AS Roma: elégedettek az edzővel, már hosszabbítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 19:54
Az olasz Serie A-ban szereplő AS Roma labdarúgócsapata 2018-ig meghosszabbította Rudi García vezetőedző szerződését.

A francia szakember tavaly nyáron érkezett Rómábaa Lille-től, és kétéves szerződést írt alá. Első szezonjában rögtön kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, így az idény végén meg is hosszabbították szerződését.

„Az AS Roma bejelenti, hogy meghosszabbította szerződését Rudi Garcíával – olvasható a klub hivatalos honlapján. – Az előző megállapodás 2015-ig szólt, míg a mostani 2018. június 30-ig.”

A klub elnöke, James Pallotta kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy az ötvenéves vezetőedző marad a Stadio Olimpicóban.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy a Roma megegyezett Rudi Garcíával – mondta Pallotta. – Ahogy már korábban többször elmondtam, már fél óra beszélgetés után tudtam, hogy hosszú távú megoldást jelenthet a klub számára. Még csak az út elején vagyunk, de szeretnénk megköszönni Rudinak és munkatársainak ezt a remek kezdetet. Reméljük, hogy szép jövő vár ránk!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik