Az AS Roma farkasugrással vetette magát a Mercatóba

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2016.01.06. 21:26
null
Gerson fél lábbal már Barcelonában volt, mégis Rómában kötött ki (Fotó: AFP)
Minden rosszban van valami jó: ismét tárt karokkal vár bennünket munkahelyünk, ismét kinyitották hívogató kapuikat az iskolák, ismét váratlanul érte a tél a közlekedőket, ismét feleannyiba kerül a karácsony előtt megvett bármi, mint amennyiért ránk sózták, ismét közeledik a félév, az adóbevallás és a csekkfizetési határidő, megőrülésünk és nyugdíjazásunk egymással versengő időpontja – ellenben újfent egy hónapig rághatjuk körmeinket tövig amiatt, hogy vajon kedvenc csapatunk mely labdarúgókkal erősít a tavaszi idényre. Téli transzfersorozatunkat is az angliai eseményekkel kezdtük, az olasszal pedig folytatjuk.

 

A Serie A egyik legnagyobb kérdése az lesz a tavaszi idényben, hogy az AS Roma képes lesz-e elvenni a scudettót a Juventustól? Érzik a vérszagot a „farkasok”, és a vezetők sem garasoskodnak: máris kifizették a Genoának a spanyol támadó mindenes, Iago Falqué árát, a hétmillió eurót (ő a nyáron egymillióért jött kölcsönbe, és egyébként is meg kellett volna venni később, mert a fantasztikus vételi opció azon alkalommal lépett életbe, amikor a labdarúgó egy tétmérkőzést végigjátszott). 2020-ig írt alá a Barcelona-nevelés, aki ha ügyeskedik, még egymillióval gazdagíthatja volt csapatát. Egyébként a nyáron Edin Dzeko 11 millióért lesz végleg a rómaiaké, Mohamed Szalah pedig 15 millióért, ez még az ősszel eldőlt.

Nyugodtan lehet tehát tervezni, nemsokára a legújabb brazil csodakarmesterrel, a támadó középpályás Gersonnal is, akit 16 millióért adott el a Fluminense – annak ellenére is, hogy a Barcelona már kicsengetett hárommilliót az elővásárlási jogért. Érdekes üzlet, érdekes döntés.

A nyáron Gerson apja maga kürtölte világgá, hogy fiacskája a Barcában folytatja, de augusztus idusán már a rómaiak álltak nyerésre, és átesett a középpályás egy orvosi vizsgálaton is, amely előtt egy 10-es mezzel fogadták a repülőtéren az „új Francesco Tottit”. Akiért kétmilliós bónuszt is számlázhatnak – még a nyáron írtuk, hogy egyes források szerint a katalánok lemondtak vételi opciójukról, de a Barca technikai igazgatója, Robert Fernández úgy nyilatkozott csapata hivatalos honlapján, hogy még megvehetik Gersont – a mostani vételárnál természetesen jóval borsosabb árért. Spanyol és brazil lapok szerint idén és 2017-ben 25 millió euróért, újabb egy év múlva 35 millióért.

Bár aki ezek után még biztosat állít erről az ügyről...

Hogy még izgalmasabb legyen, Gerson EU-s kvótán kívüli játékos, így nem léphet pályára a rómaiak színeiben, korábban egyébként a Sampdoria és a Bologna érdeklődött iránta. Néhány évvel ezelőtt meg sebtiben találtak volna neki olasz kivándorló nagyapákat, tetszés szerinti mértékben...

A kölcsönből visszatérő olasz szellőnek, az U-válogatottak erősségének, Daniele Verdének nincsenek ilyen gondjai, de akkor sem maradhat, a tavaly ilyenkor 14.4 millióért megszerzett elefántcsontparti ék, Seydou Doumbia ellenben annyira nincs kibékülve új csapatával, hogy hiába tért meg Moszkvából, szintén kölcsönből, azt fontolgatja, hogy Kínában vagy Angliában folytatja. Ha marad, akkor sem kell kétségbe esniük a drukkereknek, mert Doumbia Oroszhonban igencsak magára talált, a bajnokságban 13 meccsen 10 kanadai pontig jutott, a Bajnokok Ligájában pedig nyolc mérkőzésen hatszor volt eredményes.

Nézzük a további kiszemelteket, hiszen úgymond „igazi” erősítések is lesznek a télen az ASR-nél!

Arsene Wenger hajlandó tárgyalni Mathieu Debuchy eladásáról, akinek lenne helye Rómában, ugyanis Maicon már 34 éves, Alessandro Florenzit pedig szívesen foglalkoztatná mestere ismét egy vagy két sorral előrébb. Az is a francia érkezése mellett szól, hogy a jobbhátvéd Vaszilisz Toroszidiszt több olasz klubbal is hírbe hozták. A védelem bal oldalára a schalkés Sead Kolasinac a kiszemelt (Ashley Cole nem igazán vált be, Amerikába vágyik, és örömmel tudatjuk, hogy Lucas Digne haja szála sem görbült, amikor Mercedesén az örök autópályákra reccsentette át magát egy megvadult öreg Fiat 500-as), középre pedig a brémai viking, Jannik Vestergaard a kiszemelt. Mellettük két igen rutinos védőt is csábítgatnak: az egyik a barcelonai Adriano, a másik a madridi Álvaro Arbeloa. Érkezésükre kicsi az esély.

Huszáros vágás lenne, ha realizálódna az olasz sajtóban felvetett ötlet, miszerint elcserélnék a rómaiak Adem Ljajicsukat az Inter Juan Jesusára.

A milánói Alessio Cerci aligha költözik Rómába, minden bizonnyal a klubjával jó viszonyban lévő Genoában folytatja, már csak azért is, mert onnan szinte biztosan Rómába költözik Diego Perotti, aki 9+3 millióért válthat klubot, és túlesett már az orvosi vizsgálatokon is.

Érdekes, hogy a Watford nemrégiben ugyanennyit ajánlott érte, de az argentin-olasz támadó mindenes a Serie A-ban szeretett volna maradni – vagy már hónapokkal ezelőtt tudott valamit. Perotti B-terve egyébként a Sunderland Jeremain Lense, a C a Crystal Palace Yala Bolasiéje, a D pedig a Stoke City Ibrahim Afellayja. Legalábbis erre esküszik néhány orgánum.

A Serie B-ből is lehet okosan erősíteni, Rudi Garcia két kiszemeltje a bresciai Iszmail H’Maidat és a cesenai Stefano Sensi, de felvetődött a kapusposztra még, nyári érkezéssel és hétmilliós transzferösszeggel Alisson (Internacional), a védelembe Thomas Heurtaux (Udinese), ám valljuk meg őszintén, mindezen pletykák eltörpülnek amellett, miszerint Francesco Totti meghosszabbíthatja a nyáron lejáró szerződését (nemrégiben Tottiné Blasi Ilary vetette fel, hogy ura az idény végén esetleg visszavonul).

A Perotti-ügyhöz hasonlóan szinte biztosnak vélik olasz források Stephan El Shaarawy érkezését is.

A nem is olyan régen még zseniális tehetségként számon tartott, majd a Milanba valósággal berobbanó támadó a nyáron kölcsönbe, vételi opcióval az AS Monacóhoz került, de a hercegségbeliek anyagi gondjaik miatt nem érvényesítik ezt: a támadó 24-szer már pályára lépett, a 25. után már 14 milliót kellene utalni az olaszok részére. „Fáraó" mindössze három gólig és egy gólpasszig jutott Monacóban, de a rómaiak bíznak benne, kölcsönvennék 12-14 milliós vételi opcióval, miközben a Juventus, a Fiorentina és a Genoa is lesben áll.

A nagy alkudozás hátterében teljesen döbbenetes módon a játékos a kérő(k) szerint eltúlzott anyagi igényei állnak. Hitték volna?!

Egy kis pénz is állt a házhoz Juan Iturbe kölcsönadásával, igaz, semmiképpen nem neveznénk bombaüzletnek azt, hogy a 2014 nyarán 24.5 millióért vett argentin támadót kölcsönadták 1.2 millióért (mások szerint egymillióért és 1.2 millió bónuszért, megint mások szerint kétmillióért) a Bournemouthnak, amely 10 szereplés és legalább egyetlen gólocska után 20 millióért végleg megkapja a dél-amerikait. Ha benn marad a Premier League-ben.

Ha már húsz: Maicon azért harcol, hogy elérje a 20 pályára lépést, amely után meghosszabbodik kontraktusa (harca tehát kontrak-tusa).

Említsünk meg a végére két távozót is: a szerb csatár, a 19 éves Nemanja Radonjics kölcsönbe került az FK Csukaricskihez, az argentinból olasz (U-)válogatottá lett támadó, Alexis Ferrante ellenben végleg aláírhatott az Imoleséhez.

EKÖZBEN A PIACON...

... a nagycsapatokat kielemezzük majd a későbbiekben, ma említsük meg, hogy hazatért a 127-szeres válogatott Rafael Márquez, akire a Barcelonából emlékezhetünk, és vele tartott Mexikóba az argentin válogatott szélső, Maxi Moralez is. Minden bizonnyal jól jár a Hellas Verona az ingyen megszerzett holland fregoliemberrel, Urby Emanuelsonnal, míg bombaüzletet kötött a Sampdoria, amely ingyen megkapta az arg támadó középpályást, Ricardo Álvarezt – akit az Inter 10.5, tőle a Sunderland összesen 13 millió euróért szerzett meg. Maradjunk annyiban, nem jött be Rickynek az angliai kaland.

A HÉT MONDATA...

... Miralem Pjanic 45 millió eurós kivásárlási ára nem érvényes idény közben, csakis a nyári hónapokban – dörögte az AS Roma elnöke, James Pallotta, aki szerint a Real Madrid és a Barcelona felejtse el gyorsan Miralem Pjanicot. Legalábbis egy pár hónapra.

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy visszatért kölcsönből az Avellinótól az Interhez a nagy Alessandro Altobelli szintén csatár kisfia, az 1983-as születésű Mattia Altobelli. Az Inter-nevelés Mattia ígéretes támadónak számított a 2000-es évek elején, de nem tudott megragadni Milánóban, és az állandó kölcsönjátékok és talán a túl nagy elvárások miatt is egyre gyengébben muzsikált. SEF Torres, Chiasso, Pro Vercelli, Rodengo Saiano, Colognese majd Montichiari voltak következő egyletei, utóbbiból 2012-ben elengedték, és már csak nagyon kis csapatokban folytathatta (Pro Desenzano, Rezzato). Minden bizonnyal ez utóbbi volt utolsó állomáshelye. Édesapja egyébként 61 válogatott meccsén 25 gólt lőtt, 1982-ben világbajnok lett. Nem túl közel esett az alma.

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy a klasszikus olasz erőcsatár, Marco Delvecchio otthagyta az Intert az AS Roma kedvéért, és ötmillió mai euróért. Az Inter saját nevelésű csatára aztán a fővárosban kivirágzott, bekerült a válogatottba, amellyel megfordult a 2000-es Európa-bajnokságon és a 2002-es világbajnokságon. Gyakran középpályásként szerepelt Rómában a bombaerős konkurencia miatt, de így is 70-nél több gólig jutott. A kétszeres U21-es Eb-győztes Delvecchio a Brescia, Parma, Ascoli, Pescatori Ostia útvonalon vezetett le, és 2009-ben vonult vissza, 36 évesen.

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2016 TELE

JUVENTUS
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Gregorio Luperini (Pro Vercelli), Zoran Josipovic (Lugano)
Alessandro Degrassi (Delta Rovigo)
Távozott: Alessandro Degrassi (Gubbio, ingyen)
Kölcsönbe: Gregorio Luperini (Pontedera), Zoran Josipovic (Aarau)

AS ROMA
Érkezett:
Gerson (Fluminense, 16.000.000 euró), Iago Falqué (Genoa, 7.000.000)
Kölcsönből vissza: Daniele Verde (Frosinone), Seydou Doumbia (CSZKA Moszkva)
Távozott: Alexis Ferrante (Imolese, i.)
Kölcsönbe:Juan Iturbe (Bournemouth, kölcsönbe, 1.200.000), Nemanja Radonjics (Csukaricski), Giammario Piscitella (Bassano)

LAZIO
Érkezett:

Távozott:

FIORENTINA
Érkezett:

Távozott:

NAPOLI
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Joszip Radosevics(HNK Rijeka)
Távozott:
Kölcsönbe: Felice Gaetano (Taranto)

GENOA
Érkezett:
Luca Rigoni (Palermo, 500.000), Sebastián Gorga (Nacional)
Kölcsönbe: Bruno Gomes (Internacional, 400.000), Suso (AS Milan)
Távozott: Iago Falqué (AS Roma, 7.000.000)

SAMPDORIA
Érkezett:
Ricardo Álvarez (Sunderland, i.)
Távozott:

INTERNAZIONALE
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Álvaro Pereira (Estudiantes)
Távozott: Álvaro Pereira (Estudiantes, 3.700.000), Bocar Djumo (International Leipzig, i.)

FC TORINO
Érkezett:
Vaszil Prijma (egyesület nélküli)
Távozott:

AC MILAN
Érkezett:
Kevin-Prince Boateng (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Alessandro Mastalli (Lugano)
Távozott:
Kölcsönbe: Suso (Genoa)

PALERMO
Érkezett:
Manuel Arteaga (Zulia, 800.000)
Kölcsönbe: Bryan Cristante (Benfica)
Távozott: Luca Rigoni (Genoa, 500.000), Fabio Daprela (Carpi, i.)

SASSUOLO
Érkezett:
Távozott:


HELLAS VERONA
Érkezett:
Urby Emanuelson (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Simone Calvano (Teramo)
Távozott: Rafael Márquez (Atlas Guadalajara, 250.000)

CHIEVO VERONA
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Alessandro Sbaffo (Como), Isaac Ntow (Como), Matteo Messetti (Reggiana), Raffaele Pucino (Virtus Lanciano)
Távozott: Alessandro Sbaffo (Avellino), Matteo Messetti (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Raffaele Pucino (Avellino, kv.)

EMPOLI
Érkezett:

Távozott:

UDINESE
Érkezett:
Samir (Flamengo, 4.000.000)
Kölcsönből vissza:
Matías Campos (Arsenal de Sarandí), Pablo Armero (Flamengo), Melker Hallberg (Valerenga)
Távozott:
Kölcsönbe: Samir (Granada), Melker Hallberg (Hammarby)

ATALANTA
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Luca Zanotti (Melfi), Richmond Boakye (Roda)
Távozott: Maxi Moralez (Club León, 5.000.0000)
Kölcsönbe: Emanuele Suagher (Carpi)

BOLOGNA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Ruben Palomeque (Paganese)
Luca Camorani (Francavilla)

Távozott: Riccardo Benatti (Castelvetro, i.)
Kölcsönbe: Marco Crimi (Carpi)
Luca Camorani (Otranto)

CARPI
Érkezett:
Fabio Daprela (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Marco Crimi (Bologna), Emanuele Suagher (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Nicolo Sperotto (Arezzo)
Távozott: Luca Cognigni (Ancona)
Kölcsönbe: Nicolo Sperotto (Alessandria)

FROSINONE
Érkezett:
Oliver Kragl (Ried, 400.000), Arlind Ajeti (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Victor De Lucia (Latina)
Alessio Proietti (Poggibonsi)
Távozott: Alessio Proietti (Isola Liri)
Kölcsönbe: Victor De Lucia (Taranto)
Kölcsönből vissza: Daniele Verde (AS Roma)

Dőlt betűkkel az ősszel történt átigazolások, pirossal szedtük a legfontosabb érkezőket.

Lezárva január 5-én este.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik