Hamisítatlan római derbi, öt gól, farkasok ünnepe az Olimpicóban

Vágólapra másolva!
2007.10.31. 22:38
Élvezetes mérkőzésen tudott nyerni 3-2-re az AS Roma csapata ősi városi riválisa, az SS Lazio ellen az olasz bajnokság hétközi, tizedik fordulójában, a Stadio Olimpicóban. A meccsen korán vezetést szerzett Rocchi révén a Lazio, de Spalletti fiai Vucsinics és Mancini góljával az első félidő végére fordítani tudtak. A folytatásban Perrotta és Ledesma is szépségdíjas találatot szerzett, a három pont maradt a Roma tarsolyában. Mindkét milánói csapat fölényes sikerrel gyűjtötte be a három pontot genovai ellenfele ellen, az AC Milan egy ötöst hintett a Sampnak.
Ami Ballottának bánatot, az Mancininek égbekiáltó örömöt okoz
Ami Ballottának bánatot, az Mancininek égbekiáltó örömöt okoz
Ami Ballottának bánatot, az Mancininek égbekiáltó örömöt okoz
Ami Ballottának bánatot, az Mancininek égbekiáltó örömöt okoz

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az első pillanatoktól kezdve egyértelmű volt: ez a rangadó méltó lesz a római derbik mítoszához! A mozgalmas kezdés után az egyik oldalon Mutarelli, a másikon Mancini is gólt szerezhetett volna az első tíz percben.

A parázs jelenetekben bővelkedő első negyedóra végén aztán Rocchi sasként csapott le Pandev elsőrangú hosszú indítására, Mexes szorításában lövőhelyzetet csikart ki, s 14 méterről be is vágta a hosszú sarokba a labdát a nyújtózó Doni mellett. 0-1

Könnyen lehet erre a forgatókönyvre nem is készült Luciano Spalletti tanítványaival, ennek ellenére cseppet sem estek kétségbe a bordósárgák.

Négy perc múlva Vucsinics fülelt le egy Juan-előreívelést, s a vendégvédelem mögé kerülve már csak Ballotta eszén kellett túljárnia. Ez nem sikerült, de nem szegte kedvét a montenegrói csatárnak, aki a 19. percben Mancinivel együtt az egész Lazio-védelmet kisakkozta, majd ügyesen spiccelt hat méterről a hálóba. 1-1

A nagy küzdelemben aztán megfeledkeztek a helyzetekről a csapatok, egy kósza Pandev-fejes a 35. percben azért jelezte, teljesen nyitott a mérkőzés.

A 42. percben aztán Mexest vette be a buliba a nagy kedvvel játszó Mancini, újabb tetszetős kényszerítő után most is a világoskékek hálójába nyúlhatott Ballotta, A brazil szélső ugyanis elemtáris erővel tüzelt a kapuba az esélytelen kapus mellett. 2-1

Fordulás után megint jobban kezdett a Lazio, De Rossiék azonban fokozatosan átvették az irányítást. Az 56. percben aztán döntésre is vitték a dolgot a farkasok: Vucsinics álomelése után Perrotta Ballottát becsapva az üres kapuba gurított. 3-1

A 70. percben kozmetikázott a Lazio: Ledesma talán élete szabadrúgásgólját szerezte, a felsőlécről bevágódó labdához hozzá sem tudott szagolni Doni kapus. 3-2

A végeredmény azonban már nem változott, Róma egyik fele mámorban, a másik porban.

Az AC Milan gólfesztivált rendezett a Sampdoria otthonában, a krízisben (?) lévő piros-feketék úgy tűnik leginkább csak hazai pályán vannak megbabonázva. Gilardino jó formáját most is igazolta duplájával.

Az Inter is eldöntötte a meccset a második játékrész elejére a másik genovai egylet, a Genoa ellen, méghozzá Córdoba és Cambiasso góljaival. A 72. percbeli látványos gólváltás során Suazo és Konko is betalált, ez azonban már nem változtatott a lényegen, Cruz meccsvégi találata is csak hab volt a tortán.

A Juventus Trezeguet mesterhármasával érte el célját hazai pályán az Empoli ellen, az Udinese is tartja lépést a legjobbakkal, a friulik a Torino ellen szerezték meg újabb győzelmüket.

A Livorno első idénybeli győzelmét könyvelhette el a fordulóban Reggio di Calabriában.

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG (SERIE A)

10. FORDULÓ
Roma-Lazio 3-2 (Vucsinics 18., Mancini 42., ill. Rocchi 12.)
Atalanta-Cagliari 2-2 (Capelli 55., Doni 90., ill. Fini 38.–11-esből, Matri 70.)
Fiorentina-Napoli 1-0 (Vieri 61.)
Inter-Genoa 4-1 (Cordoba 9., Cambiasso 50., Suazo 72., Cruz 88. ill. Konko 72.)
Juventus-Empoli 3-0 (Trezeguet 51.–11-esből, 62. 70.)
Palermo-Parma 1-1 (Amauri 87.–11-esből, ill. Morrone 3.)
Reggina-Livorno 1-3 (Amoruso 37., ill. Pulzetti 34., Valdez 78., Rossini 90.)
Sampdoria-Milan 0-5 (Kakà 47., Gilardino 53., 61, Gourcuff 75., Seedorf 80.)
Udinese-Torino 2-1 (Floro Flores 25., Inler 52., ill. Ventola 61.)
Siena-Catania 1-1 (De Ceglie 79., ill. Vargas 89.)

Az állás
1. Internazionale 10 7 3 - 21-6 +15 24
2. Roma 10 6 3 1 23-14 +9 21
3. Juventus 10 6 2 2 21-10 +11 20
4. Fiorentina 10 5 5 - 17-7 +10 20
5. Udinese 10 5 3 2 12-12 0 18
6. Atalanta 10 3 6 1 13-12 +1 15
7. Napoli 10 4 2 4 17-12 +5 14
8. Catania 10 3 5 2 9-8 +1 14
9. Palermo 10 3 5 2 12-12 0 14
10. Milan 10 3 4 3 18-9 +9 13
11. Genoa 10 3 4 3 9-12 -3 13
12. Torino 10 2 5 3 12-13 -1 11
13. Sampdoria 10 3 2 5 8-14 -6 11
14. Lazio 10 2 4 4 11-15 -4 10
15. Parma 10 2 4 4 11-17 -6 10
16. Cagliari 10 2 3 5 10-15 -5 9
17. Siena 10 1 5 4 8-13 -5 8
18. Empoli 10 2 2 6 5-14 -9 8
19. Livorno 10 1 2 7 11-22 -11 5
20. Reggina 10 - 5 5 6-17 -11 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik