Nem megy! Hazai pályán továbbra is képtelen nyerni az AC Milan

Vágólapra másolva!
2007.11.03. 22:36
Nem tudta megszerezni első hazai győzelmét a Bajnokok Ligája-címvédő AC Milan az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságba (Serie A). A lombardiai együttes ezúttal a Torinóval játszott 0-0-s döntetlent a San Siróban, ahol eddig négy döntetlen és két vereség a mérlege ebben a szezonban az itáliai pontvadászatban.
David Di Michele (balra) próbálja megkeseríteni Andre Pirlo életét
Reuters
David Di Michele (balra) próbálja megkeseríteni Andre Pirlo életét
David Di Michele (balra) próbálja megkeseríteni Andre Pirlo életét
Reuters
David Di Michele (balra) próbálja megkeseríteni Andre Pirlo életét

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Továbbra sem lehet eldönteni, hogy válságról vagy csak a tavalyihoz hasonló átmeneti gyengélkedésről van szó a Milan esetében. A piros-feketék játékában mindenesetre a Torino ellen sem volt átütő erő és túl sok elképzelés, így nem is érdemelték volna meg a győzelmet.

Az első 20 percben a szerdán a Sampdoria elleni 5-0-s diadallal zárult összecsapáson két gólt szerző Alberto Gilardino két remek lehetősséget hagyott ki, a 31. percben pedig Kaka lövése jelentett veszélyt.

A szünet előtt nem sokkal Andrea Pirlo bombáját védte Matteo Sereni, a Torino kapusa.

A második játékrész 6. percében a háromhónapos eltiltása után először játszó David Di Michele ijesztett meg egy éles szögből rászúrt labdával a Milan híveit, majd nem sokkal ezt követően Cesare Natali szerelte meglehetősen gyanús körülmények között Massimo Ambrosinit a 16-oson belül, de a bíró nem ítélt büntetőt.

Noha Carlo Ancelotti vezetőedző együttese a hajrában is rendületlenül támadta a vendégek kapuját, két nagy lehetősége közül (Inzaghi és Ambrosini) egyiknél sem sikerült a befejezés.

Végül a Milan ezúttal is gólképtelen maradt, és 11 mérkőzésből három győzelem, öt döntetlen és három vereség a mérlege a Serie A-ban. A San Siróban április óta nem nyert bajnoki meccset az ötszörös BL-győztes.

A 11. forduló többi összecsapását vasárnap rendezik meg.

A mérkőzésről hamarosan bővebb beszámolóval is jelentkezünk…

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (SERIE A)

11. FORDULÓ:
  • AC Milan-Torino 0-0


KORÁBBAN:
  • Lazio–Fiorentina 0-1 (Pazzini 19.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Internazionale 10 7 3 - 21-6 +15 24
2. Fiorentina 11 6 5 - 18-7 +11 23
3. Roma 10 6 3 1 23-14 +9 21
4. Juventus 10 6 2 2 21-10 +11 20
5. Udinese 10 5 3 2 12-12 0 18
6. Atalanta 10 3 6 1 13-12 +1 15
7. Palermo 10 3 5 2 12-12 0 14
8. Catania 10 3 5 2 9-8 +1 14
9. Milan 11 3 5 3 18-9 +9 14
10. Napoli 10 4 2 4 17-12 +5 14
11. Genoa 10 3 4 3 9-12 -3 13
12. Torino 11 2 6 3 12-13 -1 12
13. Sampdoria 10 3 2 5 8-14 -6 11
14. Lazio 11 2 4 5 11-16 -5 10
15. Parma 10 2 4 4 11-17 -6 10
16. Cagliari 10 2 3 5 10-15 -5 9
17. Siena 10 1 5 4 8-13 -5 8
18. Empoli 10 2 2 6 5-14 -9 8
19. Livorno 10 1 2 7 11-22 -11 5
20. Reggina 10 - 5 5 6-17 -11 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik