Serie A: nem hiányzott Higuaín – kiütéses Napoli-siker – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 22:45
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában (Serie A) a Napoli sima, 6–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Bologna ellen. Győzelmével a Napoli az utolsó szalmaszálak egyikét megragadva tapad a Juventusra.

Egyik csapat sem várta jó előjelekkel a összecsapást, hiszen a Napoli kétgólos vereséget szenvedett az előző fordulóban az Interrel szemben, míg a Bologna nyolc meccs óta nyeretlen a bajnokságban.

A hazaiak Marek Hamsík negyedik percben eleresztett lövésével korán éreztették a Bolognával, hogy javításra készülnek, ekkor azonban Antonio Mirante még nagy bravúrral hárítani tudott. A vezetésre sem kellett sokáig várniuk a délieknek, a tizedik percben Dries Mertens passzát a korábbi Bologna-csatár, Manolo Gabbiadini gólra váltotta. (1–0)

Nem sokkal a találat után megint Hamsík próbálkozásánál kellett résen lennie a kapusnak, majd a szögletet követően Raúl Albiol fejesénél nyújtózkodott nagyot. Nem könnyítették meg a Bologna védői Mirante dolgát, a sok hiba közül Kévin Constant követte el a legnagyobbat a 35. percben, amikor a tizenhatoson belül buktatta José Callejónt. A büntetőt – az eltiltott Higuaínt pótló – Gabbiadini értékesítette. (2–0)

A korábban gólpasszt jegyző Mertens az 58. percben góllal is észrevétette magát: bolondot csinált a vendégek védőiből, lövését pedig bevédte az addig bravúrozó Mirante. (3–0) A belga játékosnak nem ez volt az utolsó jó megmozdulása, a 80. percben ugyanis remek összjátékot követően duplázott (4–0), a 88. percben pedig egy remekül eltalált lövéssel mesterhármast szerzett. (5–0)

A kegyelemdöfést egy mintaszerű akció végén David López adta meg, kialakítva ezzel a végeredményt. (6–0)

A Napoli kiütéses győzelemmel hangolt a hétvégi, Roma elleni derbire, a Bologna pedig folytatta rossz sorozatát.

NAPOLI–BOLOGNA 6–0



OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ

Napoli–Bologna 6–0 (Gabbiadini 10., 35. – a másodikat 11-esből, Mertens 58., 80., 88., David López 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 25 4 4 62–17 +45 79
2. Napoli 34 22 7 5 72–29 +43 73
3. Roma 33 18 11 4 70–36 +34 65
4. Internazionale 33 18 7 8 44–30 +14 61
5. Fiorentina 33 17 8 8 54–36 +18 59
6. Milan 33 14 10 9 43–35 +8 52
7. Sassuolo 33 12 12 9 41–38 +3 48
8. Lazio 33 13 9 11 44–42 +2 48
9. Chievo 33 12 9 12 38–40 –2 45
10. Torino 33 11 9 13 42–44 –2 42
11. Genoa 33 11 7 15 38–41 –3 40
12. Empoli 33 10 9 14 36–45 –9 39
13. Atalanta 33 9 10 14 34–41 –7 37
14. Bologna 34 10 7 17 31–44 –13 37
15. Sampdoria 33 9 9 15 46–50 –4 36
16. Udinese 33 9 8 16 29–48 –19 35
17. Carpi 33 7 10 16 33–51 –18 31
18. Frosinone 33 8 6 19 31–61 –30 30
19. Palermo 33 7 7 19 29–61 –32 28
20. Verona 33 3 13 17 28–56 –28 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik