Donadoni szerint a házigazdák fizikailag múlták fölül az ő csapatát

Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:11
Nagyon-nagyon rég látott sikert ért el a magyar válogatott azzal, hogy világraszóló, 3-1-es győzelmet aratott a regnáló világbajnok olasz együttes ellen szerda este a Puskás ferenc Stadionban. Roberto Donadoni, a squadra azzurra szövetségi kapitánya meglepetésre úgy nyilatkozott a találkozó után: a magyarok a második félidőben fizikálisan fölé kerekedtek az olaszoknak.
Akárhogy is: az olaszok tegnap nem találták a magyar csapat ellenszerét
Németh Ferenc
Akárhogy is: az olaszok tegnap nem találták a magyar csapat ellenszerét
Akárhogy is: az olaszok tegnap nem találták a magyar csapat ellenszerét
Németh Ferenc
Akárhogy is: az olaszok tegnap nem találták a magyar csapat ellenszerét

Megkérdőjelezte a magyar válogatott javára megítélt 11-es jogosságát Roberto Donadoni, az olasz válogatott szövetségi kapitánya a 3-1-es hazai győzelemmel zárult budapesti találkozó után.

Annak ellenére, hogy a jelenet lassításakor világosan látszott, hogy Fabio Cannavaro az alapvonalnál szabálytalanul szerelte Priskin Tamást, a szakember így nyilatkozott Manuel Enrique Mejuto Gonzalez játékvezető döntéséről:

„Túl szigorú döntésnek érzem, hogy ezért büntetőt ítélt a mérkőzésvezető.”

Donadoni mindamellett elismerte, ezen az estén a magyar válogatott jobb volt az övénél.

„A második félidőben fizikálisan fölénk kerekedett az ellenfél, a védelmünk megingásaiért, az egyéni hibákért pedig súlyos árat fizettünk” – fogalmazott.

Arról, hogy ez a vereség milyen súlyú az olasz futball életében, nem nagyon akart beszélni az egykori kiváló játékos.

„Nem akarok ezzel foglalkozni, annyit mondhatok, hogy a csapatom egy hét alatt nem tudott megfelelően felpörögni erre a találkozóra.”

Donadoni ugyanakkor hangsúlyozta: az olasz válogatott egyáltalán nem becsülte le a magyar csapatot, tisztában voltak annak minden erényével.

A meccsről magáról annyit mondott még a szakvezető, hogy a játékoscserék a mérkőzés alakulásától függetlenül történtek a squadra azzurránál, valamennyi előre eltervezett váltás volt, kivéve Marco Materazzi esetét, akit combizomhúzódás miatt kellett lehoznia.

Az olasz csapatot a világbajnokság óta a szerda esti meccset megelőzően csak a vb-döntős francia együttes tudta legyőzni: 2006. szeptember 6-án a Stade de France-ban a „gallok” a mieinkhez hasonlóan 3-1-re verték az azúrkékeket.

LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTTAK BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSE


A KEZDŐCSAPATOK:
MAGYARORSZÁG OLASZORSZÁG
Fülöp Buffon
Szélesi Oddo
Vaskó Cannavaro
Juhász Materazzi
Vanczák Zambrotta
Vass Ambrosini
Tőzsér Pirlo
Hajnal Quagliarella
Gera Aquilani
Priskin Del Piero
Dzsudzsák Toni
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Várhidi Péter Roberto Donadoni

Gólszerző: Juhász (63.), Gera (67.-tizenegyesből), Feczesin (76.) ill Di Natale (49.)
Csere:Tőzsér helyett Leandro, Hajnal helyett Filkor (59.), Priskin és Vanczák helyett Feczesin és Csizmadia (73.), Dzsudzsák helyett Halmosi (82.), Gera helyett Buzsáky (92.) ill. Toni, Oddo, Del Piero, Materazzi helyett Inzaghi, Grosso, Barzagli, Di Natale (szünetben), Aquilani h. Palombo (67.)

VIDEÓ – A MAGYARORSZÁG – OLASZORSZÁG (3-1) MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik