A Napoli közelít a Juvéhoz, a Fáraó győztes gólt lőtt

Vágólapra másolva!
2013.01.27. 17:25
null
El Shaarawy (balra) megtörte gólcsendjét, a Milan pedig nyert (Fotó: Reuters)
Kihasználta a Napoli a Juventus és a Lazio botlását az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában, és a Parma ellen aratott sikerével három pontra csökkentette hátrányát a „zebrákkal" szemben. A Milan a gólcsendjét megtörő a Fáraó, azaz Stephen El Shaarawy találatával legyőzte az Atalantát, míg a Fiorentina 2–1-re kikapott a Cataniától.

A Lazio veresége és a Juventus döntetlenje után adva volt a lehetőség a Napoli számára, hogy egy sikerrel három pontra csökkentse hátrányát a listavezetővel szemben, és megerősítse második pozícióját. Nem volt ugyanakkor könnyű a feladat, ha abból indulunk ki, hogy a Parma még veretlen volt hazai pályán a bajnokságban.

A vendégeknél Paolo Cannavaro első meccsét játszotta a fogadási csalásos eltiltását követően. Goran Pandev még nagy helyzetben hibázott a meccs első részében, de utána az agresszíven játszó Napoli megszerezte a vezetést a 20. percben. Marek Hamsik egy kiugratást követően becsúszva talált be a Parma kapujába. A hazaiak többször is közel jártak az egyenlítéshez, de egyszer Morgen De Sanctis védett nagyot (a Parma részéről sokan már benn látták a labdát Nicola Sansone kísérletét követően), majd Cannavarónak kellett mentenie.

A második félidőben Edinson Cavani és Pandev is közel állt a második nápolyi gólhoz, de sokáig nem változott az eredmény. A hajrában aztán jött a hideg zuhany, Sansone balról, az alapvonal közeléből középre tett labdája irányt változtatott Cannavarón, és ezután átpattant a tehetetlen De Sanctison. Amikor már sokan elkönyvelhették a döntetlent, a lefújás előtt érkezett Cavani, és, kihasználva a hazai védelem megingását, megszerezte a győztes gólt. A Napoli négyet megnyert a legutóbbi öt bajnokijából, és közelít a Juvéhoz.

A Milan az Atalanta otthonába látogatott, és volt miért visszavágnia, miután korábban a szezonban kikapott tőle hazai pályán a Serie A-ban. A milánóiaktól sérülés miatt hiányzott Massimo Ambrosini, Urby Emmanuleson és Nigel de Jong is. Ott volt viszont Stephen El Shaarawy, aki az első fél óra végén megtörte december közepe óta tartó gólcsendjét, és egy védővel a nyakán megszerezte csapatának a vezetést.

A második játékrészben Davide Brivio tíz perc alatt begyűjtött két sárgát, nehéz helyzetbe hozva csapatát. Az idegessé váló hangulatban emberhátrányban is próbált egalizálni az Atalanta, mégis Mathieu Flamini lábában volt a győztes gól. A vendégek középpályása azonban hibázott, miközben a hazaiaktól Stefano Colantuonót is elküldték a kispadtól. Fontos meccset nyert meg a Milan, amellyel feljött az ötödik helyre.

A Fiorentina nem tudta kihasználni riválisai botlását, a Catania hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte Vincenzo Montella együttesét. A vendégek szinte a semmiből szereztek vezetést az első félidőben, de nem tudták megtartani előnyüket, ráadásul Aquilani reklamálás miatt kapott hajrábeli piros lapja után az egy pontot is elbukták. A Sampdoria valóságos mészárlást rendezett a Pescara ellen, a hatgólos sikerből Mauro Icardi négy találattal vette ki a részét, ilyen mesternégyes még nem volt a mostani Serie A-ban.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 22 15 4 3 46–15 +31 49
2. Napoli 22 14 4 4 43–20 +23 46
3. Lazio 22 13 4 5 32–22 +10 43
4. Internazionale 21 12 3 6 33–23 +10 39
5. Milan 22 11 4 7 39–28 +11 37
6. Fiorentina 22 10 6 6 39–27 +12 36
7. Catania 22 10 5 7 31–28 +3 35
8. Roma 22 10 4 8 47–38 +9 34
9. Udinese 22 8 9 5 33–31 +2 33
10. Parma 22 8 7 7 30–29 +1 31
11. Chievo 22 8 4 10 23–34 –11 28
12. Torino 21 6 9 6 25–24 +1 26
13. Sampdoria 22 7 4 11 28–29 –1 24
14. Atalanta 22 7 4 11 19–32 –13 23
15. Bologna 22 6 4 12 29–31 –2 22
16. Cagliari 22 5 6 11 21–38 –17 21
17. Pescara 22 6 2 14 17–45 –28 20
18. Genoa 22 4 6 12 22–35 –13 18
19. Palermo 22 3 8 11 19–35 –16 17
20. Siena 22 5 5 12 20–32 –12 14

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik