A Samp tíz emberrel verte meg a Juventust

Vágólapra másolva!
2013.01.06. 17:23
null
Giovinco góljával még vezetett a Juve a Samp ellen (Fotó: Reuters)
A Serie A 19. fordulójában vasárnap a listavezető Juventus emberelőnyben kapott ki odahaza a Sampdoriától. A Milan legyűrte a Sienát, a Genoa pedig Tőzsér Dániel nélkül nyert a Bologna ellen. A Fiorentina vereséget szenvedett otthon a Pescarától.

JUVENTUS–SAMPDORIA

MARCHISIO HETEKET KIHAGYHAT
A Juventus nemcsak a Sampdoria elleni mérkőzést veszítette el, hanem egy időre Claudio Marchisiót is. Az olasz válogatott középpályás a hajrában térdsérülést szenvedett, de a pályán maradt, mivel a torinóiaknak nem volt már cserelehetőségük. Az csak a későbbi vizsgálatok után derül ki, hogy pontosan mennyit kell kihagynia, de vélhetően több hétig nem léphet pályára.

A listavezető Juventus a 15. helyen álló Sampdoriát fogadta, és tulajdonképpen egy genovai játékosnak, Gaetano Berardinak köszönhetően már az első félidőben jelentős előnybe került..

A svájci futballista előbb a 23. percben sárga lapot érően szabálytalankodott a tizenhatoson belül Claudio Marchisióval szemben, a megítélt büntetőt pedig Sebastian Giovinco gólra is váltotta.

Berardinak a 31. percben még egy emlékezetes megmozdulása volt, ugyanis egy újabb szabálytalanság után begyűjtötte a második sárga lapját is, így tíz főre fogyatkozott a Samp.

A NAPOLI CAVANI VEZÉRLETÉVEL GYŐZTE LE A ROMÁT

A Roma háromgólos vereséget szenvedett Nápolyban. A Napoli győzelméből főszerepet vállalt Edinson Cavani: az uruguayi légiós mindkét félidő elején gólt szerzett, majd a második közepén fejesből a harmadikat, így döntő érdemeket vállalt a három pont megszerzésében.

Bővebben itt olvashat a mérkőzésről!

A genovaiak azonban nem adták fel a meccset! A második félidő elején egyenlíteni tudtak Mauro Icardi góljával, a Sampdoria csatára azonban nem elégedett meg ennyivel.

A 68. percben tudniillik egy jobb oldali támadás végén éles szögből, mintegy nyolc méterről a kapu hosszú oldalába lőtt, azaz a második találatával a vendégek tíz emberrel tudtak fordítani.

Az első félidőt követően nagyon is elkényelmesedő Juventus pedig már hiába erőlködött a végén, vereséget szenvedett, ebben a bajnoki idényben harmadszor.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a hazaiaknál ezen a meccsen mutatkozott be az Atalantától igazolt védő, Federico Peluso. Alighanem lesz még jobb meccse is a Juvéban...

AC MILAN–SIENA

A forduló előtt a tabella 7. helyén álló AC Milan ma abban a tudatban léphetett pályára otthon az egyik kedvenc ellenfele, a sereghajtó Siena ellen, hogy győzelemmel pontszámban közelebb kerülhet az előtte állókhoz, hiszen az Inter kikapott az Udinesétől, míg este az ötödik Napoli a hatodik Romát fogadja.

A Milan 2006 óta nyolcszor játszott hazai pályán bajnokit a Siena ellen, ebből hetet megnyert egy döntetlen mellett, így nagy önbizalommal léphetett pályára, még akkor is, ha sérülések miatt a védelem közepén a korántsem összeszokott Mattia De Sciglio, Francesco Acerbi duó kezdett és Massimiliano Allegri vezetőedző már nem számolhatott a hét közben a Corinthianshoz szerződő Alexandre Patóval.

Esélyesség ide, papírforma oda, az ötlettelenül játszó Milan sokáig nem igazán tudott mit kezdeni a fegyelmezetten védekező vendégekkel. Jó ideig az egyetlen hazai helyzet Stephan El Shaarawy nevéhez fűződött, aki az első negyed óra végén lépett ki a védők közül, de tíz méterről nem tudta ellőni a labdát a jó ütemben kimozduló Gianluca Pegolo kapus mellett. A második lehetőség is a 20 éves csatár előtt adódott, 17 méterről talált a bal kapufa mellé.

A Milan ezután olyannyira visszavett a tempóból, hogy a második félidő elején a vendégek csatára, Alessandro Rosina előtt adódott a meccs addigi legnagyobb helyzete, ám Christian Abbiati védte a nyolc méterről leadott lövést.

Ezt követően azonban a Milan támadójátéka is megélénkült egy kicsit, köszönhetően a csereként beállt Bojan Krkicnek. Az ő védők mögé belőtt labdáját fejelte kapu mellé a hosszún érkező El Shaarawy.

A 67. percben pedig megtört a jég, Kevin-Prince Boateng beadásából Bojan Krkic egy fejes góllal vezetést szerzett a hazaiaknak. A folytatásban Giampaolo Pazzini értékesítette az általa kiharcolt tizenegyest, a 2–1-es végeredményt pedig Michele Paolucci állította be.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

Nem volt éppen gólgazdag délután ez a Serie A-ban, hiszen a hat meccs közül az első félidőben csak Torinóban és a Chievo–Atalanta mérkőzésen született találat, amely révén az utóbbi találkozón a hazaiak győztek is.

A Genoa Tőzsér Dániel nélkül, Marco Borriello duplájával nyert a Bologna ellen. A Fiorentina nagy meglepetésre otthon kapott ki a Pescarától, míg a Parma Amauri 90. percben szerzett góljával kerekedett a Palermo fölé.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 19 14 2 3 40–13 +27 44
2. Lazio 19 12 3 4 28–19 +9 39
3. Napoli 19 12 3 4 37–18 +19 37
4. Internazionale 19 11 2 6 30–22 +8 35
5. Fiorentina 19 10 5 4 36–21 +15 35
6. Roma 19 10 2 7 43–33 +10 32
7. Milan 19 9 3 7 36–27 +9 30
8. Parma 19 8 5 6 27–25 +2 29
9. Udinese 19 6 9 4 29–26 +3 27
10. Catania 19 7 5 7 26–27 –1 26
11. Chievo 19 7 3 9 21–29 –8 24
12. Atalanta 19 7 3 9 18–28 –10 22
13. Torino 19 4 9 6 20–22 –2 20
14. Sampdoria 19 6 3 10 22–28 –6 20
15. Pescara 19 6 2 11 17–35 –18 20
16. Bologna 19 5 3 11 21–26 –5 18
17. Genoa 19 4 5 10 20–30 –10 17
18. Cagliari 19 4 4 11 17–35 –18 16
19. Palermo 19 3 6 10 16–29 –13 15
20. Siena 19 4 5 10 17–28 –11 11
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, a Napolitól és az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik