Olaszország: Mutu a Juventustól a Fiorentinához igazolt

Vágólapra másolva!
2006.07.10. 18:22
Az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapata nyolcmillió euróért eladta a Fiorentinának a román Adrian Mutut (képünkön). A Zebrák 2005 januárjában szerződtették a támadót a Chelsea-től.

Szavazás

Ön szerint mi lesz a sorsa a Juventusnak?

Írja be az itt látható számot!
Fabio Capello vezetőedző után Adrian Mutu az első komoly nevű játékos, aki elhagyja a Juventust. A torinói klub – amelynek sorsáról várhatóan ma hirdeti ki ítéletét az Olasz Labdarúgó-szövetség bírósága – nyolcmillió eurós átigazolási díj fejében adta el a Fiorentinának a román válogatott játékost.

A 27 éves Mutut 2004 októberében bocsátotta el a Chelsea, miután egy doppingteszt kiderítette, hogy kokaint fogyasztott.

A Juventus 2005 januárjában szerződtette, ötéves szerződést kötött a támadóval, ám most túladott rajta.

Mutu korábban az Internazionale, a Verona és a Parma csapatában szerepelt Itáliában, mielőt 2003-ban Angliába szerződött.

Érdekesség, hogy Mutu új klubja, a Fiorentina szinén belekeveredett az olasz bundabotrányba, és a várakozások szerint a 2006–2007-es szezont csak a B-ligában kezdheti majd.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik