Az Internazionale hétgólos mérkőzésen fordított a világoskékek ellen

Vágólapra másolva!
2007.05.13. 17:57
Az olasz bajnokság 36. fordulójában kilenc mérkőzést rendeztek vasárnap délután, amelyek közül a bajnok Inter hazai, Lazio elleni hősies győzelme érdemli a legtöbb figyelmet. Az ötödik helyért való harcban lépéselőnyben a Fiorentina a Palermóval és az Empolival szemben, miután hazai pályán hozták a kötelező győzelmet a lilák a Cagliari ellen. A bentmaradásért is ádáz küzdelem folyik, a Torino, a Parma , és a Siena és a Livorno értékes győzelmet ünnepelhetett, ezzel a Regginát és a Chievót fenyegeti leginkább most a kiesés réme.
Crespo remek szezont játszik a kék-feketék színeiben
Crespo remek szezont játszik a kék-feketék színeiben
Crespo remek szezont játszik a kék-feketék színeiben
Crespo remek szezont játszik a kék-feketék színeiben

Az Inter számára valóságos rémálomként indult a Lazio elleni mérkőzés a San Siróban, Pandev és Mutarelli négy perc után kétgólos előnyhöz juttatta a rómaiakat. Crespo ébresztette fel a kék-feketéket, az argentin csatár duplájával tíz perccel a félidő előtt máris egyenlő volt az állás. A 41. percben Ledesma gondoskodott aztán arról, hogy az Inter kínos perceket éljen át a második félidőben is, 2-3-ra alakítva az állást.

A hétközben a másik római alakulattól a kupában csúfos vereséget szenvedő milánóiak azonban az utolsó negyedórára szinte varázsütésre összeszedték magukat. Előbb a fantasztikus formában lévő Crespo szerezte meg idénybeli 14 .találatát mesterhármast jegyezve a 81. percben, majd a 2006-os vb-döntő egyik hőse, Marco Materazzi fordította meg a mérkőzést fejesgóljával Mancini együttesének.

Nem tudott nyerni a Catania otthonában az AC Milan, pedig sokáig vezettek a vendégek Seedorf találatával. A 62. percben a szezonbeli 17. gólját szerző Spinesi egalizált.

Ezzel a Lazio és a Milan már matematikailag is kiharcolta a Bajnokok Ligája selejtezőjében való indulást.

A Fiorentina csapata csatártehetségének Pazzininek a góljával fektette két vállra a kiesés ellen küzdő Cagliarit.

A sokáig BL-indulást érő helyezésre hajtó Palermo hiába lőtt két gólt is az Ascoli otthonában, szégyenszemre vereséget szenvedett a már kiesett sereghajtó otthonában.

Udinében gólgazdag mérkőzésen tudta a maga javára fordítani a mérkőzést a hatalmas formában lévő Atalanta Christian Vieri góljával, a bergamóiak utóbbi hét mérkőzésükből ötször győztesen távoztak a pályáról.

A bentmaradásért küzdő csapatok közül a Siena a forduló előtt hatodik Empolit múlta felül 2-0-ra. A Parma egy félidő alatt elintézte a már kiesett Messinát (Giuseppe Rossi kétszer is eredményes volt). A Torino a Stadio Olimpicóból hozta el a három pontot, az alulmotivált AS Roma nem tudta kiegyenlíteni Roberto Muzzi korai találatát.

OLASZ ÉLVONALBELI BAJNOKSÁG (SERIE A)

36. FORDULÓ
Ascoli–Palermo 3-2 (Boudianski 25., 61., Paolucci 47., ill. Simplicio 10., Matusiak 31.)
Catania–AC Milan 1-1 (Spinesi 62., ill. Seedorf 6.)
Fiorentina–Cagliari 1-0 (Pazzini 7.)
Inter Milan–Lazio 4-3 (Crespo 20., 35., 81., Materazzi 85. ill. Pandev 3., Mutarelli 4., Ledesma 41.)
Livorno–Sampdoria 1-0 (Filippini 72.)
Parma–Messina 4-1 (G. Rossi 23., 31., Muslimovic 29., Gasbarroni 34., ill. Rigano 87.)
Reggina–Chievo 1-1 (Bianchi 53., ill. Brighi 51.)
Roma–Torino 0-1 (Muzzi 14.)
Siena–Empoli 2-0 (Portanova 12., Maccarone 90.)
Udinese–Atalanta 2-3 (Gyan 28., 68., ill. ill. Zampagna 45+6.–11-esből, Tissone 74., Vieri 86.)
Az állás
1. Internazionale 36 29 6 1 76-33 +43 93
2. Roma 36 21 9 6 68-28 +40 72
3. Lazio 36 18 10 8 58-31 +27 61
4. Milan 36 19 12 5 55-31 +24 61
5. Fiorentina 36 20 9 7 55-28 +27 54
6. Empoli 36 14 11 11 38-37 +1 53
7. Palermo 36 14 10 12 54-49 +5 52
8. Atalanta 36 12 13 11 53-49 +4 49
9. Sampdoria 36 12 10 14 42-43 -1 46
10. Udinese 36 11 10 15 45-51 -6 43
11. Livorno 36 9 12 15 37-52 -15 39
12. Torino 36 10 9 17 27-44 -17 39
13. Parma 36 9 11 16 38-55 -17 38
14. Catania 36 9 11 16 44-67 -23 38
15. Siena 36 8 14 14 32-42 -10 37
16. Cagliari 36 8 13 15 31-42 -11 37
17. Reggina 36 11 14 11 47-47 0 36
18. Chievo 36 8 12 16 37-46 -9 36
19. Messina 36 5 10 21 32-63 -31 25
20. Ascoli 36 4 12 20 34-65 -31 24
Az AC Milan eredményéből 8 pont levonva.
A Lazio eredményéből 3 pont levonva.
A Reggina eredményéből 11 pont levonva.
A Fiorentina eredményéből 15 pont levonva.
A Siena eredményéből 1 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik