Olasz Kupa: simán továbbjutott a Serie A sereghajtója

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.31. 19:52
null
Simán nyert a Salernitana (Fotó: AFP)
Az Olasz Kupa keddi mérkőzésein a 16 közé jutásért a Cremonese odahaza 2–1-re nyert hosszabbítás után a Cittadella ellen, a Bologna 2–0-ra legyőzte a Veronát, míg a Salernitana 4–0-ra megverte otthon a Sampdoriát.

Az olasz első osztály sereghajtója, aSalernitana már az első félidőben sokkal magabiztosabban játszott, aminek meg is lett az eredménye, mert kétgólos előnyre tett szert. A házigazdák ezt követően sem lassítottak, a 67. percben háromgólosra, a 86. percben négygólosra növelték előnyüket a második vonalbeli Sampdoria ellen – 4–0-s kiütés lett a vége.

A Samphoz hasonlóan a Serie A-ból tavasszal kieső Cremonese a 48. percben szerezte meg a vezetést a Cittadella ellen, és már a rendes játékidőben közel állt a győzelemhez, de a vendégek egyenlíteni tudtak a 83. percben. A hosszabbítás vége felé aztán úgy tűnt, a felek már a tizenegyespárbajra készülődnek, amikor a cremonaiak a 121. (!) percben eldöntötték a meccset és a továbbjutást is (2–1).

Az első osztályú csapatok ütközetét a Bologna könnyedén nyerte meg. Éppen a félidő vége előtt szerezték a bolognaiak az első góljukat, majd a 62. percben ismét betaláltak. A folytatásban hiába támadott sokkal agresszívabban a veronai gárda és harcolt ki több lehetőséget, nem volt képes pontosan befejezni a támadásait – maradt a 2–0.

OLASZ KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Cremonese (II.)–Cittadella (II.) 2–1 – hosszabbítás után
Salernitana–Sampdoria (II.) 4–0
Bologna–Verona 2–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik