Napoli: előrehaladott tárgyalások Koulibalyval

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 22:32
A belga Genk 22 éves védekező középpályását, Kalidou Koulibalyt már csak apróságok választják el attól, hogy Napoliba szerződjön – állítja a játékos ügynöke.

A védőként is bevethető, szenegáli származású, francia U20-as válogatott játékos 2012 júliusában 1.3 millió euróért cserébe érkezett a Metztől a Genkhez, amellyel négyéves szerződést írt alá.

„A tárgyalások jól haladnak – mondta a 195 centi magas játékos ügynöke, David Wantier. – Még van hátra pár dolog, hogy véglegesítsük a műveletet, de előrehaladott tárgyalások zajlanak a csapatok között. Jelenleg várjuk, hogyan alakul a helyzet.”

„A Napoli nagy csapat, és természetes, hogy ott akar játszani – mondta Koulibalyról az ügynöke. – Az esélyek nagyon jók, de először bizonyos kérdéseket még meg kell oldanunk. Rafa Benítez már egy ideje figyelemmel követi őt. Megtiszteltetés lenne Koulibalynak egy ilyen szintű edző kezei alatt játszania.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik