Atalanta: banális hiba miatt hiúsult meg a középpályás kölcsönszerződése

Vágólapra másolva!
2018.01.27. 11:31
Egy fordítószoftver akadályozta meg, hogy Bryan Cabezas a szezon hátralévő részében Argentínában játszhasson kölcsönben. A kolumbiai középpályás így egyelőre kénytelen az Atalantánál maradni.  

Bryan Cabezas 2016 nyarán érkezett az Atalantához az argentin Independientétől, ám a 2017–2018-as szezonban a Panathinaikosznál játszott kölcsönben. A görög klub azonban pénzügyi gondjaira hivatkozva a tervezettnél hat hónappal korábban elengedte a játékost, akit az Atalanta ezután az Independientének szeretett volna kölcsönadni.Bryan Cabezas 2016 nyarán érkezett az Atalantához az argentin Independientétől, ám a 2017–2018-as szezonban a Panathinaikosznál játszott kölcsönben. A görög klub azonban pénzügyi gondjaira hivatkozva a tervezettnél hat hónappal korábban elengedte a játékost, akit az Atalanta ezután az Independientének szeretett volna kölcsönadni.

Ez azonban egyelőre annak ellenére sem valósulhat meg, hogy már a szerződést is megkötötte a két klub. Ugyanis amikor a hivatalos iratot lefordították, a fordítóprogram a játékos nevét is átírta. Cabezas neve ugyanis spanyolul „fejeket" jelent, így viszont nem a valódi név került a szerződésbe, vagyis a megegyezés érvénytelenné vált.

Ez viszont azt jelenti, hogy Cabezasnak egyelőre várnia kell, hogy más csapathoz kerülhessen.

Legfrissebb hírek

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

A Napoli a ráadásban csikarta ki a győzelmet, a Roma is egygólos sikert aratott

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 23:00

Atalanta: mint a United Sir Alex Ferguson után?

Olasz labdarúgás
2025.08.26. 18:40

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
2025.08.21. 08:47
Ezek is érdekelhetik