Amaurit nem engedi a Juventus, elmaradhat a válogatottság

Vágólapra másolva!
2009.02.01. 14:26
Giovanni Cobolli Gigli, a Juventus elnöke semmi esélyt nem lát arra, hogy Amauri pályára lépjen Brazília válogatottjában a február 10-i, Olaszország elleni barátságos mérkőzésen. A londoni találkozó lehetne a 28 éves csatár első fellépése szülőhazája nemzeti színeiben.
Amauri hiába tesz meg mindent a válogatottságért
Imago
Amauri hiába tesz meg mindent a válogatottságért
Amauri hiába tesz meg mindent a válogatottságért
Imago
Amauri hiába tesz meg mindent a válogatottságért

Amauri hiába játszik remek formában az olasz élvonalban, hiába vezeti 11 találattal a Juventus házi góllövőlistáját, elképzelhető, hogy mégsem léphet pályára a selecaóban. Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya első alkalommal küldött meghívott Amaurinak, aki szívesen vállalta is volna a játékot, klubjánál azonban keresztülhúzták a számításait.

A BRAZIL VÁLOGATOTT MÓDOSÍTOTT KERETE

Júlio César (Inter), Doni (Roma); Maicon (Inter), Daniel Alves (Barcelona), Marcelo (Real Madrid), Adriano Correia (Sevilla), Lúcio (Bayern München), Juan (Roma), Thiago Silva (Milan), Luisao (Benfica); Gilberto Silva (Panathinaikosz), Josué (Wolfsburg), Anderson (Manchester United), Felipe Melo (Fiorentina), Elano (Manchester City), Júlio Baptista (Roma), Kaká (Milan); Ronaldinho (Milan), Robinho (Manchester City), Alexandre Pato (Milan), Adriano (Inter), Amauri (Juventus)


„Először is, semmilyen hivatalos kérvényt nem juttattak el hozzánk a brazil szövetségtől – kezdte mondandóját Giovanni Cobolli Gigli, a Juventus elnöke. – Másfelől úgy hiszem, túl késői az időpont, hogy ezzel foglalkozzunk. Beszéltem Jean-Claude Blanc ügyvezető igazgatóval, és úgy döntöttünk, nem engedjük el Amaurit az olaszok elleni válogatott mérkőzésre. Blanc ügyvezető a játékost is tájékoztatta döntésünkről, aki megértette és elfogadta érveinket anélkül, hogy megkért volna minket arra, változtassuk meg az álláspontunkat.”

A Juve első embere kitért arra is, miért nem engedik debütálni a brazil támadót szülőhazája válogatottjában:

„Jelenleg három fronton kell minél jobban helytállnunk: versenyben vagyunk a bajnoki címért, az Olasz Kupáért, a Bajnokok Ligájában pedig a Chelsea ellen kell bizonyítanunk.”

Az ügy valószínűleg másképp állna, ha Amaurira az olasz válogatottnak lenne szüksége, ami a közeljövőben akár valóra is válhat. A játékos ugyanis rendelkezik a szükséges iratokkal, mivel felesége révén olasz állampolgárnak is vallhatja magát.

MALDINIT A VÁLOGATOTTBA

Olasz lapértesülések szerint Maldini is pályára léphet a brazilok elleni barátságos mérkőzésen.
Két nap alatt közel hatezer szurkoló szavazott a felvetésre. Bár a milánói védő már visszavonult a nemzeti tizenegytől, ezzel a meccsel búcsúzna az olasz válogatottól.

„Gondolni fogunk erre, ha Maldini bejelenti a visszavonulását, ám pillanatnyilag lehetetlen teljesíteni a kérést – reagált a felvetésre Marcello Lippi. – Kevesebb mint két hét van a brazilok elleni meccsig, ennyi idő nem elég. Ő a valaha volt egyik legnagyobb játékos, de már elköszönt a válogatottól. Azt mondta, nem szeretne többet a válogatottban játszani, és ezen nehéz lenne változtatni. Azért egy búcsúmeccs elképzelhető, ám előbb be kell jelentenie, hogy abbahagyja a futballt” – zárta rövidre Lippi.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik