Mourinho füstölög: az Inter megérdemli, hogy sztárcsapatot kapjon

Vágólapra másolva!
2008.12.10. 12:21
Ha középszerű a csapat, akkor bűnhődik – ezt a következtetést vonta le José Mourinho, az Internazionale trénere a brémai vereség (1–2) után. Az olasz bajnokcsapat utolsó két csoportmeccsét elvesztette, de így is továbbjutott, igaz, a kvartettben az elsőséget a Panathinaikosz szerezte meg, amely 2001–2002 óta először jutott tovább csoportjából. Mourinho szerint az Inter most már megérdemli, hogy sztárcsapatot kapjon.
Vert sereg: az Inter vereséget szenvedett Brémában
Fotó: Reuters
Vert sereg: az Inter vereséget szenvedett Brémában
Vert sereg: az Inter vereséget szenvedett Brémában
Fotó: Reuters
Vert sereg: az Inter vereséget szenvedett Brémában

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Pana 6 3 1 2 8–7 +1 10
2. Inter 6 2 2 2 8–7 +1 8
3. Werder 6 1 4 1 7–9 –2 7
4. Anorth. 6 1 3 2 8–8 0 6
„Teljesítményünk alapján megérdemeljük, hogy már februárban nagycsapatot kapjunk, mint a Barcelona, a Manchester United vagy a Liverpool. Nyolc pont nem elég egy BL-csoportban, mindig is ezt mondtam; és lehet, hogy nyolc ponttal nem is érdemeljük meg a továbbjutást” – nyilatkozta a meccs után a szemmel láthatóan elégedetlen Mourinho.

„Másodikként továbbjutottunk, és nem valószínű, hogy mi vagyunk a csoportelsők álma… Biztos vagyok benne, hogy februárban már a valódi Intert láthatja mindenki a pályán. Erőtlenek voltunk Sztankovics nélkül a középpályán, a Werder ráadásul nagyon jól játszott” – tette hozzá.

A németek a keserédes győzelemmel az UEFA-kupa-helyet tudták kiharcolni, és ezzel elégedett is Thomas Schaaf – bár eredetileg jóval többet akart elérni.

„Megérdemeltük a győzelmet, aktívabbak voltunk, jobb ritmusban játszottunk; a második félidőnk pedig kitűnő volt. Gratulálok a játékosaimnak, bár eredetileg nagyobb terveket szövögettünk. Megmutattuk, hogy nagyon erős ellenféllel szemben is tudunk jól játszani, a baj az, hogy nem tudtuk állandósítani a formánkat. Most ezen kell dolgoznunk egy sikeres kupatavasz érdekében” – mondta a Werder szakvezetője.

Athénban a görög szurkolók ünnepelhettek, miután a „nagyhellén” rangadón a Panathinaikosz legyőzte az idény egyik legkellemesebb meglepetését jelentő Anorthosziszt. A születésnapos Henk ten Cate a győzelemre volt büszke, Timuri Kecbaja pedig csapatára, mely az utolsó pillanatig harcban állt a továbbjutásért.

„Mindvégig hittem a csapatomban, pedig az első két meccs után leírtak minket. Láttam bennük a tüzet, az eltökéltséget, és folyamatosan javultunk – de még én sem hittem volna, hogy tíz pontot szerzünk az utolsó négy meccsből. Hazai pályán olyan erőt képviselünk, mellyel mindenkinek számolnia kell. A zavargások nem segítettek a koncentrációban, a játékosok nem tudták kiverni a meccs előtt a fejükből, hogy mi történik az utcákon – de fantasztikus munkát végeztek” – mondta a holland tréner.

„Senki sem hitte volna, hogy idáig eljutunk, de sajnos nem lett szép a mese vége. Túl nagy volt a nyomás, és ezt megéreztük, Sávio, Dellasz és Beqaj sérülése pedig nagyon rosszkor jött. Élveztük a BL-szereplést, mindent megpróbálunk, hogy újból visszajussunk” – nyilatkozta Timuri Kecbaja.

WERDER BREMEN–INTERNAZIONALE 2–1

1–0, Pizzaro



2–0, Rosenberg



2–1, Ibrahimovic


PANATHINAIKOSZ–ANORTHOSZISZ 1–0

1–0, Karagunisz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik