Alessandro Del Piero győzelemre vezette a Juvét

Vágólapra másolva!
2010.02.14. 17:11
null
Amauri (jobbra) és a Juve megharcolt a győzelemért, a brazil szerezte csapata első gólját (Fotó: Reuters)
Címkék
Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában vasárnap délután a Juventus megszerezte első győzelmét Alberto Zaccheroni vezetőedző irányításával, miután a két gólt szerző Alessandro Del Piero vezérletével 3–2-re győzött a Genoa ellen. A Bari Koman Vladimirrel a soraiban 3–1-re kikapott a Cagliaritól.

Alberto Zaccheroninak a Genoa elleni mérkőzés volt a negyedik bajnokija a Juventus vezetőedzőjeként, és három döntetlent követően első győzelmére készült a csapattal. A „zebrák" egyébként hat fordulóval ezelőtt, Ciro Ferrara irányításával nyertek legutóbb, január 6-án Parmában.

A Juve szemszögéből azonban nem indult jól a találkozó: Marco Rossi jó 20 méterről előbb a kapufát találta telibe, majd a 16. percben Robert Acquafresca középre passzolt labdáját már a bal alsó sarokba passzolta Rossi. (0–1)

A folytatásban is a Genoa játszott meggyőzőbben, a 23. percben David Suazo távoli lövése nem sokkal kerülte el a hazaiak kapuját.

A Juventus a félidő hajrájára pörgött fel. Mohamed Sissoko és Alessandro Del Piero is veszélyeztetett, Amauri pedig egyenlített.

A brazil csatár Martín Cáceres jobb szélről beadott labdáját fejelte öt méterről, két védő megelőzve a kapuba. (1–1)

A második félidőben a Juventus fordítani tudott: a 61. percben Diego mesterien sarkalta a labdát Del Piero elé, aki spiccel a jobb alsóba gurított. (2–1)

A hazaiak azonban csak egy percig vezettek, ugyanis Gianluigi Buffon hibája után (a kapus a jobb oldali beadás után kiejtette a labdát ) Marco Rossi ismét betalált. (2–2)

Egy hét alatt ez volt a genovai csapatkapitány harmadik találata (összesen négynél tart a bajnokságban).

Bár a Juve a folytatásban sem brillírozott, Del Piero a 78. percben kiharcolt egy büntetőt, amit értékesített is, így  a 35 éves csatár, vezérhez illő teljesítménnyel, két góllal győzelemhez segítette csapatát. (3–2)

 

 

Az igazsághoz hozzá tartozik, a tizenegyes erősen vitatható, ugyanis Del Piero beesett a tizenhatoson belülre, de úgy tűnt, hogy a tizenhatoson kívül buktatták.

A Bari Koman Vladimirral a soraiban 3–1-re kikapott a Cagliaritól, a magyar középpályás végigjátszotta  a mérkőzést, a 90. percben sárga lapot kapott. A vendégek a másik magyar játékosukat, Gosztonyi Andrást nem nevezték a találkozóra.

Idegenben nyert a Siena, a Bologna és a Lazio. A rómaiknál eolőször ült a kispadon a héten kinevezett Edoardo Reja vezetőedző, aki rögtön 2–0-s győzelemre vezette csapatát Parmában. Garics Györggyel a soraiban ikszelt az Atalanta Cataniában.

A 24. forduló zárómeccsét, a Napoli–Inter találkozót ma este rendezik.

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Internazionale 23 16 5 2 49–20 +29  53
  2. Roma 24 14 5 5 42–27 +15  47
  3. Milan 23 13 6 4 39–24 +15  45
  4. Sampdoria 24 11 6 7 32–31 +1  39
  5. Napoli 23 10 8 5 32–27 +5  38
  6. Juventus 24 11 5 8 38–32 +6  38
  7. Palermo 24 10 7 7 32–30 +2  37
  8. Cagliari 23 10 5 8 37–30 +7  35
  9. Genoa 24 10 5 9 38–39 –1  35
10. Bari 24 8 8 8 31–28 +3  32
11. Fiorentina 23 9 4 10 28–27 +1  31
12. Parma 24 8 6 10 26–34 –8  30
13. Chievo 24 8 5 11 23–25 –2  29
14. Bologna 24 7 7 10 25–31 –6  28
15. Lazio 24 5 10 9 19–24 –5  25
16. Udinese 23 6 6 11 28–32 –4  24
17. Catania 24 5 9 10 23–30 –7  24
18. Livorno 24 6 5 13 15–32 –17  23
19. Atalanta 24 5 6 13 21–34 –13  21
20. Siena 24 4 4 16 25–46 –21  16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik