Profi ökölvívás: Erdei Zsolt visszaesett a WBC ranglistáján

2010.09.12. 15:50
Címkék
A korábbi WBO félnehéz- valamint WBC cirkálósúlyú világbajnok Erdei Zsolt hosszú ideig első helyen volt a WBC félnehézsúlyú rangsorában. A hangsúly most viszont már sajnos a múlt időn van, ugyanis a tavaly november óta parkoló pályán lévő, és jelenleg is promótert kereső magyar klasszis erősen visszaesett a WBC legfrissebb összesítésében, és már csak a 6. helyen találhatjuk, Madár eddig birtokolt pozíciójába pedig a legutóbbi mérkőzésén vereséget szenvedő amerikai Chad Dawson került.

A visszasorolás okait jelenleg csak találgatni lehet, de vélhetően komoly szerepe volt ebben a hosszú ideje tartó inaktivitásnak, illetve az sem elképzelhetetlen, hogy a WBC figyelembe vette a jelenlegi világbajnok Jean Pascal kérését (törekvését), amely szerint a kanadai bunyósnak nincsen szándékában kiállni a rutinos, de a nagyközönség számára nem túl ismert magyarral, és menedzsere nyilatkozata szerint inkább nagyobb nevek ellen, komolyabb bevételt jelentő meccseken akarja látni védencét.

www.profiboksz.hu
 

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai csere, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
28 perce

Sallai a padon, Isztambulban maradnának hibátlanok a katalánok: Galatasaray–Barcelona

Bajnokok Ligája
32 perce

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
34 perce

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
1 órája

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2 órája

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
2 órája