„Aranyedzők” nélkül rajtol a Serie A

A legutóbbi húsz szezonban mindössze nyolc edző tudott scudettót nyerni csapatával: Fabio Capello és Marcello Lippi ötször-ötször (illetve Capellónál ott van még a Juventustól elvett 2004–2005-ös bajnoki cím is), Roberto Mancini háromszor, José Mourinho kétszer, Carlo Ancelotti, Alberto Zaccheroni, Sven-Göran Eriksson és Vujadin Boskov pedig egyszer-egyszer. Hogy mi a közös bennük? Egyikük sem dolgozik már a Serie A-ban, így az olasz élvonal 2010–2011-es szezonjának csupa olyan tréner vág neki, akinek még hiányzik a bajnoki trófea a gyűjteményéből.

A legjobb, legrutinosabb edzők elvándorlása nem feltétlenül használ a csúcspontjától amúgy is messze levő olasz élvonalnak – Capello, Ancelotti és Mancini Angliát választotta, Lippi a vb-lebőgés után munka nélkül áll, Zaccheroninak lejárt a szerződése a Juventusnál, Luciano Spalletti Oroszországban dolgozik, a nagy öreg Giovanni Trapattoni Írországban és kérdés, hogy a jelenlegi felhozatalból ki tud a „nagyok" nyomdokaiba lépni. A Serie A a jelek szerint jelen állapotában nem elég vonzó az olasz edzőelitnek, az igazán nagy nevek egyszerűen magasabb fizetést (és könnyen lehet, hogy az otthoninál is jobb körülményeket) kapnak külhonban, így sorra hagyják el a bajnokságot.

A legnagyobb név a szezont a kispadon kezdő edzők közül egyértelműen Rafa Benítez, aki nyert már Bajnokok Ligáját, kétszer spanyol bajnokságot, kétszer UEFA-kupát, FA-kupát, európai és angol szuperkupát, no meg most már olasz szuperkupát is – igaz, a most az Interrel megszerzett trófeája volt 2006 óta az első. A spanyol szakvezető ezzel egymaga messze eredményesebb, mint 19 riválisa – együttvéve...

A Juventus kispadját elfoglaló Luigi Delneri rutinos róka és jól csengő név – de még neki sincs egy árva érme sem a Serie A-ból, legjobb eredménye a Sampdoriával 2009–2010-ben elért 4. hely és BL-kvalifikáció. Claudio Ranieri kiválóan dolgozott az előző szezonban az AS Románál, viszont – bármilyen meglepő is ez – első osztályú bajnokságot sosem nyert, egy Olasz Kupa-siker és egy Király Kupa-győzelem (meg egy európai Szuperkupa) jelenti a legnagyobb eredményét. Az Udinese edzője, Francesco Guidolin mondhatja még el magáról, hogy legalább kupát nyert csapatával, igaz, a Vicenzával elhódított Coppa Italia elképesztő bravúrnak számít, valamint Delio Rossinak is van kupasikere a Lazióval. Sokatmondó, hogy a tizenhat, Serie A-szezont már befejezett edzőből eddig mindössze kettő (Claudio Ranieri és Delio Rossi) tudott dobogón végezni csapatával!

„Az olasz csapatok jó háttérrel rendelkeznek, de az angolok fölényben vannak. A játékosok nem véletlenül akarnak elsősorban Angliába és Spanyolországba igazolni, és nem csak a pénz van a háttérben. Szembe kell néznünk a problémákkal, azzal, hogy miért kell hétről hétre félig üres lelátók előtt játszani. A huliganizmus sem használ az olasz futballnak, az ultrák kezében van a labdarúgás. A stadionhelyzet sokkal rosszabb, mint Angliában, és hiába vannak remekül képzett olasz szakemberek, külföldön bizonyítanak, részben a körülmények miatt" – mondta Fabio Capello még februárban, egy edzőknek tartott konferencián.

A La Repubblicának nyilatkozó olasz szövetségi kapitány, Cesare Prandelli szintén nagyon kritikus hangot ütött meg.

„Egy paradox helyzetben fuldoklik az olasz futball. Jó játékosokat világklasszisként ünnepelnek már egy jó sarkazás után, és nem lehet őket meggyőzni arról, hogy csak egyszer jött be a trükk. Az elnökök megígérik, hogy a fiatalokra koncentrálnak, aztán kirúgják az edzőt két vereség után, mert csak az eredmény érdekli őket" – mondta.

A válságjelek mindenesetre az Inter 2009–2010-es fantasztikus eredménysora ellenére is egyértelműek – ennek csak egy vetülete, hogy „kiürült" az edzői elit a Serie A-ban. Mint az első táblázatból látszik, a jelenlegi legeredményesebb tíz olasz edző közül heten külföldön dolgoznak, vagy éppenséggel nincs munkájuk – az eredményességi lista első öt helyén is ők vannak.

Hogy a „hatalmi űr" következtében lehetőséget kapó fiatal edzők, vagy a korábban csak középcsapatok kispadjáig jutók élni tudnak-e a lehetőséggel, és hozzá tudnak-e járulni ahhoz, hogy az olasz élvonal visszanyerje csillogását – nos, ezt meglátjuk, már augusztus utolsó hetétől.