A Roma pontot mentett, az Inter pontokat vesztett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 17:17
null
De Sanctis nem a legjobban nyúlt a labdához Brivio lövésénél (Fotók: Reuters)
A Roma Kevin Strootman 90. percben lőtt góljának köszönhetően 1–1-es döntetlenre mentette az Atalanta elleni idegenbeli mérkőzését, így továbbra is veretlen az olasz labdarúgó-bajnokság mostani idényében. Az Inter sokáig vezetett a Sampdoria ellen, ám egy 89. percben kapott gól miatt csak egy ponttal gazdagodott a Serie A 14. fordulójában.


SOROZATBAN NEGYEDSZER IKSZELT A ROMA

Az első félidő meglehetősen nagy küzdelmet, ugyanakkor viszonylag gyenge játékot hozott. Kevés volt a helyzet, elsősorban a biztonságos védekezéssel törődtek a csapatok. Az Atalanta valamivel közelebb állt a vezetés megszerzéséhez, de játékosai általában nem találták el a kaput, vagy ha mégis, a kapufa kisegített.

A második félidőt aktívabban kezdte a Roma, mégis az Atalanta szerzett vezetést. Az 51. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, 24 méterre a Roma kapujától. Brivio állt a labda mögé, és a felugró sorfal alatt lapos, pattogós lövést küldött a bal sarok felé. De Sanctist meglepte a megoldás, és beügyetlenkedte a kapujába az Atalanta vezető gólját. 1–0

Sebességet váltott az addig békésen adogató Roma, és heves támadásokkal igyekezett mielőbb egyenlíteni. Megélénkült a meccs, bejött a Romába Ljajics és Pjanic is, olykor percekre beszorult a hazai csapat a kapuja elé.

Az Atalanta hősiesen védekezett, a Roma egymás után rúgta a szögleteket, de sokáig csak lesről tudott – Bradley révén – betalálni.

Már-már úgy tűnt, hogy az Atalanta kihúzza a végéig, pedig már erősen törte a védők hátát a háló, ám Ljajics szép megmozdulása után mégis egyenlített a Roma. A 90. percben a szerb ördöngös cselekkel bűvölte a hazai védőket a tizenhatoson belül, lejutott a jobb oldalon az alapvonalig, majd élesen középre adott, ahol érkezett Strootman, és 5 méterről a hálóba vágta a Roma egyenlítő gólját. 1–1

A hosszabbításban újabb találat már nem született, így a Roma megőrizte a veretlenségét, és bár pontszámban utolérte a Juventust, a torinóiak meccse ekkor még hátravolt a fordulóból.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA




INTER-IKSZ AZ ÚJ ELNÖK ELŐTT, ZANETTI VÉGIG A PÁLYÁN VOLT
Erick Thohir, az Inter új többségi tulajdonosa és elnöke Massimo Moratti tiszteletbeli elnök társaságában nézte meg a San Siróban a Sampdoria elleni mérkőzésüket, amely előtt kissé feszülten nyilatkozott.

„Elnökként a mai az első meccsem a Meazzában. Teljesen más érzés itt a helyszínen szurkolni, nagyobb nyomást érzek magamon” – nyilatkozta az indonéz üzletember.

Két pontot vesztettünk, mutatja Erick Thohir, miközben Massimo Moratti szorgalmasan jegyzetel
Két pontot vesztettünk, mutatja Erick Thohir, miközben Massimo Moratti szorgalmasan jegyzetel

Viszonylag hamar fellélegezhetett, hiszen már a 18. percben megszerezte a vezetést az Inter: Ricky Álvarez megbolondította a védőjét a bal oldalon, keresztbe lőtt labdája pedig Guarínt találta meg, aki közelről a léc alá bombázott. 1–0

A kolumbiai gólját azonban nem követték újabbak – az Inter ezen kívül csak egyszer találta el a kaput –, a Sampdoria pedig viszonylag bátran futballozott, így az utolsó pillanatig nyílt maradt a mérkőzés. A vendégek nem támadtak hiába, hiszen a három perce pályán lévő Renan a 89. percben egy távoli ballábas lövéssel bevette Handanovic kapuját. 1–1

A vége így 1–1 lett, azaz a Samp edzője, Szinisa Mihajlovics borsot tört korábbi csapatának orra alá (a szerb tréner játékosként bajnokságot, Olasz Szuperkupát és két Olasz Kupát nyert a milánói csapattal) – az Internél gyakorlatilag csak annak örülhetnek, hogy Achilles-ín-szakadása óta először lehetett végig a pályán Javier Zanetti.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA




A TÖBBI PÁLYÁN TÖRTÉNT
Legutóbbi négy bajnokiján már a harmadik győzelmét arathatta volna a Sassuolo, amely ezúttal Cagliariban lépett pályára. Az újonc 19 éves kiválósága, a hétgólos Domenico Berardi ezúttal előkészítőként jeleskedett (két gólpasszt adott), ám a Sassuolo 2–0-s vezetésről sem tudta megnyerni a meccset, a szárdok ugyanis az utolsó húsz percben kétszer is betaláltak.

Egymás után másodszor diadalmaskodott a Chievo – azok után, hogy az első 12 fordulóban csak egyszer nyert –, amely ezúttal a Livornót nyomta le.

OLASZORSZÁG, SERIE A
14. FORDULÓ
Atalanta–Roma 1–1 (Brivio 51., ill. Strootman 90.)
Cagliari–Sassuolo 2–2 (Nene 73., Sau 87. ill. Marzorati 14., Zaza 19,)
Chievo–Livorno 3–0 (Rigoni 36., Théréau 56., Paloschi 79.)
Internazionale–Sampdoria 1–1 (Guarín 18., ill. Renan 89.)
18.30: Juventus–Udinese

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Catania–Milan 1–3
(L. Castro 13., ill. Montolivo 19., Balotelli 63., Kaká 81.)
Parma–Bologna 1–1 (Cassano 23., ill. P. Kone 10.)
Genoa–Torino 1–1 (Biondini 69., ill. El Kaddouri 7.)

December 2., hétfő
19.00:
Fiorentina–Hellas Verona (tv: Sport Klub)
21.00: Lazio–Napoli (tv: Sport Klub)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 14 10 4 27–4 +23 34
2. Juventus 13 11 1 1 28–10 +18 34
3. Napoli 13 9 1 3 24–12 +12 28
4. Internazionale 14 7 6 1 31–14 +17 27
5. Fiorentina 13 7 3 3 23–15 +8 24
6. Verona 13 7 1 5 22–20 +2 22
7. Genoa 14 5 4 5 15–15 0 19
8. Milan 14 4 5 5 21–21 0 17
9. Lazio 13 4 5 4 17–17 0 17
10. Parma 14 4 5 5 19–21 –2 17
11. Atalanta 14 5 2 7 15–18 –3 17
12. Torino 14 3 7 4 23–23 0 16
13. Udinese 13 5 1 7 12–15 –3 16
14. Cagliari 14 3 6 5 15–22 –7 15
15. Sassuolo 14 3 5 6 17–30 –13 14
16. Chievo 14 3 3 8 11–18 –7 12
17. Bologna 14 2 6 6 16–26 –10 12
18. Livorno 14 3 3 8 13–23 –10 12
19. Sampdoria 14 2 5 7 15–24 –9 11
20. Catania 14 2 3 9 10–26 –16 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik