Juventus: Favoritok vagyunk, de a pályán kell bizonyítani - Conte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 09:52
Szombaton az öt európai labdarúgó topliga közül utolsóként elrajtol a Serie A is, az első bajnoki forduló a címvédő Juventus és az AC Milan vendégjátékával veszi kezdetét. Antonio Conte, a torinóiak bajnoki triplázásra készülő vezetőedzője elismeri, hogy együttese favoritként vág neki a 2013–2014-es kiírásnak, de arról sem feledkezik meg, hogy a végelszámolásnál nem mindig a végső győzelemre legesélyesebb csapat játékosainak nyakába akasztják az aranyérmet.

„Természetes, hogy minket kezelnek a bajnoki cím favoritjaként, hiszen mi nyertük az előző két bajnokságot. De nem mindig az esélyes nyer a végén, ezt nem szabad elfelejteni. Két évvel ezelőtt nem a mi keretünk volt a legerősebb, mégis bajnokok lettünk” – kezdte a szombaton 20.45 órakor kezdődő Sampdoria elleni bajnoki mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatóját a Juventus mestere.

„Az az együttes lesz a bajnok, amelyik a legerősebbnek bizonyul a pályán mutatott játék alapján. A mostani szezon, akárcsak a többi, kemény küzdelmet ígér. Érdekes számomra, hogy több csapat is jóval többet költött a nyáron átigazolásokra, mint a Juventus, mégis azt hallom, hogy nőtt a szakadék köztünk és a trónkövetelők között”

Pikáns párosítás jutott a Juventus együttesének az első fordulóra, hiszen ahhoz a Sampdoriához látogat a Conte-csapat, amely a 2012–2013-as bajnokságban egyedüli csapatként nyert kétszer is a bajnok ellen.

„Az előző szezonban két alkalommal is elbuktunk a Sampdoria ellen, és ezúttal is egy nagyszerűen felkészített csapattal találkozunk, az edző, Delio Rossi egy igazi futballprofesszor. Akármi is lesz az eredmény, meg fogunk szenvedni érte” – dicsérte Conte ma esti ellenfelét.

A Sampdoria együttesében ezúttal nem lesz ott az a Mauro Icardi, aki májusban az utolsó fordulóban mesterhármassal járult hozzá a Juventus 3–2-es legyőzéséhez. A fiatal csatár azóta az Interhez szerződött, az ő helyét az a Manolo Gabbiadini veheti át a Sampban, akinek játékjoga 50 százaléka az őt nyáron szerződtető Juventushoz tartozik.

„Ez a mérkőzés is pont olyan lesz, mint a többi, nem foglalkoztat, hogy a Juventus ellen kell játszanom. Hogy ünnepelni fogom-e a gólomat? Előbb várjuk meg, hogy mi lesz a mérkőzésen” – nyilatkozta a Corriere dello Sportnak az U21-es olasz válogatott támadó.

A Juventus együttesében a Samp elleni mérkőzésen biztosan nem lesz ott a sérült középpályás, Caludio Marchisio, a nyáron érkezett spanyol csatár, Fernando Llorente pedig várhatóan a kispadon kap helyet, akárcsak a Lazio elleni olasz Szuperkupa-mérkőzésen, míg a szintén nyáron igazolt Carlos Tévez nagy eséllyel kezdeni fog szombat este a Marassiban.

„Llorente nem játszott a Lazio ellen, akárcsak Sebastian Giovinco vagy Alessandro Matri. De nézzék meg a Barcelonát, ahol Neymar ül a padon ül. Az új igazolásoknak időre van szükségük a teljes beilleszkedéshez, de biztos vagyok benne, hogy nagy segítségünkre lesznek az előttünk álló szezonban” – zárta mondandóját Conte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik