Giancarlo Camolese Livornója a Milan után az Intert is meglepné

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 10:11
Az olasz csapatok BL-kötelezettségei miatt a megszokott kettő helyett ezúttal három mérkőzést rendeznek szombaton délután, illetve este, pályára lép a két milánói csapat, valamint az AS Roma is. Giancarlo Camolese és Domenico di Carlo is úgy véli, hogy csapatuknak nagyot kell alakítania, ha meg akarják lepni a két milánói sztárgárdát.
Kaha Kaladze és José Luis Vidigal párharca a szerdai AC Milan - Livorno mérkőzésen
Reuters
Kaha Kaladze és José Luis Vidigal párharca a szerdai AC Milan - Livorno mérkőzésen
Kaha Kaladze és José Luis Vidigal párharca a szerdai AC Milan - Livorno mérkőzésen
Reuters
Kaha Kaladze és José Luis Vidigal párharca a szerdai AC Milan - Livorno mérkőzésen

Az Inter azt a Livornót fogadja, amely a hétközi mérkőzésen pontot rabolt az AC Milantól, és most is hasonló tervekkel lép pályára.
„Az Internazionale a világ legerősebb együttesei között van, így nekünk végig száz százalékot kell nyújtanunk, ha meg akarjuk valósítani terveinket” – értékelt Giancarlo Camolese, a Livorno mestere.

A livornói szakembernek a támadósorban akadnak problémái, hiszen a Milan ellen már az első félidőben le kellett cserélnie Francesco Tavanót, valamint az egyik edzésen Diego Tristan is kisebb fejsérülést szenvedett.

Roberto Mancini, a milánóiak edzője is megerősítette, hogy a Livorno egy jó formában lévő, erős csapat, és nekik is száz százalékot kell kiadniuk magukból a siker érdekében. A szakember szerint jót tett az ellenfélnek az edzőváltás, hiszen Fernando Orsi irányítása alatt kissé fáradtnak tűnt a Livorno, Camolesével viszont sokat javultak. Mancini egyébként örül annak, hogy Hernan Crespo is visszatérhet a csapatba sérülés után.

„Valami különlegeset kell nyújtanunk, ha le akarjuk győzni a Milant” – ezt nyilatkozta Domenico di Carlo, a Parma edzője. A szakvezető szerint az sem számít sokat a Milannál, hogy Alexandre Pato, Clarence Seedorf és Ronaldo sem lehet ott a pályán, hiszen Carlo Ancelottinak így is remek támadói maradtak. Di Carlónak is vannak problémái a hiányzókkal, hiszen Bernardo Corradi és Francesco Parravicini eltiltását tölti, Ferdinand Coly sérült, míg Cristiano Lucarelli is éppen csak felépült, bár lehet, hogy kezdeni fog.
„Az utolsó pillanatban fogok csak dönteni Igor Budan és Lucarelli között” – tette hozzá Di Carlo.

„A Parma egy dinamikus, jól szervezett együttes” – értékelte egykori csapatát Carlo Ancelotti, a Milan edzője. – „Bár több fontos játékos is kidőlt az utóbbi időben, attól még erős csapat, ezt jól jellemzi, hogy akár az Intert is legyőzhette volna.

Ancelotti gondjait kisebbítheti, hogy valószínűleg már számíthat Kakára a hétvégi meccsen, valamint az Arsenal elleni BL-találkozóra felépül Pato is.

A nap zárómeccsét Torinóban rendezik, ahol a Juventus fogadja az AS Romát. Francesco Totti, a fővárosiak kapitánya szerint ez a meccs fontosabb, mint a római városi rangadó. Ráadásul Totti egy másik rangadót is vív, hiszen az ellenfélnél játszik David Trezeguet, akivel nagy harcban áll a góllövőlista első helyéért.

Luciano Spalletti, az AS Roma mestere szerint nagy lehetőséget szalasztottak el Sienában a 3-0-s vereséggel. A szakvezető kitért Francesco Totti nyilatkozatára is, szerinte kapitánya nem mondta korábban, hogy az Intert segítik a bírók, ő egyébként is megkért mindenkit, hogy maradjon csöndben. Spalletti hozzátette, hogy a Juventus elleni meccs sokat számít a második hely megszerzésében, de ők még nem tettek le róla, hogy bajnokok lesznek.

A másik oldalon Claudio Ranieri munkáját segíti, hogy David Trezeguet felépült betegségéből, és Mauro Camoranesi hátproblémái már a múlté.
„Ugyanúgy készülünk erre a meccsre, mint a többire. Az AS Roma azonban egy jó csapat, és biztos vagyok benne, hogy kiváló meccset láthatnak majd a nézők.”

A HÉTVÉGI PROGRAM

SZOMBAT
16:00 Inter - Livorno, vezeti: De Marco
18:00 Parma - Milan, vezeti: Dondarini
20:30 Juventus - Roma, vezeti: Saccani
VASÁRNAP
15:00 Fiorentina - Catania, vezeti: Banti
15:00 Genoa - Sampdoria, vezeti: Rizzoli
15:00 Lazio - Atalanta, vezeti: Girardi
15:00 Napoli - Empoli, vezeti: Mazzoleni
15:00 Palermo - Cagliari, vezeti: Morganti
15:00 Reggina - Udinese, vezeti: Gava
15:00 Siena - Torino, vezeti: Bergonzi
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik