„Az Inter undorító játékot mutatott be”

Vágólapra másolva!
2010.10.30. 16:40
null
A Genoa elnöke Eto'ót (a földön) is „megtalálta” nyilatkozatában (Fotó: Action Images)
Bár az Inter 1–0-ra nyerni tudott péntek este a Genoa otthonában a Serie A 9. fordulójának nyitó mérkőzésén, a teljesítménye korántsem volt meggyőző. A genovaiak elnöke szerint a bajnoki címvédő egyenesen felháborító és sportszerűtlen játékot mutatott be.

 

„Az utolsó tizenöt perc hihetetlen volt – nyilatkozta Enrico Preziosi. – Kiborító volt látni, hogy egy csapat, amely a bajnoki címre pályázik, úgy játszik, mint egy kis vidéki gárda. Nem kellene ilyen taktikához folyamodniuk.”

„Fel vagyok háborodva az undorító viselkedésük miatt, a futballal abszolút nem törődtek. Még egy akkora bajnok, mint Samuel Eto’o is csinálta a műsort, pedig hozzá sem értek, ez rettentő sportszerűtlen. A Genoa viszont jó benyomást tett, nem érdemeltünk vereséget” – tette hozzá az elnök.

A Genoa vezetőedzője, Gian Piero Gasperini nem használt ilyen kemény szavakat, de az eredménnyel ő sem volt kibékülve.

„Sajnálom a szurkolóinkat és a játékosaimat. A játék képét nézve és azt, hogy mennyi helyzetünk volt, más eredményt érdemeltünk volna. Ha nem lenne ennyi sérültünk, nyilván több variációs lehetőségünk lett volna, de akik pályára léptek, jó munkát végeztek” – mondta csalódottan Gasperini.

A meccsen az Inter semmi különöset nem mutatott, de Sulley Muntari szerencsés lövésével – amelyet Eduardo csúnyán bevédett – így is begyűjtötte a három pontot.

 

Legfrissebb hírek

Csaknem tízmillió euróért csatáznak az olasz Szuperkupában a Serie A élcsapatai

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 12:10

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.12.03. 23:05

Lautaro Martínez duplázott, győzött Pisában az Inter

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 15:47

Kenan Yildiz duplája három pontot ért a Juventusnak a Cagliari ellen

Olasz labdarúgás
2025.11.29. 20:00

„Egy ilyen vereség nyomot hagyhat maga után” – Cristian Chivu az elbukott milánói derbiről

Olasz labdarúgás
2025.11.24. 10:03

A Milan nyerte a Derby della Madonninát!

Olasz labdarúgás
2025.11.23. 22:47

Serie A: őrült meccs Szardínián, Udinében nyert a Bologna, ikszelt Firenzében a Juve

Olasz labdarúgás
2025.11.22. 17:06
Ezek is érdekelhetik