Ökölvívás: kiesés szélén Káté, Klasz és Harcsa B1-es csapata

2010.10.30. 15:34
Címkék
Hatalmas közönségsikerrel mutatkozott be az amatőr ökölvívó csapatbajnokság – BoxingOne Championship – a romániai Temesváron, hiszen több mint négyezer bokszrajongó látta a helyszínen a Silva Lazar BC–Spartak Komarno összecsapást, amelyen végül hazai győzelem született.

Sikerével az Arad bebiztosította a továbbjutását az elődöntőbe, míg a Spartak Komarno lényegében kiesett, bár tegyük hozzá, hogy matematikai esély még mindig van a helycserére. Ehhez az kell, hogy a Spartak Komarno az utolsó mérkőzésén, november 26-án, legalább 12:2-re legyőzze a csoportgyőzelemre is esélyes Győri Gladiátort.

A komáromi gárdában Klasz Árpádon és Harcsa Norberten kívül szorítóba lépett Káté Gyula. Utóbbi kiválóságunk a lendületben lévő George Popescuval csapott össze. A magyar válogatott csapatkapitányán látszott, hogy az elmúlt időben sok meccsen vett részt, s ezért folyamatosan tartania kellett a súlyát, így önmagához képest kissé enerváltnak tűnt, nem bokszolt jól. A semleges pontozói kar (benne három magyarországi szakemberrel) a román ökölvívót jelölte meg győztesnek.

A csoportban húsz ponttal a Silva Lazar Arad vezet (6 meccs), második helyen a Rybnik Boxing áll 16 ponttal (5), amelyet a 15 pontos Spartak Komarno (5) és a 14 pontos Győri Gladiátor (4 meccs) követ.

Legfrissebb hírek

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
29 perce

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik