Juventus: Asamoah végleg az együttesé lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 16:38
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus végleg megszerezte Kwadwo Asamoah-t.

A torinói együttes tavaly nyáron a 24 éves, 52-szeres ghánai válogatott középpályás játékjogának a felét vette csak meg, a sikeres szezont követően azonban immáron a teljes tulajdonjoggal rendelkezik – ezért a források szerint 9 millió euróval gyarapodott összesen az Udinese bankszámlája.

Mauricio Islát ellenben térdsérülés akadályozta a szezon során, emiatt nem tudott folyamatos játéklehetőséget kapni, így esetében a „feles” megoldás újabb 12 hónappal meghosszabbodott.

A chilei válogatott játékos jövője ugyanakkor még így is kérdéses, hiszen a hírek szerint az Inter szerződtetné.

Ellentétes irányban Cristian Pasquato távozott „felesbe”, és ezt a megállapodást is megújította a két együttes, így 23 éves támadó – ha csak ismét kölcsön nem adják – a 2013–2014-es idényben is az Udinesét erősítheti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik