Ringben a magyar Michael Jordan - Erdei Mitchell ellen

Ha azt nézzük, hogy az amerikai promoter, Lou DiBella vállalkozásának (DiBella Entertainment) hivatalos oldalán 37 aktív bokszoló neve olvasható, különösen meg kell becsülnünk az olyan apróságokat, mint a fő hely elfoglalása a cég site-ján, illetve a promoter olyan nyilatkozata, amely szerint „Erdei Zsolt a magyar sport Michael Jordanje".

Amikor telefonon keresztül szembesítettük ezekkel Madárt, érezhetően jólesett neki a dicséret, ugyanakkor igyekezett a földön maradni.

„Ez azért enyhe túlzás, nagyon sok magyar sportoló van, csak őket errefelé nem ismerik igazán. – Nem gondolom, hogy én lennék a magyar sportban az abszolút numero uno. Sokan vagyunk jók, olyanok, akik a saját sportágukban kiemelkedően jók, mint én. Ugyanakkor azt hiszem, nem sokan tudták volna végigcsinálni azt a húsz hetet, amit én felkészülés címszó alatt ledaráltam az elmúlt időszakban” – mondta a 33. győzelmére hajtó, 2004 és 2009 között kizárólag vb-címmeccseket vívó Erdei.

E sorok írója ezt részben tanúsíthatja, hiszen amikor még szó sem volt június 4-ről vagy Byron Mitchellről, Erdei már javában sanyargatta önmagát az ausztriai Goingban, Vitalij Klicsko társaságában. A februári mínuszokban is „darálta" a kilométereket, fogyasztotta az edzőpartnereket, mert akkor még abban a hiszemben élt, hogy április második felében lesz jelenése az Egyesült Államokban. Aztán jött a május és egy cirkálósúlyból visszafogyasztó bunyós, míg végül sikerült megállapodni Byron Mitchell-lel.

Szűk évtizeddel ezelőtt ezt szenzációként is lehetett volna értékelni, elvégre az amerikai akkor volt a csúcson, a WBA-nál nagyközépsúlyú világbajnokként tartották nyilván, csakhogy 2011-ben más idők járnak. Ma már Mitchellnek nem az öv megszerzése a feladata, hanem – és ezúton is elnézést tőle! – Erdei felemelkedésének segítése. A félreértések elkerülése végett Madárt ezt így sohasem jelentené ki, ő mindig maximálisan tiszteli riválisát, mi viszont még a tisztelet megtartása mellett is kijelenthetjük. A négy évet nyugdíjban töltő amerikai ugyanis a 2007-es visszatérése óta három győzelemmel és négy vereséggel áll, holott riválisai közül csak a kazah Bejbut Sumenov volt olyan, akit méltán illethetünk az „első kategóriás" jelzővel. A többieket nem. Hitünk szerint Erdei is a „nagyágyúk" közé tartozik, ezt kell most igazolnia egy „hétpróbás" vetélytárssal szemben.

„Keményen edzettem, nem csupán fizikailag, de lelkileg is nagyon erős vagyok. Gatyába ráztam magam. Megvan a célom, megvan a motivációm, akkor pedig nagyon meg tudok szenvedni az álmaimért. Ennél többet nem akarhatok" – jelentette ki az NSO kérdésre Erdei.

Utóbbi mondattal annyiban vitatkoznánk, hogy természetesen akarhat, csak most még nem időszerű. A DiBella által beígért nagy dobás majd valamikor az ősz végén-tél elején jöhet, ami Madár olvasatában egy Bernard Hopkins elleni mérkőzést vagy egy vb-címmeccset jelent. Addig viszont még az apróságokkal kell foglalkozni, így például Hopkinsszal vagy a saját stábbal. Utóbbival kapcsolatban vannak biztató fejlemények.

„Úgy tűnik, a második mérkőzésemre minden a helyére került. Az első olyan volt, amilyen, túljutottam rajta, ez a legfontosabb. Most viszont minden a helyén van. Persze a szög néha kibújt a zsákból, de legalább mindig tudtuk, hol kell foltozni. Voltak olyan élmények, amelyekből tanultunk, ám ez nem is lehet másképp. Tökéletes munka persze nincs, azonban a mostani küldetésünk nagy előrelépés volt" – fejtegette Erdei.

Az pedig még nagyobb lenne, ha Madár szombaton kisöpörné a ringből Mitchellt. Az amerikai öklözővel egyébiránt a nap folyamán olvashatnak majd egy exkluzív interjút.

Az Atlantic Cityben megrendezendő gála ma esti főmérkőzése, a Carl Froch–Glen Johnson összecsapás beharangozóját itt olvashatja!