„A Milan játszotta a futballt, de az Inter nyert”

Vágólapra másolva!
2013.12.23. 10:50
null
Palacio gólja győzelmet ért (Fotó: Reuters)
Inter–Milan. Egy futballszurkoló számára Európa egyik leghíresebb, legnagyobb összecsapása. A csapatok régi fénye s ezáltal a városi rangadóé is megkopott kicsit mára, ám sokak számára így is felejthetetlen emlék marad a tegnapi meccs. Például a Milanban először kezdő Riccardo Saponarának, aki szerint nem megérdemelt az Inter győzelme. Rodrigo Palacio pedig élete legfontosabb góljának tartja a tegnapi győztes találatát.

Riccardo Saponara először volt kezdő a Milanban a bajnokságban, a 22 éves futballista azonban milánói derbi után igencsak el volt keseredve.

„Nagyon keserű a szánk íze, mert többet érdemeltünk volna. Nagyon jól futballoztunk az első félidőben és a második nagy részében is. Az Inter a meccs végén jött csak ki a szorításból, és szerzett egy gólt. Most hideg fejjel elemezni kell a mérkőzést, történtek olyan jó dolgok, amikre lehet építeni. A derbit elveszíteni sohasem jó érzés, pláne nem úgy, hogy a Milan játszotta a futballt, de az Inter nyert” – vélekedett Saponara.

Az olasz U21-es válogatott játékos a tegnapi mérkőzés előtt mindössze 24 percet játszott a bajnokságban – kétszer csereként állhatott be.

„Az edző reggel szólt, hogy kezdeni fogok. Érzelemdús volt a mérkőzés eleje a számomra, de próbáltam lenyugodni, mert a csapatnak szüksége volt a segítségemre.”

A Milan katasztrofális szezon közepén jár: a csapat 27 ponttal van lemaradva a listavezető Juventustól, s mindössze öt ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Sassuolót. Ellenben egyetlen olasz csapatként még áll a Bajnokok Ligájában, az Atlético Madriddal találkozik a nyolcaddöntőben.

Jegyezzük meg, az Internek is volt már jobb szezonja: a nem is oly rég, 2010-ben még szinte mindent megnyerő csapat jelenleg csak az ötödik helyen áll a bajnokságban, persze a Milan elleni győzelem a szurkolók számára az egyik legfontosabb dolog.

„Fontos találat volt az Inter számára, ráadásul ez volt a legfontosabb gól a pályafutásom során. Megérdemeltük ezt a győzelmet, ami magabiztossá tesz minket, a derbik ugyanis mindig fontosak. Most elmegyünk a karácsonyi szünetre, majd sokkal erősebben térünk vissza. Kicsit elfáradtunk, de ez természetes a szezon felénél” – mondta a győztes gólt szerző Rodrigo Palacio.

Valóban, egy futballista álma, hogy a nagy rivális elleni mérkőzés utolsó perceiben gólt szerezzen. Palacio találata ráadásul igen szép is volt. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy ha mindkét csapat a régi fényében tündökölne, a támadó találata is fényesebben csillogna,

INTER–MILAN DERBI – PERCRŐL PERCRE ITT!

SERIE A
17. FORDULÓ
Internazionale–AC Milan 1–0 (Palacio 86.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Atalanta–Juventus 1–4
(Moralez 15., ill. Tévez 6., Pogba 46., Llorente 75., Vidal 79.)
Hellas Verona–Lazio 4–1 (Toni 5., 78., Iturbe 44., Romulo 63., ill. Biglia 27.)
AS Roma–Catania 4–0 (Benatia 18., 59., Destro 55., Gervinho 80.)
Sampdoria–Parma 1–1 (Éder 44., ill. A. Lucarelli 64.)
Sassuolo–Fiorentina 0–1 (Rossi 82.)
Torino–Chievo 4–1 (Immobile 45., 65., Vives 80., Cerci 92., ill. Théréau 9.)
Bologna–Genoa 1–0 (Diamanti 57.)
Cagliari–Napoli 1–1 (Nene 9., ill. Higuaín 19. – 11-esből)
Livorno–Udinese 1–2 (Siligardi 32., ill. N. López 10., Heurtaux 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 17 15 1 1 39–11 +28 46
2. Roma 17 12 5 35–7 +28 41
3. Napoli 17 11 3 3 36–20 +16 36
4. Fiorentina 17 10 3 4 32–20 +12 33
5. Internazionale 17 8 7 2 37–21 +16 31
6. Verona 17 9 2 6 31–26 +5 29
7. Torino 17 6 7 4 30–24 +6 25
8. Parma 17 4 8 5 23–25 –2 20
9. Genoa 17 5 5 7 17–19 –2 20
10. Lazio 17 5 5 7 22–26 –4 20
11. Udinese 17 6 2 9 17–22 –5 20
12. Cagliari 17 4 8 5 18–24 –6 20
13. Milan 17 4 7 6 25–26 –1 19
14. Sampdoria 17 4 6 7 19–25 –6 18
15. Atalanta 17 5 3 9 18–25 –7 18
16. Chievo 17 4 3 10 13–23 –10 15
17. Bologna 17 3 6 8 17–31 –14 15
18. Sassuolo 17 3 5 9 17–36 –19 14
19. Livorno 17 3 4 10 16–29 –13 13
20. Catania 17 2 4 11 10–32 –22 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik