamarabb.

„Nagyon örülök neki, hogy Bariba kerültem, tisztában vagyok vele, hogy milyen hagyományokkal rendelkező klub játékosa lettem – mondta magyar csapattársa, Koman Vladimir tolmácsolásában az újságíróknak Gosztonyi. – Igyekszem megismerni a várost, amiben Koman szintén a segítségemre van. Tudom, hogy nagy lehetőséget kaptam, mindenáron szeretnék ezzel élni, alig várom, hogy pályára léphessek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy amikor az edző beállít, készen álljak a feladatra.”

Bemutatkozásként elmondta magáról, hogy szeret a jobb és bal oldalon is játszani, kapura lőni, és jól fejelő játékosnak tartják. Kosaras múltjának köszönhetően pedig az átlagosnál nagyobb bedobásra képes, ezt reményei szerint minél hamarabb bemutathatja a Bari mezében is.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik