Ökölvívás: felfüggesztette elnökét a nemzetközi szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.04. 15:07
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága felfüggesztette tisztségében tajvani elnökét, Vu Csing-kuót.

A testület – az AIBA honlapjának híre szerint – egyhangúlag hozta meg leváltással felérő döntését, amely ugyanakkor egyelőre ideiglenes, mivel a végső hivatalos határozattal megvárják a fegyelmi vizsgálat lezárását. Az AIBA fegyelmi bizottsága október 10-én függesztette fel Vu Csing-kuót, mely szankció azonnali hatállyal életbe is lépett.

Az AIBA-ban júliusban valóságos belháború támadt, ezért a végrehajtó bizottság szavazást kezdeményezett Vu leváltásáért, és létrehozott egy ideiglenes vezető testületet az elnök ellenében.

A szövetséget 2006 óta vezető tajvani Vu már évek óta támadások kereszttüzében áll, most azzal vádolják, hogy csődközeli helyzetbe vezette az AIBA-t, ellenfeleit el akarta távolítani a végrehajtó bizottságból, jóváhagyás nélkül hozott fontos, anyagi jellegű döntéseket, miközben félrevezette a médiát és a nemzeti szövetségeket az AIBA pénzügyeiről, illetve korábban megakadályozta, hogy bizalmatlansági szavazás legyen ellene.

A fegyelmi bizottság szerint a szervezet adóssága jelenleg több mint 15 millió dollár (4 milliárd forint).
A 70 éves sportvezető továbbra is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) igazgatótanácsának.

Az elnöki feladatokat ideiglenesen az AIBA európai tagszövetségét vezető olasz alelnök, Franco Falcinelli látja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik