A milánói csapatok javítottak, Cavani triplázott

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 22:53
null
Stephan El Shaarawy két lövéséből is gól született (Fotó: MTI)
Mindkét milánói csapat győzni tudott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. Az AC Milan a San Siróban győzte le kettő nullára a Cagliarit, míg az Inter a Chievo otthonában nyert ugyanilyen különbséggel. A Napoli Edinson Cavani mesterhármasával győzte le a Laziót, az AS Roma nem bírt a Sampdoriával. Tőzsér Dániel végig a pályán volt a Parmával döntetlent játszó Genoában.

MILAN–CAGLIARI

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri a Serie A 2012-2013-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Massimiliano Allegri csak a lelátóról nézhette csapatát, mivel eltiltották az asszisztensek inzultálása miatt. A kisebb gödörben lévő Milannál három sérült és két eltiltott játékos nem léphetett pályára, többek között ennek köszönhetően Bakary Traorét első meccsén rögtön a kezdőbe jelölték. A Cagliarinál sem volt fényesebb a helyzet, hiszen a vasárnapi, Roma elleni bajnokit három nullával a fővárosiak kapták a klubelnök felelőtlen nyilatkozata miatt.

A Milan kezdett jobban a találkozón, a 15. percben Stephan El Shaarawy meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak, miután Riccardo Montolivótól kapott remek passzt, a vendégek védői rosszul helyezkedtek, így a támadó könnyedén lőtte ki a bal alsót tíz méterről. 1–0

A Cagliari – amely legutóbbi nyolc tétmeccsén nem tudott nyerni a San Siróban egyik milánói klub ellen sem – a 24. percben kezdett éledezni, ekkor Thiago Ribeiro löketét védte Christian Abbiati. A félidő előtt kis híján tovább növelte előnyét a Milan, ám El Shaarawy lövése a lécen csattant, majd Giampaolo Pazzini fejesét a gólvonal elől kanalazták ki.

A fordulás után a Cagliari bátor támadójátékot vállalt fel, Pinilla és Ibarbo is veszélyesen futballozott. Daniele Conti azonban jelentősen megnehezítette a vendégek dolgát, hiszen két perc alatt két sárgát gyűjtött, így a 66. minutumban kiállították.

A 82. percben eldöntötte a találkozót a Milan: Massimo Ambrosini zseniális labdával ugratta ki a két védő között kilépő El Shaarawyt, a 19 éves olasz játékos pedig higgadtan gurított el a Cagliari tehetetlen kapusa mellett, bebiztosítva a három pontot csapatának. 2–0

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



CHIEVO–INTERNAZIONALE

A másik milánói nagyágyú, az Inter is bajban volt, vasárnap óriási meglepetésre odahaza kapott ki a Sienától. A sok sérülttel küzdő Inter számára nagy érvágás, hogy a 25. percben Wesley Sneijder combsérülést szenvedett, így le kellett cserélni.

Az első félidő – amelyben a Chievo jobban futballozott – hajrájában aztán a semmiből szerezte meg a vezetést az Inter Veronában: Nagatomo Juto beadása után a megpattanó labdát Álvaro Pereira vágta a hálóba. 0–1

A második játékrészben az Inter bebiztosította sikerét: Antonio Cassano a 74. percben talált be. 0–2 A fekete-kékek így zsinórban harmadik idegenbeli bajnokijukat nyerték meg, a hazai siker azonban még hiányzik ebben az idényben Andrea Stramaccioni együttesének.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ROMA–SAMPDORIA

TOTTI MÁR A 3. HELYEN
Francesco Totti, az AS Roma legendája 216. Serie A-gólját szerezte meg szerdán – ezzel nemcsak az aktív játékosok közül a legeredményesebb a ligában, hanem feljött az örök-góllövőlista harmadik helyére is, befogva Giuseppe Meazzát és José Altafinit. Gunnar Nordahl (225 gól) még „lőtávolban" van Tottinak, Silvio Piola (274 gól) csúcsa viszont alighanem még jó ideig állja az idő próbáját.

A fővárosiak pihenten várhatták a Sampdoriát, mivel a Cagliari elleni meccsük elmaradt, játék nélkül kapták meg a 3 pontot.

Mindkét oldalon kimaradt helyzetek és a genovai Nicola Pozzi sérülése után egy kapu előtti kavarodást kihasznált a Roma, amely Francesco Totti góljával megszerezte a vezetést. A „farkasok” ikonja két nagyságot ért utol ezzel, lásd keretes írásunkat! 1–0

Francesco Totti ekkor még ünnepelt (Fotó: Reuters)
Francesco Totti ekkor még ünnepelt (Fotó: Reuters)

Épphogy csak elkezdődött a második játékrész, még nagyobb bajba került a Sampdoria, ugyanis Enzo Maresca begyűjtötte második sárga lapját. A vendégek azonban tíz emberrel is egyenlíteni tudtak, igaz, ehhez hatalmas segítséget kaptak a Roma kapuját védő Maarten Stekelenburgtól, akiről egy ártalmatlannak tűnő beadás után kipattant a labda, a szemfüles Gianni Munari pedig közelről a hálóba pofozta azt. 1–1

Nem sokkal később Leandro Castan akadályozta meg, hogy még nagyobb legyen a döbbenet az Olimpiai Stadionban, a Roma védője ugyanis remek mozdulattal szerelte a ziccerben kilépő Mauro Icardi. Ennél nagyobb örömük azonban nem lehetett a Roma-híveknek, hiszen csapatuk nem tudott újítani, az argentin válogatott kapusa, Sergio Romero több nagy védéssel megmentett egy pontot az emberhátrányban játszó Sampnak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NAPOLI–LAZIO

Cavani (balra) másodszor jegyzett három gólt a
Lazio ellen (Fotó: Reuters)
Cavani (balra) másodszor jegyzett három gólt a Lazio ellen (Fotó: Reuters)

Mindkét gárda a hétvégén veszítette el első pontjait a bajnokságban, a kérdés az volt, melyik talál vissza a győzelem ösvényére. A Napoli a Catania ellen 88 percen át emberelőnyben játszott, mégsem tudott gólt szerezni, most viszont bő félóra elteltével már 2–0-ra vezetett Edinson Cavani duplájával – még 0–0-nál Miroslav Klose a kapuba talált, ám kézzel, ezt pedig utóbb be is ismerte a Lazio-csatár, így érvénytelenítették a gólt. Az uruguayi csatár egy megpattanó lövéssel szerzett vezetést csapatának (1–0), majd a jobb oldalon kiugorva értékesítette nagy helyzetét, Federico Marchetti csak beleérni tudott a labdába. 2–0

A Cavani-show a 64. percben folytatódott, amikor a hosszú hajú támadó a leshatárról (vagy azon túlról) kilépve megszerezte harmadik gólját. 3–0

Könnyen mesternégyest is jegyezhetett volna, ám a Lorenzo Insinge buktatásáért megítélt büntetőt kihagyta (a bal felső sarok fölé vágta a labdát). Ezzel együtt ő volt a mérkőzés hőse, a Laziónak pedig lassan a mumusa lesz, hiszen már másodszor lőtt a római csapat ellen három gólt egy mérkőzésen.

EDINSON CAVANI MESTERHÁRMASA

A TÖBBI PÁLYÁN TÖRTÉNT

Tőzsér Dániel végig a pályán volt a Genoában, amely hazai pályán a hajrában csikarta ki a döntetlent a Parma ellen. A Corriere dello Sport tudósítása szerint magyar középpályás egyik kemény, ám szabályos szerelése után a vendégek francia csatárát, Ishak Belfodilt le kellett cserélni, Tőzsér emellett egy kaput elkerülő lövésnél említette az olasz portál. Marco Borriello két tizenegyest rúghatott, az elsőnél még hibázott, ám a 88. percben javított. A Parma ellen öt büntetőt ítéltek az első öt fordulóban.

A Catania–Atalanta találkozón három argentin gól született, a hazaiaktól Nicolás Spolli és Pablo Barrientos válaszolt Maxi Morález találatára.

A Torino és az Udinese összecsapásán nem született gól, így a gránátvörösök már a harmadszor játszottak döntetlent.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 5 4 1 11–2 +9 13
1. Napoli 5 4 1 11–2 +9 13
3. Sampdoria* 5 3 2 8–5 +3 10
4. Internazionale 5 3 2 8–5 +3 9
5. Lazio 5 3 2 7–5 +2 9
6. Roma 5 2 2 1 11–7 +4 8
7. Fiorentina 5 2 2 1 6–4 +2 8
8. Catania 5 2 2 1 7–7 0 8
9. Genoa 5 2 1 2 7–7 0 7
10. Milan 5 2 3 6–5 +1 6
11. Torino* 5 1 3 1 4–3 +1 5
12. Atalanta* 5 2 1 2 4–4 0 5
13. Parma 5 1 2 2 5–7 –2 5
14. Udinese 5 1 2 2 6–9 –3 5
15. Bologna 4 1 1 2 5–8 –3 4
16. Pescara 5 1 1 3 4–10 –6 4
17. Chievo 5 1 4 3–9 –6 3
18. Cagliari 5 2 3 2–9 –7 2
19. Palermo 5 1 4 1–9 –8 1
20. Siena* 4 1 2 1 5–4 +1 -1
* A Sienától 6, az Atalantától 2, a Torinótól és a Sampdoriától 1-1 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik