A Juve nem hibázott, a Napoli igen; centik hiányoztak a Laziónak

A legközelebb a trónfosztáshoz a Napoli járt: a délolasz klub fantasztikus játékstílusát mégidény közben „szétszedtük", ám szemet gyönyörködtető futball ide, lenyűgöző statisztikák oda, megint be kellett érnie az ezüstéremmel. Pedig a Juventus otthonában aratott győzelem újra nyílttá tette a párharcot, aztán jött a firenzei fiaskó és a Torino elleni iksz, ami két hét alatt le is zárta a versenyfutást. A Juve hozta a kötelező meccseket, míg a Napoli pontokat hullajtott azokon a mérkőzéseken, amelyeken nem szabadott volna – az elmúlt évek ismételték önmagukat.

Valószínűleg az sem segítette a nápolyiakat, hogy a szezon végéhez közeledve már elindultak a találgatások az olasz sajtóban Maurizio Sarri vezetőedző jövőjével kapcsolatban. Hírbe hozták a Chelsea-vel és az Arsenallal is többek között, az utódjának pedig Carlo Ancelottit szánta az itáliai média, aki állítólag már házat is nézett magának a városban. A klub szempontjából fontos, hogy mielőbb rendezze a sorokat (megtartva Sarrit, aki remek munkát végez), és a meglévő keretet együtt tartsa. A tréner által preferált (valljuk be, egész jól működő) 4–3–3-as hadrendhez megfelelő játékosok vannak a Napolinál, a Dries Mertens, Lorenzo Insigne, Arkadiusz Milik hármas szétesése hatalmas fejtörést okozna az új szezonra. Viszont a kispad így is rövid, tehát van min dolgozni a campaniai együttesnél.

CENTIK HIÁNYOZTAK A LAZIÓNAK, FELEMÁS MILÁNÓI MÉRLEG

Mivel az előttünk álló új szezonban a Serie A-ból is automatikusan főtáblások a Bajnokok Ligájában az első négy pozícióban végzők, várható volt, hogy óriási lesz a harc ezekért a helyekért. Túl nagy kockázatot nem vállaltunk volna, ha arra fogadunk, hogy az AS Roma odaér a legjobb négy közé – sorozatban ötödször végzett dobogós helyen, ezúttal annak legalsó fokán.

Ha a 2017–2018-as idényről beszélünk évek múlva, bizonyára mindenkinek inkább a Roma BL-szereplése ugrik majd be. A „farkasok" nagyon nehéz csoportot nyertek meg a Chelsea és az Atlético Madrid előtt, a negyeddöntőben pedig csodával határos módon ledolgozták háromgólos hátrányukat a Barcelonával szemben, és kis híján megtették ugyanezt az elődöntőben a Liverpool ellen is, végül az angol együttes jutott a fináléba. (Apró adalék: kevés csapatnak sikerül kapott gól nélkül lehoznia a Barcelona és az Atlético Madrid elleni hazai meccsét egy szezonon belül, a Stadio Olimpicóban viszont egyik spanyol gigász sem tudott a kapuba találni.)

A játékosok közül többen is remek idényt futottak (Alisson óriási védéseket mutatott be, Cengiz Ünder berobbant az együttesbe, Nainggolanék hozták a „szokásosat”, stb.), de a Roma kapcsán – a Juventushoz hasonlóan – a klub hátterét kell kiemelni. Először is az elnök-tulajdonost, James Pallottát. A klubot hat éve megvásároló amerikai üzletember felépítette az AS Romát: televízió- és rádiócsatornát hozott létre, hatalmas fejlesztéseket végzett a marketing- és a játékosmegfigyelői stábban. A másik kulcsember a Pallotta által az Örök Városba hozott Monchi. A Sevillától érkezett átigazolási guru első nagy fogása a fent említett Cengiz volt, a nagy feladat idén nyáron a török tehetség megtartása lesz. A harmadik rendkívül fontos személy pedig a vezetőedző, Eusebio Di Francesco. A 48 éves szakember játékosként is szerepelt a Romában, sőt, tagja volt a klub legutóbbi bajnoki címét (2000–2001) megnyerő alakulatnak – amelyet bizonyos Fabio Capello irányított a kispadról – is. Ha valaki tudja, mi kell a Romának, az ő lehet.

A főváros kék oldalán, a Laziónál bosszankodhatnak a szezon zárása miatt. „Megérdemeljük a Bajnokok Ligáját" – mondta az Inter elleni hazai bajnoki(2–3)előtt Senad Lulic, a Lazio középpályása, aki a vasárnap esti meccsen piros lapot kapott, ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozva csapatát. Annyira, hogy el is bukták a találkozót, ami azt jelentette, hogy a milánóiak indulhatnak a BL-ben, a Laziónak be kell érnie ismét az Európa-ligával.

A Laziót vezetőedzője, Simone Inzaghi jellemezte a legjobban, amikor úgy fogalmazott saját együttesével kapcsolatban, hogy „mindig mindenről egy centiméterrel maradunk le". És tényleg: az Olasz Kupából tizenegyesekkel estek ki, az Európa-ligában háromgólos előnyről pottyantak ki a Salzburg ellen, míg a bajnokságban az Inter elleni hazai vereség okozta a fent említett vesztüket.

Ha más szemszögből nézzük, nem teljesített alul a Lazio. Három remek játékosát is eladta a szezonban (Lucas Biglia, Keita Baldé, Wesley Hoedt) összesen mintegy 70 millió euróért, erősítésre pedig mindössze 15 millió eurót költött. Ezzel szemben például az Inter 100 millió eurót eltapsolt (a másik milánói egylet meg kétszer annyit…), de az első tízben végzők közül minden klub többet adott ki új futballistákra, mint a Lazio. Inzaghi viszont kihozta a maximumot a keretéből, csapata szerezte a legtöbb gólt (szám szerint 89-et, ami egyébként klubrekord is) a Serie A vasárnap véget ért kiírásában, és Ciro Immobile 29 találattal társgólkirály lett az interes Mauro Icardival. Csak az a néhány centi hiányzott…

Nem úgy az Internek: a fekete-kékek a 2011–2012-es szezon után térnek vissza az első számú európai kupasorozatba, ami az utóbbi éveket nézve felér nekik egy trófeával. „Végre, volt értelme annak a sok gólnak" – mondta a Lazio legyőzése után Icardi, akinek ünneplése nyilván nem teljesen önfeledt, hiszen (társ)gólkirályi címe ellenére sem került beaz argentin válogatott szűkített világbajnoki keretébe.A Bajnokok Ligája-szereplés azonban meghatározónak ígérkezik a jövőjével kapcsolatban, ami meghatározó lehet az Inter következő szezonjára nézve, hiszen Icardi szerezte a gárda góljainak 44 százalékát ebben az idényben a Serie A-ban…

Milánó túloldalán hullámvasutat építettek, a szezon nagy részében föl-alá csúszkáltak rajta, majd a hajrára leszálltak róla, és megúszták kisebb gyomorbántalmakkal. A nyáron 200 millió eurót átigazolásokra költő klub Vincenzo Montella irányításával és óriási várakozásokkal vágott neki az évadnak, ám első nyolc bajnokijából négyet elveszített, az olasz szakembertől így novemberben el is köszöntek. Kinevezték utódjának Gennaro Gattusót, aki edzőként, mondjuk úgy, jóval kevesebbet tett le az asztalra, mint játékosként. Kezdetben a korábbi középpályással a kispadon sem remekelt a csapat, a 2018-as évet azonban beindította a Crotone elleni egygólos győzelem. Ezt a sikert a következő nyolc bajnokin hét győzelem és egy döntetlen követte, amivel megalapozták Európa-ligát érő hatodik helyüket a piros-feketék.

A háttérben azonban nem kis problémák vannak: a klubot tavaly megvásároló kínai konzorcium a hírek szerint eladósodott, ráadásul a befektetett euró-százmilliók tisztaságát is megkérdőjelezik. A bizonytalan pénzügyi és tulajdonosi háttér ritkán vezet jó eredményre, a klubnak minél előbb rendeznie kell a sorait, mert a Serie A-nak szüksége van a régi AC Milanra.

NAGY ÁDÁM KEVÉS EPIZÓDSZEREPHEZ JUTOTT

Az alsóházban ezúttal is nagy volt a tülekedés, a kiesés ellen jóval többen küzdöttek a hajrában, mint a bajnoki címért. A negatív szezonrekordot döntő Benevento és a Hellas Verona sorsa is viszonylag hamar megpecsételődött, a további nagy adok-kapokból pedig a végén a Crotone jött ki a legrosszabbul – ez a három csapat jövőre a Serie B-ben vitézkedhet.

A Serie A jelenlegi egyetlen magyar légiósa, Nagy Ádám nem sok sót evett meg az alsóházban sínylődő Bolognában, amely megőrizte élvonalbeli tagságát. Tizenkét mérkőzésen összesen 712 perc játéklehetőséghez jutott, s a Hellas Verona elleni meccsen jött az áttörés, amikor megszerezte az első gólját. Egyébként többnyire a kispadról nézhette társai vergődését (az utolsó hat bajnokin például egy pontot szereztek), szerződése a Transfermarkt szerint 2021 nyarán jár le.

A SERIE A 2017–2018-AS SZEZONJÁNAK EREDMÉNYEI