Immáron nyolc pont az Inter előnye a tabellán a Romával szemben

Vágólapra másolva!
2008.02.03. 17:00
A Serie A 21. fordulójában a Siena meglepetésre lemosta a pályáról a tabella második helyén álló Romát, és így a fővárosiak hátránya már nyolc pont az Internazionale mögött. A „nerazzurrik” Ibrahimovic büntetőjével tartották otthon a három pontot az Empoli ellen, pedig a vendégek Vieira kiállítása miatt ötven percig emberelőnyben voltak, és tizenegyeshez is jutottak nem sokkal a lefújás előtt, de ez sem volt elég nekik a pontszerzéshez. A Juventus Torinóban botlott a Cagliari ellen.
Ibrahimovic (jobbra) újra három pontot érő gólt szerzett az Internek
Reuters
Ibrahimovic (jobbra) újra három pontot érő gólt szerzett az Internek
Ibrahimovic (jobbra) újra három pontot érő gólt szerzett az Internek
Reuters
Ibrahimovic (jobbra) újra három pontot érő gólt szerzett az Internek

A forduló előtt az Inter előnye öt pont volt a Roma előtt, és a 21. forduló párosításai azt ígérték, hogy nem is fog változni ez a különbség a játéknap után.

A római „farkasok” a kieső helyen tanyázó Siena otthonába látogattak, míg az Inter a San Siróban fogadta az utolsó előtti Empolit.

A sienai mérkőzés azonban nem a várakozásoknak megfelelően indult: a hazaiak támadólag léptek fel, és a 11. percben meg is szerezték a vezetést.

Simone Vergassola kapásból tüzelt a 16-os vonaláról, és Doni nem érte el a bal alsó sarokba tartó lövést.

A találat után lendületben maradtak a fekete-fehérek, és kétszer is a kapufát döngették meg.

Két perccel az első játékrész lefújása előtt mégis sikerült megduplázniuk az előnyüket a hazaiaknak: a labda Doniról előbb Mexesre pattant, majd végül Tonettóról került a kapuba.

A szünet után sem kapcsolt magasabb sebességi fokozatba a fővárosi együttes, bár elszórtan volt lehetőségük legalább a szépítés megszerzésére.

A kegyelemdöfést Frick vitte be a 83. percben, pontos lövését Doni nem érhette el.

Az Inter is megszenvedett kisnevű ellenfelével, és jó ideig nem is találták a rést az Empoli falán.

Különösen jó napot fogott ki a vendégek kapusa, Bassi, és a hazaiak csak büntetőből tudták bevenni a kapuját az első játékrészben.

Ibrahimovic lövésébe ért bele kézzel Vannucchi, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A sértett magabiztosan gurított a bal sarokba.

A 40. percben megfogyatkoztak a milánóiak: Vieira kapott sárga lapot, majd addig reklamált, amíg Tagliavento le nem küldte a pályáról a francia középpályást.

Fordulás után a kiállítás ellenére sem változott a játék képe, bár Pozzi fejesét csak bravúrral tolta ki a léc alól Júlio César.

Hét perccel a végső sípszó előtt büntetőt rúghatott az Empoli: Materazzi rúgta fel Saudatit, a sértett tizenegyesét azonban a brazil portás nagy vetődéssel kiütötte.

Az Inter győzelme és a Roma veresége azt jelenti, hogy a forduló előtti öt pontos különbség nyolcra nőtt a 21. forduló után.

A Juventus az 55. percben hátrányba került hazai pályán a Cagliari ellen, ám az egyenlítő gól már egy perc múlva érkezett Pavel Nedved révén, és az egy ponttal is még dobogósok a torinóiak.

SERIE A

21. FORDULÓ
Szombat:
Palermo-Livorno 1-0 (Miccoli 77.)
Napoli-Udinese 3-1 (Zapata 3. – öngól, Lavezzi 74., 75., ill. Pepe 8.)
Vasárnap:
Genoa-Catania 2-1 (Danilo 13., Borriello 71. – tizenegyesből, ill. Bovo 59. - öngól )
Inter-Empoli 1-0 (Ibrahimovic 34.)
Juventus-Cagliari 1-1 (Nedved 56., ill. Bianco 55.)
Lazio-Sampdoria 2-1 (Mauri 37., Rocchi 77., ill. Cassano 45+1.)
Parma-Atalanta 2-3 (Lucarelli 39., Gasbarroni 90. – tizenegyesből, ill., Pellegrino 17., Bellini 55., Floccari 69.)
Reggina-Torino 1-3 (Amoruso 59., ill., Rosina 24., 67. – mindkettőt tizenegyesből, Stellone 35.)
Siena-Roma 3-0 (Vergassola 11., Tonetto 43. – öngól, Frick 83.)
Fiorentina-Milan 20:30


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 21 16 5 - 44-13 +31 53
2. Roma 21 13 6 2 38-22 +16 45
3. Juventus 21 11 8 2 40-18 +22 41
4. Fiorentina 20 10 7 3 32-18 +14 37
5. Udinese 21 9 6 6 24-25 -1 33
6. Milan 19 8 6 5 31-16 +15 30
7. Atalanta 21 7 8 6 32-30 +2 29
8. Sampdoria 21 8 4 9 27-26 +1 28
9. Genoa 21 7 7 7 22-28 -6 28
10. Palermo 21 7 7 7 28-34 -6 28
11. Napoli 21 7 6 8 33-32 +1 27
12. Lazio 21 5 8 8 24-30 -6 23
13. Catania 21 5 8 8 19-24 -5 23
14. Livorno 20 5 6 9 23-32 -9 21
15. Torino 21 3 12 6 20-25 -5 21
16. Siena 21 4 8 9 25-31 -6 20
17. Parma 21 4 7 10 24-32 -8 19
18. Reggina 21 3 9 9 18-32 -14 18
19. Empoli 21 3 7 11 15-29 -14 16
20. Cagliari 21 3 5 13 16-38 -22 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik